Huszáros - Egyperces

1805. Egy korszak vége

Takács Zoltán Bálint
2020.03.03
Huszárok és a copf. A sárvári huszármúzeum állandó huszárkiállításának ismeretéhez

1805-ben három nagyhatalom, Anglia, Ausztria és Oroszország összefogott a francia császár, Napóleon ellen. Az összecsapások azonban nem hoztak sikert. Ulmnál az osztrák hadsereg jórésze fogságba került. Decemberben pedig a három császár csatája Austerlitznél (ma Csehországban) I. Ferenc osztrák, I. Sándor orosz uralkodó vereségével ért véget. Még az összecsapás előtt mintegy három héttel a francia erők elfoglalták az osztrák fővárost.

A huszárok természetesen részt vettek ezekben az ütközetekben. Egy francia tábornok visszaemlékezése szerint Ulmnál a huszárok, de a németek is alig akarták letenni a fegyvert, nem szerették volna magukat megadni. Sőt a császári-királyi 7. huszárezred kitört a franciák öleléséből. Ugyanezt tette a 6. Blankenstein-huszárezred elsőkapitánya, a már ekkor legendás báró Simonyi József.

Az austerlitzi csatában többek közt a 11. (székely) huszárezred, illetve a 4. Hessen-Homburg huszárok vettek részt. Utóbbiakról emlékezik meg Kazinczy Ferenc egyik levelében, melyet Wesselényi Miklós bárónak írt 1806 januárjában. Híreit levelezőtársától, Botka Lajostól szerezte, aki együtt ívott egy kozák katonával. A bor és a pálinka megoldotta az orosz seregben küzdő katona nyelvét, sőt a levélíró szerint szívét is. A kozák beszélt a franciákkal vívott csatákról, és „magasztalta a székely Huszárjait és a Hessen-Homburgét. Azt mondta, hogy nincs artilleria [tüzérség – TZB] a világon, csak a francia 

– nincs katona, csak a Huszár”.
I. Ferenc osztrák császár, magyar király. A sárvári múzeum Huszárgyűjteményéből

Az ezredtörténeteket lapozgatva azonban úgy tűnhet, mintha ebben az évben egy sokkal szomorúbb esemény történt volna. A császári-királyi 1. huszárezred, melynek tulajdonosa maga a császár, 1898-ban megjelent történetében a szóban forgó évnél a következőt olvashatjuk: „Még mielőtt a várt menetparancs megérkezett, megjelent egy parancs, mely – ahogy azt a hagyomány mondja – mind a legénység, mind a tisztek szívét egészen megérintette, ugyanis az egész hadseregnél megszüntették a hajfonat [Haarzopf] viselését.”

Az 1805. július 30-án kiadott, a legmagasabb fórumtól, az uralkodótól, I. Ferenctől származó utasítás szerint a hadügyminiszter, Habsburg Károly főherceg javaslatára elhatározta az addig szokásos hajviselet megszüntetését. A katonák innentől kezdve csak rövid hajat viselhettek, melynek hossza egy hüvelyk lehetett. A bécsi hüvelyk 2,634 cm volt. A kiadott parancs szerint a haj hosszának az egész fejen egyformának kellett lennie.

A legénység semmilyen módon nem csinosíthatta rövid haját, nem olajozhatta be és púdert sem szórhatott rá. A tiszteknek ezt megengedték, a divatozást azonban kerülniük kellett. A szabályszegőkkel szemben haladéktalanul büntetés alkalmazását írta elő az uralkodói parancs.

„Magától értetődő – folytatta az utasítás –, hogy a hajat időről időre újra vágni kell, amivel annak hossza a fentebb előírt nagyságot nem haladhatja túl ¼ hüvelykkel.” A hajzat tehát alig 6,5 mm-rel, azaz mondjuk, fél centivel lehetett hosszabb az előírtnál. A császár azt is javasolta, azaz megparancsolta, hogy a legénység gyakrabban mossa meg a fejét friss vízzel. Az indoklás szerint a hajmosás nemcsak felfrissíti és lefoglalja a katonát, hanem tisztaságát és egészségét is szolgálja.

A tábornokok választhattak, vagy a régi módi szerint hordják frizurájukat vagy ők is az újat választják.

Huszár 1710. Ekkor még nem volt kötelező a copf. A sárvári múzeum huszárgyűjteményéből

I. Ferenc minden fegyvernem számára kötelezővé tette a hajvágást. A huszárezredek azonban még egy ideig félretehették az ollót, de néhány éven belül mindenki egységesen rövid frizurában teljesítette a szolgálatot.

A copf viselése Európa hadseregeiben általánosan elterjedt divat volt, mely a 18. század második felében hódított. Mária Terézia hadseregében olyannyira fontos volt, hogy akinek nem volt elég hosszú a haja copfjának az elkészítéséhez, az használhatott álcopfot, hamis fonatokat.

A közkatonák, a közhuszárok saját zsoldjukból vásárolták meg a copf készítéshez szükséges eszközöket, szereket, szalagokat. Ha nem akartak pénzt kiadni a fehér rizsporra, egyszerűen lisztet használtak. Amikor Károly főherceg javasolta az uralkodónak a copfviselés megszüntetését, az a szándék is vezette, hogy az intézkedéssel a katonák saját költségeit csökkentik. Szándékát az uralkodó is támogatta, mint azt júliusi parancsában hangsúlyozta.

1805 nyarán a császári-királyi hadseregben megtiltották a copf viselést. Állítólag – „azt a hagyomány mondja” – a döntés sok huszár szívét mélyen megérintette. A huszárezredeknél azonban nem sok idő maradt szomorkodni. Augusztus 27-én elrendelték a lovasság mozgósítását. Napóleon közeledett és a hadsereg felkészületlen volt.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4251 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?