A Nádasdy huszárezred első harcai a világháborúban
Az I. világháború folyamatos összecsapásai már nem hasonlítottak az egykori nagy lovasrohamokhoz, amikor a huszárezred századai lóval rontottak az ellenségre. A világháború folyamán a lónak, a hűséges társnak nem a csatában volt szerepe, hanem a szállításban, az emberanyag harctéri mozgatásában, a lövegek egyik helyről a másikra történő eljuttatásában. Az ezredtörténetekben többször is olvashatjuk, hogy a harcokhoz a huszárok leszállnak a lóról. A szerbiai harctéren zajló 1914. november végi események kapcsán: „A század a tűzharchoz a lovakról leszáll”.
Az ezred nagy része 1914 augusztus utolsó hetében a galíciai hadszíntérre vonult, hogy ott az orosz hadsereg elleni harcokban vegyen részt. Báró Mirbach Tivadar kapitány parancsnoksága alatt azonban az ezred 2. százada a szerb hadszíntéren maradt, ahol a Drina folyó menti harcokban vett részt.
A Monarchia csapatainak Szerbia elleni támadása nem hozták meg a várt sikert, sőt 1914. december elején a déli hadsereg általános visszavonulási parancsot kapott az elsöprő erejű szerb ellentámadás miatt. Az ezred 1930-ban megjelent története általában jegyzi csak meg, hogy a lőszerhiány és egyéb hiány vezetett el a visszavonulási parancs kiadásához. Az egyéb hiány kifejezés alatt pontosan nem tudjuk, mit értett a szerző, feltételezhető azonban, hogy egyrészt az élelmiszer utánpótlás elégtelenségére, illetve a takarmány hiányára gondolt. Utóbbi a lovak ellátása miatt jelentett súlyos gondokat. A Tolnai Kiadóvállalat még a világháború idején kezdte el kiadni az események menetét részletesen bemutató könyvsorozatát. 1928-ban teljesen átdolgozott formában újra kiadta a sorozatot. A szerb front összeomlásáról is szóló kötetében őszintén sorolja fel azokat az okokat, melyek hozzájárultak a visszavonulási parancs kiadásához. „És a mi hős csapataink, megfelelő tüzérség, muníció és ellátás nélkül, nem bírták föltartóztatni a fanatizmustól lángoló szerbek rohamát. Mert bátorság nem pótolhatta a nehéz ágyúkat, se pedig az éhséget el nem verte.”
Modern feldolgozások szerint a Monarchia hadseregének vesztesége 150 ezer fő volt, illetve megsebesült vagy eltűnt 75 ezer fő. Ehhez a veszteséghez adjuk hozzá az első, Szerbia elleni sikertelen augusztusi támadás 23 ezer áldozatát. Az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai szerb területen az egyes offenzívák időtartamát számolva 63 napot töltöttek harcban, azaz naponta több mint 2700 halálos áldozatot jelentett az I. világháború első negyedéve a déli fronton. Ez egy olyan szám, mely mellett nem mehetünk el. 2700 halálos áldozat naponta! Nem egészen hat nap alatt életét vesztené Sárvár teljes lakossága. Még egy hét, és elpusztul Kőszeg és Szentgotthárd. Szombathely teljes népességét veszítené el egy hónap alatt!
Nem tudjuk pontosan, hány közhuszár halt hősi halált ezekben a harcokban, azonban feladataik mutatják, mennyire megváltozott a harc jellege. Nemcsak a boldog békeidőknek volt vége, hanem a nagy lovasrohamoknak is. A 2. század például részt vesz a Drina folyó melletti szerb város, Loznica (ejtsd: loznyica) ostromában, ahol a huszárokat utcai harcokba vetették be, ami teljesen szokatlan, ha a huszárra mint lovon harcoló katonára gondolunk.
A század csak 1916 áprilisában csatlakozott a Nádasdy huszárezred többi egységéhez az oroszországi Djakonovban. Az ezredtörténet szerint a szerb hadszíntérről elindult század 161 lovasából 95 huszár vonult be az ezredhez. A veszteség okairól, a harci cselekmények közbeni halálesetekről a szerző nem szól, csupán ebből az egy adatból értesülünk arról, hogy a 2. század komoly veszteségeket szenvedett. Sebesülésekről is csak ritkán szól az ezred története. Mihrbach kapitány egy tűzharc során, 1914 novemberében váll lövést kapott, ami után a század parancsnokságát Scheuer főhadnagy vette át. A főhadnagy 1915. január 1-jén egy vasúti szerencsétlenség alkalmából sebesült meg. Helyébe gróf Bethlen Ferenc főhadnagy lép.
Ez a rövid áttekintés is elég ahhoz, hogy érzékeltessük, a világháború több újdonságot is magával hozott, mellyel nemcsak a hadvezetésnek általában, hanem a közkatonának, a közhuszárnak is számolnia kellett. Nemcsak a ló és a huszár kapcsolatáról van szó. A folyamatos, hónapokon át elhúzódó harc pszichikumot sújtó hatásairól, a fizikai teljesítőképesség határait messze túlhaladó igénybevételről sem feledkezhetünk meg.