A társezredek
A huszárok történetében több korszakot is megkülönböztethetünk. A török időkben a földesurak, a megyék, nem egyszer a városok is fenntartottak kisebb-nagyobb csapatokat. Természetesen nem mindig maguk döntötték el ennek nagyságát, hanem az országgyűlés, a rendi gyűlés. Az állandó hadseregek elterjedésével, azaz a 17. század második felétől, de főleg a 18. századtól már csak az állam tartott fenn hadsereget és minden egyes katona legvégsőbb parancsnoka az uralkodó volt. Ezt az általános elvet levetítve a Habsburg uralkodók által kormányzott országokra, köztük a Magyar Királyságra, egy bonyolult rendszer tárul elénk, melyet most röviden az 1867-ben megkötött kiegyezés korára szűkítünk.
A kiegyezéssel egy dualista állam, az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy másképp Ausztria-Magyarország jött létre, melynek kettősége, sőt hármassága hadseregében is megmutatkozott. A közös hadsereget nevezték el császári és királyi hadseregnek, mely számos fegyvernemből áll össze. Ezek közé tartoztak a huszárok is, pontosabban azok egy része. Akik a császári és királyi hadseregben szolgáltak, azokat nevezték közös hadseregbélieknek. Megnevezésük a jól ismert k. und k-ás huszárok. A Nádasdy huszárok is a közös hadseregben szolgáltak, megnevezésük is ezt tükrözte: a császári és királyi 9. Nádasdy huszárezred. A 9-es számot ekkor már majd nyolc évtizede viselték. A közös hadsereg mellett azonban mindkét államnak, Ausztriának és Magyarországnak is volt egy saját hadserege, melyet magyarul honvédségnek hívunk, hagyományai pedig visszanyúlnak az 1848/49-es forradalom és a szabadságharcig. Ezen huszárok hivatalos megnevezése egy példával élve így hangzik: magyar királyi debreceni 2. huszárezred, melyben Debrecen az ezred székhelyére utalt.
Az I. világháború után a közös hadsereg megszűnt. Az újonnan megalakult hadsereget, mivel a királyság államformája folytatódott, magyar királyi honvéd hadseregnek nevezték. A két világháború között négy honvéd huszárezredet hoztak létre, melyek 1930-ban történelmi neveket vettek fel. Az 1. huszárezred a Ferenc József – Jász-kun elnevezést, a 2. Árpád fejedelem, a 4. pedig Hadik András nevét. A 3. pedig Nádasdy Ferencét. A honvéd huszárok elődeikhez méltón álltak helyt, és tegyük hozzá a magyar hadvezetés is fontos szerepet szánt nekik. Emiatt a német hadvezetéssel többször is konfliktusba kerültek, ugyanis utóbbiak állandóan a fronton szerették volna tartani a huszárokat, a magyar vezetés azonban itthon. Ennek oka abban is rejlett, hogy felszerelésük a magyarországi viszonyokhoz képest modern volt. Nem hallgathatjuk el, hogy a személyes visszaemlékezések ennek néha ellentmondanak. Olvashatunk olyan sorokat, hogy sem a nyereg, sem a puska nem volt megfelelő. Az egyéb könnyű harckocsik, páncélozott járművek, fegyverek azonban egy korlátozott, elsősorban védelmi háborúban valószínűleg helytálltak volna. A Szovjetunióval szemben azonban nem.
Az ezredek azonban ettől függetlenül folytatták régi hagyományaikat, büszkén viselték a huszár nevet. Nagynevű családok tagjait találjuk a hadsereg huszárezredeinek kötelékében. Kiállításunkban az egykori császári és királyi, illetve a magyar királyi honvéd huszárezredek tiszti étkezdéjének felszerelését mutatjuk be visszaemlékezve a két nagy háborúra. A szintén itt látható komáromi piros-fehér-zöld színű magyar zászlószalag az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc idejére visz minket vissza, amikor a huszárok a magyar kormány mellé álltak. A boldog békeidőket pedig a szombathelyi 11-es huszárok idézik a ma emberének.