Huszáros - Egyperces

Az első huszár egységek Franciaországban

Takács Zoltán Bálint
2019.04.09
Freskórészlet a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum díszterméből

A magyar huszárokkal egyenruhájuk, fegyverzetük és harcmodoruk különleges voltával a 18. század folyamán nemcsak megismerkedtek Nyugat-Európában, hanem több államban huszáralakulatokat is hoztak létre. Huszárszázadok, illetve ezredek említésével gyakran találkozunk a korabeli forrásokban. A hadtörténeti munkák szintén gyakran kitérnek azokra az alakulatokra, melyek többek közt a francia és a bajor hadseregen belül működtek.

Kevésbé ismert, hogy egy évszázaddal korábban, az 1600-as évek második harmadában már ismert volt a francia udvarban a magyar módi, a huszár harcmodor. 1629 nyarán már az uralkodó, XIII. Lajos (1610-1643) is megcsodálhatta, miként vonulnak el előtte a többségében magyar lovasok, akik lovukat szőrén ülték meg. A lovak farkát és combját a magyarok vörösre festették.

A lovak festésének eredetét a török korra viszik vissza. Tinódi Lantos Sebestyén az 1552-ben lezajlott szegedi összecsapást megörökítő versében említett festett lovakat, melyeken az egyes török csapatok parancsnokai ültek:

Nagy sok dob, trombiták oly igen harsagnak,
Nagy rettenetösen üvöltnek, kiáltnak,
Nagy szép festett lovak az mezőn jargalnak,
Kikről főterekek elestek, megholtanak.

Nem az egész állatot festették be, hanem általában a sörényét, illetve a farkát. A franciaországi beszámoló szerint a combját is. A festés célja a ló értékének kihangsúlyozása volt. Ugyanakkor vannak adatok arra, hogy más ok miatt is festették a lovakat. Festéssel takarták el a hibákat. Ilyenkor természetesen nem eltérő színnel dolgoztak, hanem igyekeztek igazodni a ló színéhez. Másrészt egyes jelek értékesebbé tették a lovakat. Ilyen volt a hold a homlokon. Hiányát szintén festéssel tudták pótolni.

Apor Péter aranykorként tekintett vissza a néhány évtizeddel korábbi Erdélyre az 1736-ban megjelent, számtalan érdekes adatot tartalmazó Metamorphosis Transylvaniae című munkájában. Itt a férfiviseletet áttekintő részben lelkesen ír a nyusztprémes, darutollas süveget viselőkről. Amikor ezek az ifjak felültek a mindenféle dísszel ellátott vörösre festett lovaikra, akkor – ahogy azt Apor írta –, "bizony akármely király udvara Európában cum recreatione (örömmel, felüdüléssel) megnézhette volna”.

Amikor a magyar lovasok elvonultak XIII. Lajos előtt, valószínűleg ő is csodálattal nézte a messziről érkezett katonákat.

Fegyverek a sárvári huszármúzeum kiállításában

A francia király előtt elvonuló lovasokról nem tudunk többet, de általában mondva, a magyar lovasságnak jó híre volt Franciaországban. Az első magyarnak mondott könnyűlovas egységet a francia hadseregben a regensburgi parádé után nem sokkal hozták létre.

Az uralkodó nagyhatalmú főminisztere, Richelieu bíboros a hadsereg átszervezésének részeként javasolta, hogy toborozzanak egy három ezredből álló magyar lovasságot. A bíborosnak nem volt jó véleménye a franciák katonai képességeiről. Egyszer kifejtette, hogy a franciák alkalmatlanok a hadviselésre, csupán velük háborúba indulni nem szabad. Ez a gondolat is vezérelte akkor, amikor megtette javaslatát.

A másik körülmény a királyi hadsereg lovasságának az állapota volt. XIII. Lajosnak 1635 júliusában írt levelében Richelieu kifejtette, hogy a lovasság állapota rendkívül elkeseríti. A helyzeten segíthetnének az új alakulatok, melyek élére csak olyan parancsnokokat érdemes kinevezni, akik értenek a háborúhoz.

A francia király és államminisztere ekkor már javában készülődött arra, hogy nyíltan bekapcsolódik az 1618-ban kezdődő, később harmincéves háborúnak elnevezett küzdelembe. Richelieu 1630-ban meggyőzte uralkodóját, hogy országának részt kell venni az Európai nagyhatalmak küzdelmében.

Megindult a központi kormányzat megerősítése, illetve a hadsereg reformja. Utóbbi részeként 1635 májusában megújították a lovasság szervezetét. Tizenhét ezredet hoztak ekkor létre, melyből tizenkettőbe francai katonákat irányítottak. Három ezredet külföldi lovasokból állítottak fel, illetve két ezredbe karabéllyal, rövid puskával felszerelt lovasokat osztottak.

A létrehozott egységekben nem voltak magyarok. A külföldiek alatt német földről toborzott katonákat kell érteni. Richelieu azonban 1635 júliusában javasolta XIII. Lajosnak, hogy toborozzanak három ezredet, melyeket magyar lovasságnak (Cavalerie Hongroise) nevezzenek.

Az uralkodó elfogadta a javaslatot, de kérte, a névválasztást még gondolják át.

A magyar lovasság itt nem azt jelentette, hogy származásukra nézve a katonák a Magyar Királyság területéről érkeztek, hanem magyar mintára utal, a harcmodort, a fegyverzetet és a ruházatot illetően.

A bíboros a szervezés menetéről már augusztusban tájékoztatta egy bíborostársát, aki egyben a francia hadsereg magasrangú katonája volt. Richelieu levelében nemcsak arról írt, hogy folyamatban van kétezer újonc toborzása, hanem a fegyvereikről szintén említést tesz. A felfogadott katonák csupán mellvértet és orrvédős sisakot hordanak. Fegyvereik közé tartozik a karabély és a pisztoly. A fő támadó fegyverről, a szablyáról, mely ekkor már a magyar fronton a könnyűlovasok felszereléséhez tartozott, nem szól.

Richelieu, aki létrehozta az első huszáregységet Franciaországban

Természetesen magyar katonák is szolgáltak a létrehozott három ezredben, de többségük német, lengyel és horvát származású volt. Mindenesetre a párizsi körök rajongtak a katonákért. Állítólag elvarázsolta őket nyakba kötött sáljuk, ami hamar divatba jött a fővárosban.

Elfogadott nézet szerint a mai nyakkendő szó francia megfelelője, cravate is innen származik. A kifejezés a horvátokat jelölő szláv hrvat szó német megfelelőjéből, a krawat szóból eredeztethető. A magyar lovasságnak nevezett ezredekben horvátok és németek is szolgáltak. E keveredésből végül megszületett a nyakkendő divatja Európában, melynek nyelvi emléke máig megragadható. Érdekességként említsük meg, hogy a német nyelv majd később veszi át a franciából a nyakkendő értelmű Krawatte szót a 17. század végén.

Az ezredek nem a támadások során játszottak szerepet, hanem a felderítésben, az utánpótlási vonalak biztosításában vettek részt.

A katonák toborzása azonban nehézkesen ment, ezért az ezredeket folyamatosan felszámolták. Az utolsót 1656-ban. Néhány évtized múlva, a századforduló évtizedében újra megjelennek a huszáregységek a francia hadseregben. Még ekkor sem a magyarok voltak többségben, hanem a németek és a franciák. Az 1705-ben létrehozott huszárezred többségében azonban már magyar volt.

A 17. században a huszárok gyakran megfordultak a nyugati hadszíntéren. A francia hadvezetés felismerte a könnyen mozgó alakulatok jelentőségét. Nemcsak a szállításban, hanem a portyázásban, az ellenség vonalainak felderítésében és zavarásában látták szerepüket.

A toborzott egységek katonáinak egy része volt azonban magyar, főleg horvát és német katonákat találunk ezekben az ezredekben. Majd a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) után jelennek meg tömegesen a magyar huszárok francia földön a francia állandó hadseregben.

XIII. Lajos király, akinek idején a huszárok Párizs társasági életének központjába kerültek

Röviden még térjünk vissza XIII. Lajoshoz, aki 1629-ben csodálkozva nézte az előtte elvonuló magyar lovasokat. Nem sejtette, hogy csak a szerencsén múlott, hogy néhány évvel később, 1636-ban ne ejtsék őt fogságba a magyar és horvát huszárok.

1635 telén ugyanis Franciaország hadat üzent a Habsburg Birodalomnak. Az idő ugyan a francia koronának dolgozott, de eleinte igencsak komoly gondokat okoztak a birodalmi erők. 1636 nyarán ugyanis császári csapatok már Párizs közelébe jutottak. Richelieu már a főváros kiürítésén gondolkodott, de tervét végül elvetette.

Mindenesetre a király egyszer kíséretével Párizs körül tartózkodott. A közelben huszárok portyáztak, de végül nem sikerült elcsípni XIII. Lajost. Az esetről a nádor, Esterházy Miklós egyik titkára számolt be, aki a regensburgi birodalmi gyűlésen hallotta a részleteket. A levél szerint: „Párizsból a francia király sétálni ment volt ki, csak kicsinyben múlt el (ha fertály órával vagy valamennyivel előbb érkeztek volna), hogy a mi istenfélő magyarink és horvátink mind feleségestől el nem fogták”.

Miközben Párizsban a nyakkendővel felszerelt huszárok francia szolgálatban a társasági élet központjába kerültek, a főváros falain kívül a császár huszárjai majdnem fogságban ejtették a francia királyt.

Ilyen az élet. Ilyen a háború.

C’est la vie. C’est la guerre.

 

Irodalom

Várkonyi Gábor: Magyar katonák a harmincéves háború európai hadszínterein, Hadtörténelmi Közlemények CV (1992):2. 149-151.

Zachar József: A Francia Királyság 18. századi magyar huszárai. Történelmi-statisztikai tanulmány, Hadtörténelmi Közlemények XXVII (1980):4. 523-554.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3752 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?