Huszárok - Életrajzok

Derék, szorgalmas Miklós-huszár. Kazinczy Lajos

Szibler Gábor
2021.03.12
Derék, szorgalmas Miklós-huszár. Kazinczy Lajos életéről

Szorgalmas, ügyes, vidám. Az említett jelzőket nem mi találtuk, hanem felettesei, tiszttársai jellemezték így Kazinczy Ferenc nyelvújító költőnk legfiatalabb gyermekét. Mind a tullni utásziskolában, mind a 9. (Miklós cár) huszárezredben kitűnt tevékeny és bajtársias személyiségével. A császári-királyi hadseregből való távozásának okaira csak nemrég világítottak rá a forrásfeltárások.

Édesapja, Kazinczy Ferenc, a magyar nyelvújítás vezéregyénisége 1804-ben nősült meg, gróf Török Zsófiát vette feleségül, akit ő Sophie-nak nevezett. A házaspárnak négy lánya és négy fia született, közülük Lajos volt a legfiatalabb, 1820. október 20-án látta meg a napvilágot a család széphalmi kúriájában. Lajos édesanyjának a legkedvesebb gyermeke lett, ahogy ezt a később hozzá írott levelek is tanúsítják.

A büszke apa el volt ragadtatva a kisfiútól. Három hónapos gyermekéről írta: „Kázméri ábrázat; azaz pisze orrú; azt és a kék szemet az anyjától kapta”. A kétéves fiú „képzelhetetlen elevenségű, szép gyermek”. „A 21 holnapos Lajos eleven gyermek, s nagy kedvelője a muzsikának. Mihelyt a húr megpendül, abbahagyja játékait, s szalad oda.”

A betűvetést otthon tanulta a kis Lajos, majd kilencéves korától a sárospataki református kollégiumba íratták a szülei. „Lajosnak igen jó feje van” – írta az apa. Laló, ahogy a családban becézték „felette eleven gyermek; soha sem tud csendesen állani, ülni”.

Az 1831-ben Északkelet-Magyarországon pusztító kolerajárvány a 72 éves Kazinczy Ferencet is elragadta. Az eddig is állandó pénzügyi gondokkal küszködő család anyagi helyzete még jobban megrendült. Lajos taníttatásához a rokonok segítségére volt szükség, a gróf Vay család anyagi támogatásával (Kazinczy Ferenc unokahúga gróf Vay Ábrahám felesége volt) Sátoraljaújhelyen folytatta tanulmányait.

A családban többen is a katonai pályát választották. A megyei hivatalviselés mellett a köznemesség másik lehetősége volt a császári-királyi hadseregben való szolgálat, amely relatíve biztos anyagi megélhetést biztosított a tiszteknek.

1835-ben Emil bátyjához hasonlóan Kazinczy Lajost is katonai pályára küldték.

Szorgalmas tiszt, jó pajtás

Klapka Görgy portréja a Vasárnapi Újságban

A tullni utásziskolába gróf Teleki József, a sárospataki kollégium főgondnoka és a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke segítségével került. Négy évet töltött itt hadapródként, tanulmányai mellett kadétként a császári-királyi 9. (Miklós) huszárezred állományába került. Tullnban találkozott a szabadságharc későbbi számos magas rangú tisztjével, így például a nála két évvel idősebb Görgey (1848-tól Görgei) Artúrral, Ivánka Imrével, Kleinheinz Oszkárral, Pusztelnik Alfréddal, Szotfriedt Ferdinánddal és Zsolnay Sámuellel, aki 1849-ben Kazinczy parancsőrtisztje és hadteste dzsidásosztályának parancsnoka lett.

Sok évtizeddel később, 1891-ben Kazinczy egyik testvérének, Bálintnak a fia, Ferenc levélben kereste fel Görgei Artúrt és Klapka Györgyöt, hogy jellemezzék nagybátyját. A szabadságharc egykori főparancsnoka így emlékezett meg volt fegyvertársáról: „Boldogult nagybátyját Tulnban mindnyájan szerettük mint komoly törekvésű iskolatársat és derék jó pajtást. (…) Bold[ogult] nagybátyja magas katonai rangja [a szabadságharc alatt ezredességig vitte], melyet ő – tudtommal – protectio nélkül nyert el, minden kétségen felül bizonyít kiváló vezéri tehetséggel megáldott vitéz katona volta mellett.”

Klapka pedig ezt mesélte: „… boldogult nagybátyja, és egyike elfelejthetetlen mártírjainknak, már a szabadságharc előtt barátom és bajtársam volt, mert együtt szolgáltunk, ő a 9. huszárezrednél, én pedig a magyar testőrségnél Bécsben. Sokszor találkoztunk társaságokban és az udvarnál is.”

A kadétok élete nem volt könnyű. „Bár csak 6 pengőm van 1 holnapra, melyből keveset lehet eltenni, mert früstüköt, uzsonnát magamnak kell venni és még azon kívül az ebédért minden holnapra 1 pengő forintot kell füzetni a tisztító embernek és a mosónénak is magam füzetek” – írta első hazaküldött levelében Kazinczy Lajos. Később már németül vetette papírra sorait, a nyelvet kitűnően elsajátította. 1837-1838 körül felserdült fiatalemberként mutatkozott be rég nem látott anyjának: „Nagyot nőttem, és egészen más az arcom, férfias lett, bajuszom és szakállam is van már, minden héten kétszer kell borotválkoznom. Szóval így nézek ki. Hogy tetszem Neked? Szörnyű, nem?”

Az iskolában szigorú napirend szerint éltek a hadapródok, de azért jutott idő a szórakozásra is, „este 7-től ½ 8-ig” tartott a szabadidő. Kazinczy gitározott, zenét szerzett. Szerette a mulatságokat és a jó társaságot, nem túl stabil anyagi helyzete ellenére is költött ezekre a szenvedélyekre. A hölgyek társaságát is szívesen kereste, de viszonyairól ködösen ír.

1839-ben „a tanfolyamot meglehetősen sikeresen fejezte be, jó a végrehajtásban, felszerelésben és gazdászatban, szolgálatban használható” – jelentették róla kiképzői. 

Az utásziskola végeztével hosszabb szabadságra utazott, majd bevonult Csehországban állomásozó ezredéhez.

Mindennapi élet „egy előkelő ezredben”

Miklós cár huszár ábrázolása a sárvári múzeum huszár kiállításán

Teleki gróf ezzel a tanáccsal látta el a fiatal kadétot: „Midőn ezrededhez mész, jelentsd magadat, ha másként nem lehet, levél által nálam, hogy ezredesednek egy pár sort írhassak melletted. Eddig volt segéd pénzed ezután is meg fog járni tőlem mindaddig, amíg magadat arra érdemtelenné nem teszed, vagy oly tisztségre nem lépsz fel, mellyen anélkül ellehetsz.”

A Pardubitzban táborozó 9. huszárezredhez 1840 januárjában érkezett meg Kazinczy. „Az ezredesem nem volt otthon, egy egész hetet kellett rá várnom. Össze akartam szedni magam, így nem mentem sehová sem, de a tisztek már a második napon magukhoz hívattak, és megkérdezték, miért nem járok a társaságukba. Mi mást tehettem volna, velük tartottam. Ha a törzsnél vagyunk, nekünk kadéteknek mindig a tisztekkel kell lennünk, az őrnagyokkal egy asztalnál étkezünk, ez egy nagyon előkelő ezred. […] A lovamról csak annyit írhatok, hogy egy csodálatos állat, 8 órától déli 12-ig lovasiskolában vagyok, már egészen jól lovagolok.”. Szolgáival viszont meggyűlt a baja. „Három szolga van a parancsnokságom alatt; Statina, Skrovan és Vilionov. A szolgákkal nagyon szerencsétlen vagyok, rövid időn belül már a harmadikok ők nálam.”

A huszárezred tulajdonosa 1833 óta I. Miklós orosz cár volt, parancsnoka pedig herceg Franz Liechtenstein ezredes (1837-től). Sok magyarországi származású tiszt szolgált ekkor itt, de a Habsburg Birodalom más tartományaiból, a birodalmon kívüli német területekről és egyéb európai országokból is érkeztek ide szolgálni. Ekkor volt itt Gáspár András alszázados, Görgey Kornél főhadnagy (Görgei Artúr unokatestvére), Békeffy József főhadnagy, Franz Münz hadnagy, Riczkó Károly hadnagy, mindannyian a szabadságharc későbbi főtisztjei.

Békeidőben a szolgálat rendkívül unalmas volt, előléptetésre is kevés esély nyílott. Kazinczy csak 1841 őszén kapott alhadnagyi rendfokozatot, türelmetlen várakozást követően. Igen becsvágyó, törekvő kadétnak bizonyult. Áhította a tiszttársak elismerését, ő akart lenni a társaság központja. Szolgálatát mindig megbízhatóan látta el.

„Étkezésem fél font húsból és cseh gombócból tevődik össze, havonta két arany forintba kerül” – vetette papírra Pardubitzba érkezése után. A tiszteknek hajnali ötkor fújtak ébresztőt, Kazinczyt előbb az egyik századirodán, majd az ezredirodán alkalmazták adminisztratív feladatokra: „Tömör a stílusa a katonának, nekem meg különösen rövidre kell fognom írásomat, mert az éjszaka nem hosszú, és holnap már szegény kezemre vár a sok beadvány, kérelem. Szegény Lajos! Már hétkor irodába kell mennem, hogy elég korán kézbesíteni tudjak.” „A tollal és a tintatartóval olyan szoros barátságot kötöttem, hogy a szabadba csak nagy ritkán jutok ki.” 

„Egész délelőtt lovagolok, délután az írópultomnál ülök és írok annyit, hogy az ujjaim már égnek a sok írástól.”
Derék, szorgalmas Miklós-huszár. Kazinczy Lajos életéről

Szobája jelentett számára menedéket, mert az ottani tárgyak kedves emlékeket idéztek fel benne. „A berendezés egy vaságyból, egy díványból, két karosszékből, egy íróasztalból, két fogasból áll, melyekre ruháimat teszem. […] Az egyik ablakban három eredeti tajtékpipa és egyéb pipák, dohány, mint legfőbb szükséglet, mert egész nap pöfékelek. A fejem felett egy fekete keretben a Te képed függ, mellette Apa képe, és emellett egy kis aranykeretben nagyapáé, a tokaji hegyvidéké, és itt lóg az én kedves Fánym [egyik nővére] néhány fürtje.”

1843 októberében Johann Machek, a königgrätzi büntetőbíróság hivatalsegéde panaszt tett az Udvari Haditanácsnál Kazinczy és Julius Posselt alhadnagyok ellen, mivel azok „orgyilkos támadást” intéztek ellene, és súlyosan megsebesült. A Csehországi Főhadparancsnokság kivizsgálta az ügyet és megállapította, hogy a két tiszt Machek „arrogáns és sértő” magatartását torolta meg. Tettükért háromheti fogságot kaptak.

Szórakozásra csak ritkán jutott idő, de a tisztek igyekeztek kihasználni az adódó alkalmakat. Nyúl- és szarvasvadászat, lófuttatás, bálok, összejövetelek jelentettek kikapcsolódást a napi rutinból. „Nagyon vidáman töltöttem ezt a farsangot, a tánctermek padlói remegtek a talpam alatt, és becsületemre legyem mondva, derekasan viselkedtem” – mesélte anyjának 1840 februárjában. „Hamarosan ragyogó időszak következik, néhány nap múlva az ezredes feleségével együtt visszatér, akkor sok bál, vadászat s más vigaszság következik, amelyekről én sem hiányozhatok.”

A sok szórakozás, valamint a tiszti felszerelés is tetemes költségeket emésztett fel, anyagi gondjai egyre szaporodtak.

A szórakozások mellett a hadgyakorlatok, táborozások is jelentettek némi változatosságot. 1844-ben Liechtenstein ezredes vezérőrnagyi kinevezést kapott, ezért új ezredparancsnok lépett a helyébe a Miklós-huszárezrednél, Franz Deym von Stritež ezredes. 1845 tavaszán aztán az egész ezredet Bécsbe vezényelték. December 30-án váratlanul megérkezett az ezredtulajdonos, I. Miklós cár. Az egész bécsi helyőrséget kivezényelték a Glacisra, azaz a sáncok előtti térre. A díszelgést és az V. Ferdinándnak szóló tiszteletadást személyesen a cár vezényelte saját huszárezrede élén. Január 1-jén pedig az egész tisztikart meghívta az orosz nagykövetségre, és ott ezt mondta: „Uraim, ha nem is jegyeztem meg Önök közül mindenkinek a nevét, azért ne tekintsenek úgy, mint egy idegent, hanem mint az Önök egyik régi bajtársát, aki mindig a legnagyobb érdeklődéssel viseltetik az Önök élményei iránt. Örömömre szolgál, hogy Önöket és a derék ezredet ismét láthattam; legyenek minden körülmények közepette hűek és ragaszkodók császárukhoz, s őrizzenek meg jó emlékezetükben.”

Váratlanul kilépett

Derék, szorgalmas Miklós-huszár. Kazinczy Lajos

1845. május 15-étől Kazinczy Lajos gróf Wrbna altábornagy, bécsi hadosztályparancsnok mellé került segédtisztnek. Elöljárói teljes mértékben meg voltak vele elégedve, a következő év június 1-jén meg is kapta az annyira áhított főhadnagyi kinevezését. Augusztus 12-én teljesen váratlanul bejelentette kilépését a hadseregből, családi ügyeit hozva fel ürügyként. Szeptember 13-án el is hagyta a szolgálatot.

A váratlan kilépés sok találgatásra adott lehetőséget, a valódi okot az 1848-ban a magyar honvédseregbe jelentkező Kazinczyról jelentést kérő Mészáros Lázár hadügyminiszterhez, valamint István nádor-helytartóhoz írott levelek tüntetik fel.

Wrbna azt írta Mészárosnak, hogy „alkalmam volt benne [Kazinczyban] egy nagyon tevékeny, kiváltképpen ügyes lovas tisztet megismerni. A cs. kir. hadseregből való kilépésének okai házassági szándéka és zilált anyagi körülményei lehettek.” A 9. huszárezred parancsnoka, Franz Deym pedig így írt István nádornak: „Kazinczy Lajos egykori főhadnagy az ezredben kitűnően szolgált, és mind különös jártasságán keresztül, mind ügybuzgalmával magas felettesei elégedettségét 1846 augusztusig elnyerte, de abban az időben ez a tiszt egy szenvedélyes szerelem miatt Bécsben annyira eszét vesztette, hogy nagy adósságba verte magát, pontosabban nem megbocsátható módon járt el, azért, hogy pénzhez jusson, egyet az általa aláírt és saját maga által kiállított váltók közül egy bajtársa mint kezes nevével hamisan látott el, ezért az a kezességet megtagadta.

Miután ez az ügy tudomásomra jutott, habár panaszt nem emeltek, Kazinczyt tiszti jellege megtartása nélkül kiléptettem. Ezt az ügyet szolgálatilag nem tárgyalták…”

Az állandó pénzügyi gondokkal küszködő, a hölgyek társaságát szívesen kereső tiszt tehát egy aláírás hamisítása miatt volt kénytelen megválni a hadseregtől. Nem tudjuk, ki volt az a titokzatos asszony, aki ennyire elcsavarta a fiatal katona fejét, de a szerelem őszinte lehetett, mert később sem nősült meg. Az 1848-49-es szabadságharcban „kitűntette magát, bátorsága és vezéri tehetségei által”, amiért önálló hadtest parancsnokává nevezték ki. Ezért kellett a kivégzőosztag elé állnia. 1849. október 25-én lőtték agyon Aradon. Tizenötödikként a vértanúk közül.

 

Irodalom

Solymosi József: Kazinczy Lajos élete 1848 előtt. In: Aetas. 2017. 2. szám

Z. Szabó László (szerk.): Kazinczy Lajos anyjához írt levelei. Győr, 1990.

Pásztor Emil: A tizenötödik aradi vértanú. Bp., 1979.

Hermann Róbert: Gáspár András honvéd tábornok. Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Kecskemét, 2005.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4636 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?