Egy huszárezred a távoli Dániában
A hideg éveleji napok újabb összecsapásokról hoztak híreket a messzi Dániából 1864-ben. Az előző év késő őszén elhunyt a dán király, VII. Frigyes, aki 1848 óta ült a trónon. Családi élete meglehetősen botrányosan alakult. Szülei elváltak, ami ritka egy királyi dinasztiában, ami az ő házassági történetében is nyomot hagyott.
Három nőt vett el feleségül. Először egyik unokahúgát, akihez édesapja kényszerítette. Három év együtt töltött idő után azonban 1837-ben elváltak. Frigyes második házassága szintén válással végződött. Trónralépése idején így nem ült mellé királyné. 1850-ben azonban elvette a koppenhágai Királyi Színház balett táncosát.
A közel másfél évtizednyi házasságból nem született gyermek. A házasságba azonban hiába hozott volna örömet egy fiú, az nem oldotta volna meg a trónutódlás kérdését. A rangon aluli házasságból származó utódnak nem lett volna lehetősége trónra lépni. A dán királyi Oldenburg dinasztia férfiágon 1863-ban kihalt.
A nagyhatalmak átérezték a probléma súlyát, ezért már 1852-ben londoni konferenciájukon döntést hoztak az új örökösödési rendről. Anglia, Franciaország, Ausztria és Poroszország elfogadtatta a dán trónvárományosokkal, hogy a leányági glücksburgi oldalágból származó Keresztély herceg lesz a király. Előírták neki még azt is, hogy alkotmányt ad Dániának.
Az ügybe azonban belejátszott, hogy a dán király két, nem Dániához tartozó tartomány, Schleswig és a tőle északra fekvő Holstein uralkodója is egyben. VII. Frigyes ezeket a területeket még uralkodása elején szerette volna koronájához csatolni. A hercegségek azonban fellázadtak és 1848-ban háború készülődött.
Ausztria és Poroszország, akiket Napóleon legyőzése után, 1815-től a Szent Szövetség kötötte össze, nem akart az amúgy is feszült esztendőben ilyen kérdéssel foglalkozni. Egyértelművé tették ezért, hogy Dániát támogatják. A mozgolódásnak így nemzetközi segítséggel a londoni konferencia vetett véget. Itt a résztvevők nem csak az említett új öröklési rendet állapították meg, hanem megtiltották a kijelölt örökösnek, hogy belebelezze a hercegségeket.
IX. Keresztély azonban nem vett tudomást a korábbi megegyezésről. Trónralépése után határozottan kinyilvánította, hogy Dániát és Schleswiget egyetlen államnak tekinti. Ausztria és Poroszország ezt nem akarta és ultimátumot küldött Koppenhágába. Keresztély ezt elutasította, melyre hadüzenet volt a válasz.
Dánia elszámította magát. Abban reménykedett, hogy az 1862-ben porosz miniszterelnökké kinevezett Otto von Bismarckot leköti a nehéz belpolitikai helyzet. Nem figyeltek a dánok Bismarck programbeszédére, melyben kifejtette, hogy
Huszárok a hóban
A hannoveri, szász és porosz erők mintegy 80 ezer katonával indultak meg a dán határ felé, köztük gyalogosok és lovasok egyaránt. Az osztrák császárság, élén I. Ferenc Józseffel 27 ezer katonát indított útnak, köztük magyarországi kiegészítésű ezredeket. Három gyalogezreden kívül huszárokat is, a császári-királyi 9. huszárezredet, melyet tulajdonosáról Liechtenstein-huszárezrednek neveztek.
A huszárok a császári-királyi 6. hadtest kötelékében indultak útnak, melyhez a gyalogezredeken felül még egy lovas alakulat tartozott, a császári-királyi 2. számú dragonyosezred. Utóbbit 1867-től Windischgraetz dragonyosezrednek nevezték. A 9. számú huszárok pedig egykori ezredtulajdonosuk, gróf Nádasdy Ferenc (1708-1783) tábornok nevét vehették fel az uralkodó engedélyével 1868-ban fennállásuk kétszázadik évében.
A császári-királyi erők vonattal érkeztek állomáshelyükről Hamburgba, a huszárok Csehországból. Az idő rendkívül hideg volt, ezért jól jött az ajándék, melyet az ezred egykori tisztjétől, Ferdinand Kinsky hercegtől kapott. A herceg az egész legénységet ellátta gyapjú alsóruhával és meleg kesztyűvel. A rendkívüli hidegben ennek ellenére öt huszár megfagyott.
Miután átlépték a holsteini határt, a huszárok a többi alakulattal együtt folyamatosan nyomultak előre. Itt többek közt hidak biztosításában vettek részt, általában puskájukat használva. Természetesen felderítéseket is végeztek. Az első nagyobb ütközetre február 3-án került sor Jagel és Oberselk települések mellett. Az összecsapások során tanúsított helytállásuk elismeréseként több huszár később Ezüst Vitézségi Érmet kapott Ferenc Józseftől.
A következő napokban a dán hadsereg folyamatosan hátrált. Február 6-án a huszárezred egyik százada azt a parancsot kapta, hogy járőrözzön a Flensburg környéki utakon. Itt találkoztak össze egy hadtáposztaggal, melyet elfogtak, a szállítmányt pedig lefoglalták. Egy másik század szintén megtámadt egy dán hadtáposztagot. Az összeütközés során mintegy félszázad foglyot ejtettek jelentősebb fegyverek zsákmányolása mellett. Szintén e napon egy dán dragonyos alakulattal is megküzdöttek a huszárezred katonái.
A huszár századok a következő napokban is részt vett kisebb ütközetekben, de a főszerepet a gyaloghadosztályok vitték. A harcok még több mint egy fél évig tartottak. A dán vezetés végül fegyverszünetet kért. A bécsi békét október 30-án írták alá, melynek értelmében Dánia elveszítette azokat a tartományait, melyért harcba indult.
A király, IX. Keresztély elődje kudarcokkal teli családi életével szemben, bőséges gyermekáldással örvendeztette meg dinasztiáját. Házasságpolitikája pedig zseniális volt. Míg a harctéren kudarcot szenvedett, addig fiai és leányai kiházasításával meghódította Európát.
Csupán két példát idézünk. Alexandra Edward walesi herceghez ment hozzá, aki édesanyja, Viktória királynő halála után lépett a Brit Birodalom trónjára 1901-ben. Keresztély másik lánya, Dagmar az orosz trónörökösnek, a későbbi III. Sándor cárnak fogadott örök hűséget. Gyermekük II. Miklós volt Oroszország utolsó uralkodója.
Emlékek
A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum több tárgyi emléket őriz a háborúval kapcsolatban. A metszetek és az emlékérem nem egyedi tárgyak, hanem a csata népszerűsítését szolgálták. Azt is mondhatjuk, popularizálták az 1864. évi dán-porosz-osztrák háborút.
Az összecsapásokról folyamatosan beszámolt a korszak népszerű magyar lapja, a Vasárnapi Újság. Nemcsak az eseményeket foglalta össze rendszeresen, hanem a harcoló feleket is bemutatta. A huszárokról szólva pedig a legnagyobb elismeréssel szólt az újságíró.
A beszámolókat gyakran kísérték ábrák, melyek közül több kiemelte a huszárok szerepét. A metszetek később külön is forgalomba kerültek. Egyszerűen kivágták őket az újságból. A sárvári múzeum huszárgyűjteménye két ilyen metszetet őriz, melyeken a huszárok állnak az ábrázolás középpontjában. Az egyiken békés tábori jelenet látható (leltári száma: NFM HuD 2018.7.1). A másik illusztráción egy konkrét történést ábrázoltak, egy lovát vesztett huszárt társa megmenti üldözőitől (leltári száma: NFM HuD 2018.8.1).
Az előbbit az 1864. március 27-én megjelent számban közölték. A Magyar huszárok Schleswig-Holsteinban című cikkben a szerző azon elmélkedik, milyen jó lesz majd, amikor a hős huszárok a békeidőkben mesélnek a dániai eseményekről: „lesz mit hallani az unokáknak, ha az öreg meséli, miképen verte egykor a dániust; miképen űzte árkon bokron át, de abban az átkozott dánius országban annyi a tenger, hogy alig ugrott néhányat a fakó, minduntalan egy-egy tenger állt előtte, már pedig mindenki tudja, hogy a huszár a vizet a csizmájában sem szereti”.
A pajtását megmentő magyar huszár című ábrát az 1864. május 22-én megjelent Vasárnapi Újságban találjuk meg. A kép valós eseményt örökített meg. A beszámoló szerint egy város ostrománál egy kisebb gyalogos csapat két huszárral az ellenséghez túl közel merészkedett. A magyar csapat szembeszállt a túlerőben lévő dánokkal. A gyalogos katonák közül ketten meghaltak, ketten eltűntek. Az egyik huszár alól pedig kilőtték a lovát. Ekkor társa, hogy kimentse a szuronnyal támadó dánok karmai közül társát, mellé vágtatott és megmentette őt.
Az eseményről egy lipcsei lap számolt be elsőként közölve a huszár nevét. A magyar újság azonban ezt pontosította, mondván, a huszárt nem Schüttének hívták, hanem Sütőnek. A káplárt bátor tettéért „ezüst érdemjellel jutalmazták”.
A harmadik tárgy a múzeum gyűjteményében a békekötést követően alapított emlékérem (leltári száma NFM 75.55.1). A fekete-sárga-fehér szalagra függesztett érmét a zsákmányolt ágyúkból öntötték. Több mint 30 ezer darabot osztottak szét belőle. Nemcsak azok kapták, akik a harctéren teljesítettek, hanem azok is, akik közvetlenül vettek részt a hadjáratban (pl. adminisztráció).
A Dán Hadjárati Emlékérem előlapján a porosz császár, Vilmos német nevének (Wilhelm) kezdőbetűje, illetve Ferenc József névbetűi láthatók az uralkodói koronák alatt. Hátlapján négysoros német felirat UNSER TAPFERN KRIEGERN 1864 (Bátor katonáink 1864). Oldalán AUS EROBERTEM GESCHÜTZ (A zsákmányolt ágyúkból).
A Nádasdy huszárezred történetét bemutató munkában, mely Sopronban jelent meg 1903-ban, szintén részletesen szóltak a háborúról. A huszárezred egyenruháit bemutató színes táblák egyikén szintén az 1864. évi téli felszerelést ábrázolták. Az eredeti akvarell szintén a sárvári huszárgyűjteményben található (leltári száma: NFM HuT 83.123.1), mely az ezred emlékanyagával együtt került a múzeumba.
Ugyan a magyar történelmi köztudatból kihullott a dán háború emléke, a korabeliek számára fontos volt az 1864. évi hadjárat. A sárvári múzeum műtárgyai jelzik, hogy akkoriban fontos eseményként értékelték a harcokat. Erről gondoskodott a korabeli sajtó, mely sokszor romantikus szövegezéssel adott hírt a hadjárat folyamatáról. Másrészt a metszetek külön, az újságtól független élete jelzi a huszárok népszerűségét.