Huszáros - Egyperces

Forradalom előtt. Egy év, négy huszárezred

Takács Zoltán Bálint
2020.03.12
Huszárok és ulánusok 1848-ban. A sárvári múzeum huszárgyűjteményéből

Napóleon hadainak legyőzése után a nagyhatalmak az 1814 novemberétől ülésező bécsi kongresszuson rendezték újra Európa hatalmi viszonyait. Az Osztrák Császárság egyrészt veszített, másrészt nyert területeket. Előbbiek közé tartozott a mintegy száz évig birtokolt Osztrák Németalföld, de ezen nem sokat kesergett a császár és környezete. A tartomány inkább gondot jelentett, mint hasznot.

A nyereséget növelték olyan tartományok és területek Ausztriához kapcsolása, mint Tirol, Voralberg, Krajna, Isztria, Dalmácia, illetve Velence. Egy hatalmas területű államról, az uralkodó családról elnevezett Habsburg Birodalomról van szó, mely rendkívül változatos fejlettségű területeket foglalt magába. Többek közt a Magyar Királyságot.

A birodalom hadserege egységes központi irányítás alatt állt. A Habsburg császári-királyi haderő a hatalmas területű birodalom számos településén, városaiban, falvaiban volt jelen. A huszárezredek utánpótlását továbbra is a Magyar Királyság területéről biztosították.

A következőkben a tizenkét császári-királyi huszárezredből négynek az életébe tekintünk bele. Hogyan teltek hétköznapjaik 1847-ben, a forradalom előtt?

Forradalom előtt. A sárvári múzeum állandó huszárkiállításának ismeretéhez

Pesten ekkor jelent meg Fényes Elek országleírása, melynek Katonaság című fejezetében szól a huszárokról is. Az alakulatok szervezeti rendjéről, a létszámokról, illetve a szolgálati időről. A huszárokat, a többi fegyver és csapatnem alakulataihoz hasonlóan ezredekbe szervezték, melyekben 1 fő ezredes, 1 alezredes és 2 őrnagy adta a vezérletet.

A huszárezredeket 8 század alkotta, melyeket kettesével osztályokba soroltak. Minden századnál a legénységen felül a parancsnok, a főkapitány mellett még szolgált 2 fő alkapitány és 2 fő alhadnagy. A 2-2 századból álló huszárosztályokat az ezredes, az alezredes és a két őrnagy irányította.

Fényes Elek idején már az alakulatok létszáma attól függött, hogy elrendelték-e a mozgósítást, azaz háború következett, vagy békeidőszakról volt szó. 1816-ban királyi leirat határozta meg az ezredek békebeli rendjét. Eszerint a huszárezred parancsnoksága, törzskara 48 főből és 20 lóból állt, a nyolc század egyenként pedig 218 főből és 171 lóból. Mindösszesen így egy huszárezred 1792 katonát és 1388 lovat számolt.

A szerző számításokat végzett és a Habsburg Birodalmon belül működő magyar hadsereg békeidőszaki létszámát, a közel 122 ezer főt igen tekintélyesnek értékelte. Hiába azonban a számbeli összehasonlítás, teszi hozzá a tekintélyes statisztikus, mert ha nem is az állandó katonaság, mint a huszárok, de „a mi nemes felkelő seregünk sem számra, sem gyakorlottságra mégcsak nem is mérkőzhetik”.

A szolgálati idő változásáról is tájékoztatja olvasóit a szerző. Míg 1830 előtt az újoncok életük végéig katonáskodtak („örökösen”), de ezután az országgyűlés 10 évben határozta meg a szolgálati időt.

Fényes Elek Magyarország természeti erőinek leírása kapcsán szól a magyar lóállományról. A véleménye egész lesújtó. A lóállomány nagy része rossz minőségű, leszámítva a főnemesek és gazdagabb polgárok lovait. Különösen a huszárok hazájában szomorú ez, teszi hozzá a szerző, ahol a legelők nagyok és jó állapotban vannak, a magyarok kedvelik a lovakat. Az elkeserítő állapotok miatt „a nagy tömeg szerfeletti szegénysége”.

Dragonyosok és kürasszírok. Illusztráció a sárvári múzeum huszárgyűjteményéből

Szintén 1847-ben jelent meg Budán, a Magyar Királyi Egyetem nyomdájában Döbrentei Gábor Huszárdalok című könyve 160 oldalon. A kötet a tudós értelmiségi verseit tartalmazza, melyek témája nemcsak a huszárság, hanem általában a katonaélet.

Rövid előszavában megindokolja, mégis miért választotta a szűkítő értelmű Huszárdalok címet. „Mert a huszár név költéribb”, azaz költőibb, emelkedettebb, mint ha azt a címet adta volna, hogy Katonadalok.

„Minden hadseregnek a huszárság a poézise”, teszi hozzá, amit nagyjából úgy értelmezhetünk, a huszárok adják a szellemet, a könnyedséget. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy az esszenciát.

Egy kortárs kritikus szerint a versek úgy mutatják be a katonai életet, hogy egyben lelkesítenek is, hatást gyakorolnak az olvasóra. Egy későbbi ismertetés szerint az életműből elhagyható lenne a kötet. 1847-en mindenesetre örömmel fogadták.

A versfüzér közel állt Döbrentei szívéhez, amit a következő rövid történettel szemléltetünk. 1848 májusában a kormány kiáltványban kért segítséget a honvédelem támogatásához, önkéntesek toborzásához és az anyagi háttér megteremtéséhez. Május 24-én Pesten népgyűlést tartottak, melynek kiváltó oka a korabeli újság, a Jelenkor beszámolója szerint „A’ haza vészben forog. Kormányunk segélyre hívja a’ nemzetet”.

Itt szólalt fel Vasvári Pál, a márciusi ifjak egyik vezére. Beszédjében hangzott el többek közt: „Polgárok! a’ nehéz körülmények nagy áldozatra hívnak föl titeket. Tegyétek ezt magatokért, tegyétek a honért, tegyétek unokáitokért, kik áldani fogják neveiteket; mert nektek fogják köszönni, hogy szabad hazában élhetnek.”

Befejezésként pedig ismerős szavakat hallhatott a tömeg.

„Akartok é rabszolgák lenni vagy szabadok? Én a’ választást nyugodt kebellel rátok bízom, mert ti velünk esküdtetek meg mártius 15-én, hogy rabok többé nem leszünk!”

A múzeumnál ott állt és hallgatta Vasvári beszédét Döbrentei Gábor. Lelkesedését nem titkolta, tisztelete jeléül másnak egy Huszárdalok kötettel ajándékozta meg az ifjú szónokot.

Egy versszakaszt idézünk csupán az Eszes huszárkáplár című versből, mely a békeidőkről nyugalmáról szólnak, de a háborús helytállást is ígérik:

Azt mondják, hogy most békében

Könnyű lenni ilyen kertben;

Vigyenek hát a csatára,

Ott se jő félsz a huszárra.

A császári-királyi 2. és 12. huszárezred

1824 m ulánus és huszár szablya a sárvári múzeum állandó huszárkiállításából

1847 szomorú eseménnyel kezdődött. Január 13-án elhunyt Habsburg József főherceg, Magyarország nádora. A főherceg két huszárezrednek volt a tulajdonosa, a 2. és 12. ezrednek. Utóbbit Nádor huszárezrednek nevezték. Az uralkodó, I. Ferdinánd osztrák császár (magyar királyként V. Ferdinánd) nagybátyjának temetésén a huszárezredek is képviseltették magukat.

A 2. huszárezred élére az uralkodó hamarosan új ezredtulajdonost nevezett ki. Ekkoriban ez a cím már formális volt, inkább diplomáciai ajándékként, illetve elismerésként kapták az uralkodóházak tagjai. Az ajándékkal nem jártak komoly jogkörök, csupán látványos látogatások, büszke levelezések és kitüntetésadományozások kísérték az ezredek és tulajdonosaik kapcsolatát.

Ferdinánd császár a hannoveri királyt tisztelte meg azzal, hogy kinevezte a 2. huszárezred tulajdonosává. Ernst August, miután a huszárok magasrangú küldöttsége, köztük az alakulatnál már negyven éve szolgáló őrmester felkereste, egy levelet, napiparancsot küldött csapatának.

Az írás szerint a király, aki a brit uralkodócsalád tagja volt, örömmel vette az ajándékot. Személyes emlékként osztotta meg, hogy fiatal korában, 1793-ban katonaként egyoldalon harcolhatott az osztrák-hannoveri-brit koalíció hadseregében a francia forradalom csapatai ellen Famarsnál. Az emlék kellemes volt, az északfranciaországi település mellett akkor épp a koalíciós erők arattak győzelmet.

Egy év múlva pedig személyesen a 2. ezredbéli huszárokat is megismerhette, ugyanis egy dandárban küzdhettek az ellenség ellen. Megtapasztalhatta a huszárok hősiességét és példamutató fegyelmét.

A 76 éves hannoveri király nemcsak napiparancsban üdvözölte huszárjait, hanem kitüntetéseket is adományozott nekik. 

A sárvári állandó huszárkiállítás részlete

A császári-királyi 12. huszárezredet, a nádor huszárokat szintén komoly megtiszteltetés érte. József főherceg fia, István (aki nádorként kiemelkedő szerepet játszott 1848 tavaszától őszig) úgy döntött, hogy édesapja egyenruháját az ezrednek ajándékozza. Prágából írt levelet 1847 májusában az ezred parancsnokának, gróf Teleki Ádámnak.

A főherceg szerint édesapjának köszönhető az ezred létrejötte. Az állítása azzal a megjegyzéssel igaz, hogy a század elején a Napóleon ellen vívott háborúk idején úgy döntött a hadvezetés, hogy egy új huszárezredet hoznak létre azokból a katonákból, akiket a nádor alá tartozó kiváltságolt (pl. a jász és kun területek, a hajdúvárosok) népességéből toboroztak.

A levélből megtudjuk, melyet a korabeli újságok közöltek, hogy az egyenruhát a főherceg utoljára 1846 júniusában viselte, amikor részt vett testvére, Ferenc császár emlékművének felavatásán Bécsben. István főherceg remélte, hogy az ezred az ajándékot elfogadja és azt illő módon az ezredes szállásán megőrzi.

Kérte, hogy a parancsnok majd adja át azt utódjának abbéli kívánságával együtt, miszerint „az ezred idő szerinti parancsnoka e történeti emlék célszerű megtartásáról gondoskodjék”.

Sajnos, nem ismerjük az egyenruha további sorsát. Az uralkodó 1847 novemberében István főherceget bízta meg a nádori feladatok ellátásával, amivel a huszárezred tulajdonosává is vált. 1848 forradalma és szabadságharca azonban összekuszálta a történelem menetét.

A császári-királyi 7. huszárezred

Radetzky tábornagy. Olajfestmény részlete a sárvári huszárkiállításból

Az ezred parancsnoka ekkor LXIV. Henrik herceg volt, aki a türingiai Reuß dinasztia idősebbik ágának tagjaként született. Katonai szolgálatban töltötte életét már fiatal korától kezdve. 17 évesen, 1804-től a császári-királyi 6. huszárezredben kapitányként szolgált. Természetesen, rangját származásának köszönhette.

Hősiességét azonban bizonyította, amikor a Napóleon ellen vívott asperni győztes csatában (1809) lovát elveszítette, de egységével mégis sikert ért el. Megkapta a Mária Terézia Katonai Rend Lovagkeresztjét. 1836-ban nevezte ki I. Ferdinánd a 7. huszárezred tulajdonosává.

Ezrede 1847-ben Itáliában állomásozott az alábbi helyeken: Vicenza, Padova, Treviso, Verona és Mantova. A békeévekben a gyakorlatok nem jelentettek különösebb megterhelést az olasz földön szolgáló császári-királyi alakulatok számára. 1847 őszén azonban változni kezdett a helyzet.

A komoly tekintélynek örvendő, ekkor már 80 év felett járó Joseph Wenzel Radetzky tábornagy (marsall) javaslatára megerősített egységek érkeztek Windischgrätz herceg parancsnoksága alatt Itáliába. Az itt található alakulatok, köztük a huszárok hamarosan pontos terv szerint meghatározott gyakorlatozásba kezdett. Mindeközben az Osztrák Császárság többi állomáshelyén az ezredeket elkerülte a kiképzés szigorú rendje.

A császári-királyi 9. huszárezred. A Miklós huszárok

Miklós-huszár. Akvarell a sárvári múzeum huszárkiállításán

A híres tábornagy, Nádasdy V. Ferenc (1708-1783) egykori ezredének híres katonák voltak az ezredtulajdonosai. Az alakulatot azonban 1833-ban megcsapta a diplomácia szele, amikor I. Ferenc császár az ezredtulajdonosságot az orosz cárnak, I. Miklósnak adományozta.

A cár természetesen meglátogatta ezredét, kitüntetéseket adományozott, illetve huszárjai is meglátogatták őt Oroszországban. A formális találkozón kívül szorosabb kapcsolat azonban nem alakult ki az ezred és tulajdonosa között.

1847-ben a Miklós huszárok már második esztendeje Bécs három laktanyájában állomásoztak. Részt vettek a császár nagybátyjának, Habsburg Károly főhercegnek a temetésén, aki öccse, József nádor halála után három hónappal hunyt el.

Az ezredtörténet szerint, amikor a kirendelt alakulatok, köztük a huszárezred is, leadta a díszlövést, hatalmas zivatar támadt villámmal és mennydörgéssel. Az égiek így üdvözölték a hős érkezését a „nagy hadseregbe”.

Néhány hónappal később vidám mulatságra került sor. Bécs az uralkodó feleségének, Anna hercegnőnek a névnapját ünnepelte. Egy Szerém megyei táblabíró, sikeres nagykereskedő az ezrednek ekkor tekintélyes összeget adott, hogy azt a „névünnepemlékéül aránylagosan fölosztassék”, mint arról egy korabeli újság beszámolt. A tudósítás szerint „megvendégelt vitézek áldomás poharakat ürítettek”.

A császári-királyi 9. huszárezred vitézei még ebben az évben elhagyták a császárvárost, hogy elfoglalják új állomáshelyüket Morvaországban és Sziléziában.

 

Furcsa év volt 1847. A huszáralakulatok élték mindennapjaikat, temetéseken vettek részt, ünnepeltek, néha gyakorlatoztak. Ha kellett új állomáshelyre vonultak. Egyenruhájuk alig változott. Csupán a rangjelzés jelentett újdonságot. Bevezették ugyanis a tiszteknél az altiszteknél már 1841 óta használt gyapjúból készült szalagos gallérjelzéseket.

A politika világa azonban forrongani kezdett. Itáliában felkelések robbantak ki a francia és az osztrák uralom ellen. A magyarok és a csehek is egyre erősebben fogalmazták meg követeléseiket. Nem véletlen, hogy a kancellár, Metternich herceg 1848. január 2-án naplójában úgy tekintett vissza az eltelt 12 hónapra, mint a legbolondabb évre. Tíz nap múlva Palermóban egy békés tüntetés forradalomba csapott át. A sorban Nápoly következett, majd Párizs, Bécs, Pest.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4306 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?