Huszártörténeti műtárgygyűjtemény

A gyűjtemény bemutatása

Habsburg Ottó Ferenc József főherceg ezredparancsnok evőeszközkészlete a sárvári Huszármúzeum gyűjteményéből (NFM - HuT 83.38.1-4)

Az 1983-ban a Nádasdy huszárezred tisztikarának egységes döntése alapján bekerült emlékanyagban nemcsak a saját ezred tárgyai, hanem a társezredek relikviái is a múzeum gyűjteményébe kerültek. A legnagyobb egységet természetesen a Nádasdy huszárok tárgyai képezték. A tiszti étkezde volt az a helység, ahol tárolták az ezred egykori tulajdonosait, parancsnokait ábrázoló festményeket. Ugyanitt őrizték a névre szóló étkészleteket is, illetve azokat az emlékserlegeket, kupákat, melyeket az ezrednél hosszabb-rövidebb ideig szolgáló tisztek ajándékoztak egykori alakulatuknak. A Nádasdy huszárok a császári-királyi, majd a kiegyezés (1867) után a közös császári és királyi hadsereghez tartoztak. Az I. világháború után azonban a közös hadsereg megszűnt. Az új nemzeti, nevében magyar királyi honvéd hadseregben azonban továbbra is voltak huszárezredek. Köztük a 3. ezred Nádasdy Ferenc tábornok (1708-1783) nevét vette fel 1930-ban. Az ezrednél több tiszt szolgált már az előd, császári és királyi 9. számú Nádasdy huszárezrednél. Természetes volt tehát, hogy a régi ezred jogutódjának ismeri el az új honvéd huszárezredet. Az új alakulat híven őrizte a régi huszárok emlékeit, így az I. világháborúban elhunyt tiszt hősi halottak ovális portréját is elkészíttették. A festmények szintén 1983-ban bekerültek a múzeumba.

Az átadott emlékanyagban találhatók ezen felül néhány társezrednek is a tárgyai. Így a császári és királyi 5. Radetzky huszárezred étkészlete és a névadó tábornok hatalmas lovas portréja, a 11. huszárezred ezredtulajdonosát, III.Ferdinánd bolgár uralkodót ábrázoló szintén nagyméretű olajfestmény. A két világháború közti 2. Árpád fejedelem huszárezred olajfestménye és ezüst étkészlete szintén az első nagy egység része volt. 

Ferenc József portréja a sárvári Huszármúzeum kiállításából (NFM - HuT 83.82.1)

1983 után egyből híre ment, hogy a sárvári múzeum megbecsüli az átadott emlékeket, sőt azokat kiállításon mutatja be. A következő évek során ezért nemcsak ezredek, hanem magánszemélyek is úgy határoztak, hogy a múzeumnak ajándékozzák a tulajdonukban lévő huszár emlékeket. 1984-ben a magyar királyi 4. Hadik András huszárezred étkészlete, emlékserlegei kerültek Sárvárra, illetve a császári és királyi 6. Württemberg, és a 14., illetve 15. huszárezred relikviái. Magánszemélyek saját ezredük náluk lévő anyagát adták át. Így gyarapodott a múzeum huszárgyűjteménye a magyar királyi 1. Ferenc József – Jász-kun huszárezred emlékeivel, illetve a két világháború közti időszak jellemző alakulatainak, az önálló huszárszázadoknak, illetve a vegyesdandárok huszárszázadainak a tárgyaival. 

A magyar lovassport kiváló és nemzetközileg is ismert huszár és tüzér lovasainak díjai is a múzeum gyűjteményét gazdagítják. Schaurek Ottmár, Platthy József, Némethy Bertalan, Bóbiss-Selmeczy László, Binder Ottó, Kánia Antal mind az 1920-as és 1930-as évek fantasztikus sportolói, akik nemcsak haza és nemzetközi versenyeken, az olimpiákon öregbítették Magyarország hírnevét, hanem a világháború frontjain is bizonyították bátorságukat.

Lovassági felügyelők, mint Horthy István, Rapaich Richárd, a lovasutánpótlás intézményének, Örkénytábornak legendás igazgatója, Sashalomi Hager Ottó egy-egy tárggyal, festménnyel, emlékserleggel szintén jelen vannak a gyűjteményben. 

1904M legénységi szablya a sárvári Huszármúzeum gyűjteményéből (NFM-HuT 2014.1.1)

A huszárgyűjtemény fegyver részlegét legnagyobb részét az emigrációban élő Sárvári Lajos szablyagyűjteménye képviseli, de huszártisztek is adományoztak szablyákat. A 17. századtól a 20. századig közel száz fegyver mutatja be a szablya formájának az alakulását. Az egyenruhák pedig a huszárok öltözetének alakulását jelzik.

A képzőművészeti gyűjteményi egységben egykor volt huszárok (Atorjai Gőbel János, Vécsei Kálmán), és ismert alkotók, többek között Garay János, Pilch Dezső, Bodó Sándor festményei, grafikái találhatók. 

Minden egyes tárgy a huszárok hírnevének és történetének a lenyomata, melyet a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum nemcsak megőriz, hanem folyamatosan bemutatja, nemcsak kiállításon, hanem internetes adatbázisban is. 


Olvasta már?