Huszárok - 1. világháború

Jelvényben él az ezred!

Takács Zoltán Bálint
2020.02.18
Jelvényben él az ezred!

Az ezredtörténeteket lapozgatva érdemes figyelmet szentelnünk a fényképeknek is. A felvételek behatóbb vizsgálata nemcsak a képen szereplők életére vetnek egy halvány sugarat, hanem tárgyak, köztük a jelvények szerepére is. Általános következtetést ugyan csak óvatosan tehetünk, de további kutatásokat feltétlenül ösztönözhetnek a csoportképek, portrék, illetve a tábor és a front életét megörökítő fotók, illetve a múzeumokban vagy egyéb gyűjteményekben megőrzött tárgyi emlékek. Így vagyunk az első világháborús sapkajelvényekkel is. A sárvári múzeumba az 1960-as években került be közel félezer darab olyan tűsjelvény, melyek mindegyikét kapcsolni tudjuk harcoló alakulathoz, nagyobb katonai egységekhez, dandárhoz, hadosztályhoz, hadsereghez. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a huszárság történetét bemutató állandó kiállításba a császári és királyi, illetve a magyar királyi honvéd huszárezredek sapkajelvényeit ki tudtuk állítani. Néhány esetben több változatban is.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében a világháború kitörésekor nem volt divatban a sapkajelvény használata. Természetesen a civil életben egyáltalán nem volt idegen a különféle jelvények viselése. Nemcsak egyesületek, körök tagjai azonosíthatták magukat olcsón beszerezhető jelvénnyel, hanem pártok tagjai, szimpatizánsai szintén. A jelvények egyértelműen megmutatták, hogy viselőjük milyen egyesület tagja. A különféle egyletek általában szabályzatukban külön szóltak a jelvények viseléséről, azt csak a tagok tűzhették ki. A jelvény hordása nemcsak az egyén hovatartozását fejezte ki, hanem egyben erősítette az egylet közösségének összetartozását. A viselés módja változatos volt, többek közt sapkajelvényként hordták.

A csász. és kir. 7 huszárezred sapkajelvényei a sárvári múzeum gyűjteményében

A hadsereg kötelékében sem volt azonban teljesen ismeretlen a fejfedőre erősített azonosítójelvény használata. A Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia egy különleges csapatnemét alkották a vadászzászlóaljak, illetve vadászezredek. A könnyűgyalogos alakulatok már az 1860-as évektől fejfedőjükre, a stájer vadászkalapra tűzték az egyes alakulatukat hadrendi számmal beazonosító vadászkürtöt. A jelvényt sárgaréz lemezből préselték. A vadászok másik megkülönböztető jele volt a fajdkakasforgó, melyet a tisztek viseltek tábori sapkájuk bal oldalán. Utóbbit 1869-ben megszüntették, de később zománcozott jelvényeken újra feltűnt.

A Nagy Háború kitörésekor a Monarchia alakulatai nem rendelkeztek saját ezredjelvénnyel. A hadvezetés ezt a későbbiekben sem rendszeresítette, csupán megengedte. A honvéd alakulatok számára a honvédelmi miniszter, Szurmay Sándor által kiadott körrendelet mint különleges jelzés engedélyezte ezek viselését a sapka jobb oldalán. Korábban, 1915-ben, majd később, 1917-ben kivételként négy sapkajelvényt rendszeresítettek. Ezek az uralkodókat, Ferenc Józsefet, majd halála (1916. november 21.) után Habsburg Károly osztrák császárt és magyar királyt, illetve utóbbi feleségét, Zitát, valamint Habsburg Frigyes főherceg tábornagyot, a hadsereg főparancsnokát ábrázolták. Utóbbiakat a katonák korlátozás nélkül viselhették, az egyéb jelvények, köztük az ezredjelvények csak „a hadrakelt sereg körletében hasonlóképen szolgálatban és szolgálaton kívül viselhetők, a mögöttes országban azonban csak a háború tartama alatt és csak szolgálaton kívül hordhatók”.

Az ezredjelvények alapításáról, a tervezésről, a gyártásról, általában alkalmazásáról kevés ismerettel rendelkezünk. A források ezzel kapcsolatban igen szűkösek. Az ezredtörténetek gyakran használják motívumként a világháború éveiről kiadott, sokszor reprezentatív köteteik borítóján. A sárvári múzeum őrzi a császári és királyi 14. huszárezred hadtörténetét bemutató kézirat első kötetének egyik példányát. Borítójára különös gondot fordítottak, azon az ezredjelvény látható. A belső használatra készült történeti munka kiadója fontosnak tartotta, hogy még egy kéziraton is megjelenjen az ezred egészét jelképező jelvény. Mint a civil szervezeteknél, így a hadsereg alakulatainál is a jelvény nemcsak kifelé, a társezredek, általában a többi egység irányába jelenítette meg az alakulatot, hanem befelé, az ezredtársak között erősítette az egybetartozás, a valahová tartozás tudatát. A háborúban átélt élmények, szörnyű tapasztalatok egyre szorosabbá tették a bajtársi kötelékeket, aminek tárgyi kifejezéseként értelmezhetjük az ezredjelvényeket, sapkajelvényeket.

A császári és királyi 7. Vilmos huszárezred Budapesten 1923-ban megjelent Hadi Emlékkönyve

A császári és királyi 7. II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő huszárezred háborús éveit bemutató ezredtörténet külön fejezetben mutatja be a sapkajelvény alapításának, készítésének a körülményeit, de szól további felhasználásáról is. Az 1923-ban Budapesten megjelent hadi emlékkönyv borítóján szintén ábrázolták az ezredjelvényt.

Az ezred három tisztje 1915 tavaszán állt neki a tervezésnek. Ezredük a mozgósítási parancs kézhezvétele (1914. július 26.) után az északi, orosz hadszíntéren kezdte meg harcait. Nemcsak felderítési feladatokat végeztek a huszárok, hanem hamar, augusztus 17-én átestek a tűzkeresztségen Kamenyec Podolszkijnál (ma Ukrajnában). A következő hónapok során több ütközetben is részt vettek. A harcokban a lovaknak nem jutott meghatározó szerep. Az eltávolodást jelezte a régi harcmódtól, hogy 1915 elejétől a Vilmos huszárok folyamatosan cserélték le ruháikat, az ezredtörténet szavaival: 

„A piros sapka, a kék atilla átváltozott csukaszürkévé. Huszáraink szuronyt és ásót kaptak, hogy mint gyalogosok harcolhassanak.”
A csász. és kir. 7 huszárezred sapkajelvényeinek hátoldala a sárvári múzeum gyűjteményében

Az ezred 5. századának tisztjei, név szerint báró Kapri Valérián őrnagy (az alapításkor még százados, 1918. február 1-től őrnagy), Ambrózy György százados (az alapításkor főhadnagy, 1916. november 1-től százados) és gróf Wolkenstein Oswald főhadnagy (1915 júniusában hősi halált halt), tervrajzokat készítettek, melyeket Bécsbe küldtek el. Az osztrák fővárosban „az Edlauer Schuch utódai” cég készített mintákat. A cégről, sajnos, nem sokat tudunk. 1831-ben alapították. A világháború előtti évtizedben megjelent, a bécsi udvari szállítókat is feltüntető almanachokból tudjuk, hogy a Schuch cég tevékenységét Georg Edlauer vitte tovább. A cég a nyilvántartás szerint ugyan faesztergályozott (Drechslergewerbe) és egyéb vegyes árucikkek forgalmazásával foglalkozott, az ezredtörténet és néhány tárgy megerősíti, hogy az udvari szállítók tevékenységi körébe ezüstből, egyéb fémből, illetve fából készített dísztárgyak készítése szintén beletartozott.

A bécsi cég örömmel fogadta el a feladatot. Válaszlevelükben megírták, hogy a közös hadsereg 7. huszárezrede az első, mely felvetette egy ezredjelvény készítésének a gondolatát. Végül első lépésben 200 darab jelvényt készítettek, melyeket az ezred parancsnoka Berzeviczy Béla ezredes osztott ki tisztjei és legénysége között. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy az ezred háborús albumában szereplő képeken látható huszárok sapkáján gyakran látható a jelvény.

Az ezredparancsnok, Berg ezredes a róla készült fényképfelvételek alapján a sapkagomb alá tűzte a jelvényt. Az alakulat huszárjai közül szintén többen választották ezt a hivatalosan soha nem rendszeresített, de mégis megtűrt viselési módot. Sőt úgy tűnik, a Vilmos huszárok ezt a lehetőséget részesítették előnyben, sapkájuk oldalára ritkán tűzték ezredük jelvényét.

II. Vilmos német császár 1917 szeptemberének végén Brassóba látogatott és fogadta huszárezredének a küldöttségét. A találkozóról készült fényképfelvételen jól látható, hogy az ezredparancsnok és a huszártisztek sapkájukon e hivatalos alkalomkor is viselték a jelvényt.

A Vilmos huszárok sapkajelvényének nagy változata az ezred hadi emlékkönyvéből

A Vilmos huszárok nemcsak sapkájukra tűzték az ezredjelvényt, hanem annak felnagyított változatát fából is elkészíttették. Az ötlet az egyik kezdeményezőtől, Kapri századostól származott. Az embernagyságú ezredjelvény jótékonysági célokat szolgált. Aki úgy gondolta, hogy támogatja az ezred hősi halottjainak családját, illetve a rokkant katonákat, pénzösszeget ajánlhatott fel. A felajánlás tényét kis, valószínűleg pajzsalakú rézlapocskára írták fel és szöggel ráerősítették a fából elkészített ezredjelvényre. E lapocskákat nevezték szögnek. Az ezredtörténet megfogalmazása szerint: 

„Egyik szög a másik mellé került és így az ezredjelvény emez alakjában a nemes jótékonyság oltárává lett”.

Vilmos császár ezer márkát ajánlott fel a létrehozott alap számára. Az ezredparancsnok pedig ezer koronát.

A háború utolsó évében, 1918 márciusában az ezred jótékonysági estet rendezett az Operában. A fővédnökséget Habsburg József főherceg, ekkor az olasz fronton harcoló 6. hadsereg parancsnoka, illetve felesége, Auguszta bajor főhercegnő vállalta. Az ezredparancsnok megbízásából gróf Széchényi Viktor szervezte egy szervezőbizottság segítségével a nagyszabású estet. Az estet hirdető plakátot az ezrednél szolgálatot teljesítő Garay Ákos készítette. A művész főalakként egy a lovára támaszkodó sebesült huszárt választott.   

A korabeli tudósítások és az ezredalbum is beszámol arról, hogy a közönség a huszárlovak, illetve a kékatillás és csukaszürke zubbonyos huszárok kíséretében az ezredjelvény 2 méter nagyságú változatai mellett léphetett be az Operaház épületébe. Bent szintén az embernagyságú jelvények kísérték a vendégek útját, sőt a színpad két oldalára is elhelyeztek egy-egy darabot.

A díszletek mellett a műsor is monumentális volt. Herczeg Ferenc és Karinthy Frigyes erre az alkalomra írt egy-egy rövid darabot. A színészek közt Gombaszögi Ellát, Uray Tivadart is láthatta a közönség. Dohnányi Ernő Schumann darabot zongorázott. Az est bevétele az Újság című lap beszámolója szerint 150 ezer koronát tett ki, míg az ezredtörténet a költségek kifizetése után 80 ezer nettó koronáról számol be.

Nemcsak látványos felnagyításról van szó az ezredjelvények esetében, hanem egyértelmű üzenetről. A jelvény az ezred egészét, minden katonáját, tisztjét és közhuszárját együtt jelenítette meg kifelé, a nagyközönség számára.

Szintén felnagyított ezredjelvények várták a Vilmos huszárok hősi emlékművének felavatásakor, 1930 októberében az ezred tagjait és a meghívott vendégeket Budapesten a Szent Anna szervita templomban. Az ezred jelvényeit a templom hajójában állították fel. A mise után avatták fel Istók Jánosnak a templom falán elhelyezett reliefjét. A háború befejezését követően 12 évvel is az ezred jelvénye az egész ezredet jelenítette meg szimbolikusan. A jelvényeket egy ravatalon helyezték el, utalva ezzel a hősi halottakra, akik a huszárezred tagjaként áldozták fel életüket. A huszárezredekre ekkor mint a hősi, dicső múlt megtestesítőire tekintettek. Ezt a szemléletet tükrözi gróf Hunyady Ferenc országgyűlési képviselő, az ezred tartalékos főhadnagyának beszéde az avatás után a Vigadóban tartott bajtársi ebéden.

„És jött a háború! Kimentek. Kimentünk: víg magyar huszárok. Az elsők még mehettek kék mundérban, vörös nadrágban, büszke paripás háton. Úgy mint elődeink egy régi harcos múltnak cifra sallangjaival – még víg és már vitéz magyar huszárok!”
A császári és királyi 7. huszárezred sapkajelvénye a sárvári huszármúzeumban

A Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményében a Vilmos huszárok szóban forgó sapkajelvényének három példányát őrizzük, melyeket állandó huszárkiállításunkban is bemutatunk. Gyártóra utaló jelzést nem találunk rajtuk. Feltételezhető, hogy jelvényeink nem az első sorozathoz tartoznak.

Az ovális alakú jelvény szélét világoskék W betű szegélyezi, a szárak találkozási pontja alatt pedig a római II szám látható. A kombináció az ezred tiszteletbeli tulajdonosára, II. Vilmos (Wilhelm II.) német császárra utal. A hajlított betűszárak nézőjüket patkóra emlékeztetheti, amit megerősít a világoskék zománcból kiemelkedő felirat. A szöveg az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregének (császári és királyi, k. und k.) kötelékében szolgáló ezred német nyelvű jelmondata: VORWÄRTS U. KAMPFBEREIT (Előre és harcrakészen! vagy ahogy az ezred háborús albumában olvashatjuk: Harcrakészen előre!).

A jelvény felületét fehér zománc tölti ki, felül 1914 évszám, a háború első esztendeje látható. A jelvény oválisának felső részére az osztrák császári korona ül rá. Más ezred sapkajelvényeinél a közös hadsereghez tartozást a császári és magyar királyi korona együttes ábrázolásával oldották meg.

A jelvény közepén egy ovális kispajzsban az ezred száma olvasható: HR 7 (Husaren Reriment 7). Az egymásra helyezett betűk, illetve az alattuk látható hadrendi szám testét kék zománc rajzolja ki.  

A császári és királyi 7. huszárezred lemez sapkajelvénye a sárvári huszármúzeumban és a kiállításban

A sárvári múzeum három jelvényének közelebbi vizsgálata számos megfigyelésre ad lehetőséget. Itt köszönöm meg munkatársam, Molnár Sándor ékszerész segítségét.

A jelvények anyaga tombak, egy sárgás színű ötvözet. Minden példány préselt. Kettőre a középső ovális kispajzsot külön erősítették fel forrasztással. A harmadik esetében, mely a legegyszerűbb kivitelű, a pajzsot együtt préselték a jelvénnyel. A préselés után következett a zománcozás, majd a bronzozás. A két elegánsabb példány esetén pedig az aranyozás. A legszebb jelvény császári koronájának palástját vörös színezéssel emelték ki. A hátoldalon a tűt a jelvény képzeletbeli hosszanti tengelye mentén helyezték el. A három példány három minőséget képvisel. Az ezred huszárja anyagi lehetőségének megfelelően választhatott közöttük, melyiket vásárolja meg és tűzi sapkájára.

A háború harmadik évében, 1916-ban a huszárezred kiadott még egy sapkajelvényt. A préselt ovális alakú jelvényen körkeretben II. Vilmos császár portréja látható. Felirata a körkereten belül: WILHELM II. DEUTSCHER KAISER. A kereten kívül K. U. K. HUS. REGT. és az évszám 1914-16. A kivitelezés, a zománcozás hiánya alapján sejtjük, hogy a jelvény a legénység számára készült. Az ezredalbumban látható portrékon ezt a sapkajelvényt nem is fedeztük fel. Sőt egy közhuszárról készült portrén is a zománcos sapkajelvényt láthatjuk.

 

(A Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményében található zománcos jelvények leltári száma: 66.45.1761, 66.45.1762, 66.45.1763, az 1916-os jelvényeké: 66.45.1784 és 66.45.1785.)

 

Irodalom

Dr. Frisnyák Zsuzsa: A kerékpározás kultúrájának kialakulása Magyarországon, A Közlekedési Múzeum Évkönyve VIII (1985-1987) 321-336.

Hermann Attila: „Él magyar, áll Buda még!” A magyar Szent Korona országaiból sorozott lovashadosztályok és dandárok, huszár- és ulánusezredek, rohamfélezredek jelvényei a Nagy Háborúban, Hajdúszoboszló, 2016.

Illésfalvi Péter: Vadász- és hegyicsapatok megkülönböztető jelzései 1867-től napjainkig, A Hadtörténeti Múzeum Értesítője IV (2001) 165-175.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4251 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?