Huszárok - 2. világháború

Készülődés Erdélybe a második bécsi döntés után

Takács Zoltán Bálint
2018.09.04
Készülődés Erdélybe a második bécsi döntés után

Bécs két alkalommal adott helyszínt nemzetközi döntőbíráskodásnak, melyek célja a Magyarországgal 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés revíziója volt. Mindkétszer a német külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop, illetve olasz kollégája, Galeazzo Ciano gróf állt az egyik oldalon. A magyar kormány képviselői mellett 1938. november 2-án cseh-szlovák, míg 1940. augusztus 30-án a román küldöttség hallgatta meg a két diplomata által kihirdetett döntést.

Az első bécsi döntésnél Magyarországnak 12 ezer négyzetkilométernyi területet ítéltek oda a Felvidékről. Pozsony nem, de többek közt Komárom, Kassa, Léva, Losonc, Rozsnyó városok és mintegy ötven település újra magyar igazgatás alá került. A visszakerült lakosság száma meghaladta az egymillió főt, a magyarok aránya ezen belül a magyar statisztika adatok szerint a 80 százalékot. A cseh adatok alapján is a lakosság több mint fele magyar népességűnek vallotta magát az 1930-ban felvett népességszámlálás során.

A magyar hadsereg 1938. november 5-étől 10-ig vette át a területet, vonult be a városokba és falvakba. A magyar lakosság mindenütt lelkesedéssel, tánccal, virágokkal fogadták a katonákat.

Két döntés párhuzamai és merőlegesei

Készülődés Erdélybe a második bécsi döntés után

A második bécsi döntésre, hasonlóan az elsőhöz az Alsó Belvedere palotában került sor. A két esemény közt több hasonlóságra, de fontos különbségekre is érdemes felhívni a figyelmet.

Mindkét döntést a német és az olasz külügyminiszter hozta meg, természetesen megfelelő felhatalmazással. November 2-án a Belvedere Aranytermében a döntőbíró szerepében a német és az olasz külügyminiszter megnyitó beszéde után Kánya Kálmán külügyminiszter, őt követően Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter fejthette ki álláspontját. A cseh küldöttség pedig ezután kapott szót. Ribbentrop és Ciano visszavonult, majd az esti órákban kihirdették a döntést.

A második bécsi döntés esetén a felek, a magyar és most a román kormány képviselői nem kaptak lehetőséget érveik elmondásához. Teleki Pál ekkor már nem külügyminiszterként volt jelen, hanem miniszterelnökként, aki 1939. február 16-án váltotta Imrédy Bélát. A külügyminiszteri posztot gróf Csáky István töltötte be. Romániát Mihail Manoilescu külügyminiszter képviselte. A kormányfő, Ion Gigurtu Bukarestben maradt. A román király, II. Károly egyébként épp azért nevezte őt ki július elején a kabinet élére, mert jó kapcsolatokat ápolt a német üzleti körökkel.  

Nemcsak álláspontjaik kifejtésére nem kaptak lehetőséget a felek, hanem előzetesen nem ismerhették meg a német vezetés által meghozott, az olaszoktól csak jóváhagyott döntést. Mindkét kormány a sötétben tapogatózott, úgy kellett előzetesen hozzájárulniuk ahhoz, hogy a döntést elfogadják, mintha zsákbamacskát vennének.

A magyar delegátus egyértelmű utalást kapott a külügyminiszterektől, hogy Székelyföld része lesz a döntésnek. A román fél azonban semmilyen pozitív jelzést nem kapott. Nem is kaphatott, hiszen világos volt számára, hogy Románia veszít területéből. Csupán annak mértékét nem tudták.

A magyar kormány augusztus 29-én délután úgy döntött, elfogadja a döntést és aláveti magát a határozatoknak. Bukarestben másnap hajnalban hozták meg az elfogadásról szóló határozatot.

A háttérben a német érdekek álltak. Míg az első bécsi döntést az érintett kormányok kezdeményezésére hozták meg, a második esetben a német kancellár, Hitler határozta el, hogy egy súlyosabb incidens, akár egy térségbeli háború megelőzése érdekében ő maga hozza meg döntést és kikényszeríti azok elfogadását.

Konkrét tartalmak

Készülődés Erdélybe a második bécsi döntés után

A bécsi döntések formai szempontból nézve egyaránt hét-hét pontból álltak, melyek tartalmukat tekintve szintén nagyjából egybeestek, de voltak számottevő eltérések is. Mindkét dokumentumhoz tartozott egy térkép, melyen jelölték a végleges határt, de lehetőséget adtak ahhoz, hogy az érintett felek által delegált vegyesbizottság a helyszínen pontosításokat hajtson végre.

A területek elhagyására, illetve a bevonulásra a felvidéki területek esetén hat, az erdélyi területeknél 14 napot adtak. A kiürítés és a megszállás menetét szintén a vegyesbizottságok határozták meg. A kormányok feladataként határozták meg, hogy gondoskodjanak arról, hogy minden rendben menjen.

Az érintett területek lakóinak az állampolgárságával kapcsolatban az első bécsi döntés a vegyes bizottságra bízta a részletek kidolgozását. A második esetben azonban konkrét határidőket és feladatokat határoztak meg. Kimondták azt az alapelvet, hogy az átadott területen élő román állampolgárok automatikusan magyar állampolgárokká válnak. Fél év lehetőséget adtak azonban az állampolgárváltásra. Utóbbi esetben összesen egy éven belül a román állampolgárságot választónak el kellett hagynia a magyar államterületet. Aki így döntött, eladhatta ingatlanjait és azok ellenértékét magával vihette. Ha nem sikerült az eladás-vétel, a határozat szerint a magyar államnak kellett kárpótlást fizetnie. A kárpótlás mértékét nem határozta meg a szöveg, de annyit hozzátett, hogy mindezt a nagylelkűség határozza meg.

A két döntés között abban is különbség mutatkozik, ahogy a csehszlovák és román államterületen maradt magyar nemzetiségűekről intézkedik. Az első bécsi döntés nem engedi meg azok átköltözését, akik nem kerültek vissza Magyarországhoz. A második döntés ezzel szemben megadja azoknak a magyaroknak az átköltözés lehetőségét, akik román államterületen maradtak. Nekik is egy év állt a rendelkezésre a költözésre, illetve ingatlanjaikra is hasonló szabályokat határoztak meg, mint azoknak, akik román államterületen képzelték el jövőjüket. Mindkét döntés kimondta, hogy nemzetiségei egyenjogúak az államalkotó nemzettel.

A dokumentumok egyöntetűen előírták, hogy a kormányok egymással közvetlenül rendezik a felmerülő vitás kérdéseket és csak végső esetben fordulnak Németországhoz és Olaszországhoz.

Vér nélkül

Készülődés Erdélybe a második bécsi döntés után

A korabeli értékelések nagy nyomatékkal hangsúlyozták, hogy a tiszántúli és erdélyi területek fegyveres beavatkozás nélkül kerültek vissza Magyarországhoz. Minden fél érdekelt volt abban, hogy legfeljebb fenyegessen a katonai beavatkozás lehetőségével, de az ne váljon valósággá. Nemcsak a magyar és a román kormányok akarták elkerülni az összecsapást, de Németország sem akarta, hogy hadszíntérré váljon a térség.

A német külügyminiszter, Ribbentrop 1940. július 2-án utasította a budapesti német nagykövetet, keresse fel a magyar külügyminisztert, Csáky István és intse nyugalomra a magyar kormányt. Az előzményekhez tartozik, hogy június 26-án a szovjet kormány ultimátumot küldött Bukarestbe, hogy Románia adja át Besszarábiát és Bukovina északi részét. Mindkét területre az első világháború végén vonult be a román hadsereg. Miután a magyar kormány értesült a követelésről, június 27-én kijelentették, hogy óvatosan járnak el, de diszkriminációt nem tűrhetnek el. A budapesti német és olasz nagyköveteknek kifejtették, hogy mindez azt jelenti, ha a románok teljesítik a kérést, Magyarországnak is joga van revíziós követeléssel előállni.

Ribbentrop erre utalva küldte el üzenetét magyar kollégájának. Szóbeli jegyzékében kijelentette, hogy megérti a magyarok igényeit, de Németország nem akarja, hogy fegyveres konfliktussá fajuljon a helyzet. A revízióra később, egy nyugalmasabb időben lehetőség nyílik.

A román kormány erőteljes német nyomásra hamarosan beleegyezett a tárgyalásokba egyrészt a magyar kormánnyal, illetve a bolgárokkal, akikkel pedig Dobrudzsa ügyében kellett megegyezni. A magyarokkal augusztus 16-án Turnu Severinben kezdődő megbeszélések végül nem hoztak eredményt és ezért került sor a döntésre Bécsben augusztus 30-án.

Magyarországhoz 43 ezer négyzetkilométer került vissza, ahol 2,5 millió lakos élt. Az egy évvel később készült magyar népszámlálás alapján ebből 53 százalék volt magyar, 40 százalék román, 6,7 százalék egyéb nemzetiségű. Egy évtizeddel korábban elvégzett román számlálás adatai szerint a magyar lakosság aránya 38 százalékot tett ki, a románoké tíz százalékkal volt több. 

A katonai bevonulás papíron

A bécsi döntés térképe a Pesti Hírlap 1940. augusztus 31-én megjelent számából

A magyar vezérkari főnök, Werth Henrik gyalogsági tábornok még a román féllel kezdődő tárgyalások előtt, augusztus elején részletesen kidolgoztatta azokat az elveket, melyek alapján egy békés bevonulás megvalósítható Erdélybe. Az adatokkal is alátámasztott dokumentum a szeptember 1-jén Nagyváradon először összeült magyar-román vegyesbizottság tárgyalássorozatának adta az alapját, így meghatározva a bevonulás menetét és módját.

Az átadás kiindulópontjaként a legjobb megoldásnak azt látta, hogy a szóban forgó területet 25-30 kilométer mélységű sávokra osztják fel a trianoni határral párhuzamosan. A honvédség alakulatai minden nap egy területsávot foglalnak el. A menet sebességét óránként 4 kilométerben határozták meg. Az egyes alakulatok jellegének megfelelően eltérő menetteljesítménnyel számoltak. A lovasságnak, értve ez alatt a huszárokat 6 kilométert kellett előnyomulniuk egy óra alatt. A honvédség a helyszínen összekötő tiszt útján közölte a román hatóságokkal, aznap melyik útvonalon milyen alakult megy, így elkerülhető volt, hogy a két hadsereg katonái találkozzanak.

Mivel a bevonulásra a döntés szigorú határnapot adott, a vezérkari főnök javaslata kimondta, hogy a magyar egységek előrehaladásának az üteme nincs figyelemmel a románok visszavonulásának ütemére. A tervezet mégis számolt azzal, hogy a magyar alakulatok román egységekkel találkoznak. Ebben az esetben utóbbiakat lefegyverzik, majd a megszállás befejezése után adják azokat vissza. A dokumentum külön felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar katonai erőknek ellenállás esetén joguk van fegyveresen fellépni.

A tervek szerint minden nap 6 órakor kezdik meg a menetet. A román hadseregnek az egyes településeket egy órával a magyarok beérkezése előtt el kellett hagyniuk. A fennmaradó időben azonban a hatóságoknak gondoskodniuk kellett a közrendről. A visszamaradó rendőri és csendőri, illetve őrségek tagjait fehér karszalaggal kellett ellátni. Hasonlóképp a bevonuló magyar elővédnél, illetve a kivonuló román utóvédnél az összekötő tisztek számára szintén fehér karszalag viselését írták elő a javaslatban.

A tervezet rengeteg kérdésben állásfoglalt az előbbieken túl, érintve minden olyan problémát, mely a bevonulás során felmerülhet. Szólt többek közt a polgári személyek fegyverhasználatáról. Ezek összeszedését még a bevonulás előtt a román hatóságokra bízta, melyek majd átadják azokat a magyar katonai szerveknek.

A javaslat érintette a légtérhasználatot. Itt nem a napi szakaszos előrehaladást vette figyelembe, hanem egységesen kezelte a megszállásra kerülő területet. Kimondta, hogy 48 órán belül a légtér egységesen magyar fennhatóság alá kerül.

Megtiltotta a román hadseregnek a rekvirálást, csupán a napi ellátáshoz szükséges élelmiszer és üzemanyag elszállítását engedélyezte. A jogtalanul eltulajdonított javakért kárpótlás megfizetését írták elő.

Készülődés Erdélybe a második bécsi döntés után

Románia a magyar határral párhuzamosan 1937-ben egy erődvonal kiépítésébe kezdett, mely Károly-vonalként ismert. Egy összefüggő szakasza készült el a határ mentén Nagyvárad és Apáti közt, magyar részről nézve a Debrecen és Békéscsaba szakasszal átellenben. Erődöket húztak fel még Szinérváraljánál. A vasbetonból emelt épületmonstrumokat többsoros drótakadály vette körül.

Az átadási terv részletesen foglalkozott a műszaki zárak (aknamezők), torlaszok leszerelésével. Hangsúlyozta, hogy az erődöket nemcsak épen, hanem teljes felszerelésükkel együtt kell a magyar hadsereg számára átadni.

Általában is hangsúlyozza a dokumentum, hogy a románok ne szállítsanak el semmit a kiürített területről. A bevezetőben ennek alapját is megadja megfogalmazva, hogy mindezek az ottélő lakosság adójából készültek el. Az élelmiszerkészletek pedig szükségesek a biztonságos ellátáshoz.

Készülődés Erdélybe a második bécsi döntés után

A második bécsi döntés 14 napot adott arra, hogy a román kormány kiürítse az átadott területet. Szeptember 1-jén először ült össze a magyar-román vegyesbizottság. A nagyváradi megbeszélésen meghatározták az átadás-átvétel menetrendjét. A megállapodás szerint a magyar honvédség szeptember 5-én lépi át a magyar határt és szeptember 13-án eléri az átadott részek határát. A jegyzőkönyv szerint: „Az egész területnek megszállása szeptember 13-án 18 órakor (magyar idő), vagyis 19 órakor (román idő) fejezendő be.”

Ugyanitt meghatározták, hogy magyar idő szerint minden reggel 7 órakor kezdik az aznapi menetet. Természetesen, ahogy a menetrendhez, úgy ehhez is tartották magukat. Az augusztusi javaslattal ellentétben úgy határoztak, hogy a román csapatok nem egy, hanem két órával a magyar elővéd beérkezése előtt elhagyják az adott települést.

A légtérrel kapcsolatban szintén másként határoztak. Sem a magyar, sem a román légierő nem repülhetett a terület fölé, míg a ki- és bevonulás tartott. Szintén pontosították a román hadsereg fegyverzetének és felszerelésének a kiszállíthatóságát. A megszállás után hét napig a magyar katonai vasúti hatóság biztosítja az elszállítás lehetőségét.

A másnapi, újfent Nagyváradon tartott vegyesbizottsági ülésen a katonai bevonulással kapcsolatos kérdéseket is tárgyaltak. A felek megállapodtak abban, hogy a Bécsben kézhez kapott térképen meghúzott határvonalat egy részletesebb (1:500 000 arányú helyett 1:75 000) térképre viszik át. Az így megrajzolt határvonalat a nemzetközi jog által védett demarkációs határnak tekintik, melyet a határőrök a helyszínen ideiglenes jelekkel tesznek egyértelművé. E határtól 5 kilométer szélességben egyik oldalon sem tartózkodhat csapat szeptember 5-ig. Ha a határtól 1 kilométerre település van, ott is csak határőralakulatok lehetnek.

Az ülés megerősítette az augusztusi javaslatot, miszerint az összekötő tisztek, tolmácsaik fehér karszalagot viselnek, illetve zászlóval látják el őket. A tisztek feladata egymás legszélesebb körű tájékoztatása, a felmerült kérdések lehetőség szerinti megoldása a helyszínen.

A bizottság megállapodott abban is, hogy a román hatóságok gondoskodnak az útzárak elbontásáról, a műszaki zárak felszedéséről, a lőfegyverek összeszedéséről.

A megbeszélések alapján szeptember 5-én minden készen állt, hogy a magyar honvédség alakulatai átlépjék Magyarország trianoni határát.

 

Irodalom

Romsics Ignác: Magyar sorsfordulók 1920-1989. Bp., 2012.

Juhász Gyula – Zsigmond László – Fejes Judit: 

Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945. V. kötet. Magyarország külpolitikája a nyugati hadjárattól a Szovjetunió megtámadásáig 1940-1941. Bp., 1982.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3368 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?