Foglalkozások - Iskoláknak

A huszárok és a zoknik

Takács Zoltán Bálint
2015.07.16
A huszárok és a zoknik

Jó néhány évszázaddal ezelőtt, amikor Mária Terézia épp négy évtizedet ült a magyar trónon 1740-tő 1780-ig, a huszárok egyenruhája nagyot változott. Lassan kialakult az az összeállítás, mely az I. világháború közepéig meghatározta a legmagyarabb fegyvernem ruházatát. Nem véletlenül volt az egyik huszárnak a mentéje kék, a másiknak zöld, vagy éppen a nadrágja volt vörös, a másiknak pedig újfent zöld. A gombokat ezüsttel vagy arannyal vonták be, a csákót is különböző színekkel. Soha nem volt azonban olyan pillanat ebben a nagy kavarodásban, amikor ne tudta volna a huszár, hogy az a lovas katona, aki szembejön vele, melyik huszárezredhez tartozik. 

Az egyórás foglalkozás keretében, melyet elsősorban alsó osztályosoknak ajánlunk, sok-sok zokni segítségével képzeljük el, hogyan is lehetett rendet teremteni a nagy szín kavalkádban. Összepárosítjuk az egyforma zoknikat, megkeressük az elveszett párokat és közben jókat nevetünk, de megtanuljuk, hogy bizony rend a lelke mindennek.

Egy-egy foglalkozásra legalább 10 kalandra vágyó jelentkezését várjuk, de ha többen vannak, azt is megoldjuk. Míg a csoport egyik felével elveszünk a zoknik tengerében, addig a többiek színek után kutatnak a múzeum termeiben. 

A foglalkozás elején nekünk is van egy kívánságunk. Megkérjük a gyerekek kísérőit, míg ránk bízzák tanítványaikat, addig nézzék meg a múzeumot vagy igyanak egy finom kávét a vár büféjében.

A foglalkozás díja: 

Legfeljebb 15 fő: 14.000,- Ft (az árba a gyerekek belépőjegyét és a foglalkozás díját számoltuk)

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2801 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?