Huszárok - 1. világháború

Légi harcok, földi pályák

Egy huszár pilóta kalandjai

Takács Zoltán Bálint
2016.04.14
Német ulánusok rohama francia ágyúk ellen (Nagy Háború Írásban és képben. A nyugati harctér I., Bp., 1915. 70. oldal)

1916 augusztusában Hindenburg tábornok a hadügyminiszterhez benyújtott írásában a német hadsereg előtt álló nehézségekről írt. Köztük említette, hogy „az embereket, éppúgy mint a lovakat egyre inkább a gépekkel kell helyettesíteni, pótolni”. Valóban a háború előrehaladtával egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem a szemben álló katonák személyes harca dönti el a csaták kimenetelét, hanem a rendelkezésre álló fegyverek minősége és mennyisége, az utánpótlások megfelelő biztosítása. A régi stratégiák csődöt mondtak, a háborúról vallott egykori nézetek elavultak.

Amikor a világháború elkezdődött többek között a lovasságnak is komoly szerepet szántak, elsősorban a felderítésben. Azt is mondhatjuk, hogy a háború első évében még a ló fontos része volt a hadviselésnek. 1914 augusztusában a háború jelképévé vált vonatszerelvények két hét alatt Németországból Belgium felé 850 ezer lovat szállítottak.

Az első német katonák, akik Belgium területére léptek ulánusok voltak, akik lovaikon derítették fel a francia és belga egységeket. Hagyományos felszerelésük, melyet magukkal vittek, a rövid csövű puska, a szablya és a több mint három méter hosszú, közel két kilogramm súlyú lándzsa, a régi időkre emlékeztetett.

Nem véletlen, hogy az osztrák-magyar hadvezetés is fontosnak tartotta a lovas egységek eljuttatását az orosz hadszíntérre. 1914 augusztusának harmadik hetében már az összes lovashadosztály a keleti frontszakaszon volt. Feladatként egyrészt a felvonuló orosz gyalogság felderítését, másrészt az orosz lovasrohamok elhárítását kapták. Felszerelésük, harcmodoruk egyaránt azt mutatta, hogy a vezetés egyáltalán nem számított modern háborúra. A császári és királyi, illetve a magyar honvéd huszárok is régi egyenruhájukban és fegyvereikkel vonultak a frontra, mint a német ulánusok. 

A légtér ászai

Manfred von Richthofen a nyugati fronton kialakult állóháborúban úgy döntött, hogy inkább pilóta lesz. 1915 májusában már kiképzésen vett részt, egy hónap múlva már bevetésen volt. A következő három évben több mint nyolcvan légi győzelmet aratott, míg 1918 áprilisában gépét lelőtték, ő maga pedig lezuhanása után nem sokkal meghalt. A Nagy Háború leghíresebb pilótája is ulánusként kezdte katonai szolgálatát.

Repülőászoknak azokat nevezik, akik legalább öt igazolt győzelmet tudtak felmutatni légi küzdelmeik során. Ha az Osztrák-Magyar Monarchia repülőászainak névsorára tekintünk, egyáltalán nem mondhatjuk el, hogy köztük a lovasság képviselői közül sokat találunk. A császári és királyi haderő kapcsán egy ötvenes lista állítható össze. A repülőászok túlnyomó része gyalogosezredből vagy tüzérezredből érkezett, egy részük katonai szolgálatát pedig eleve valamelyik repülőszázadnál kezdte. Két kivételt találunk. Frank Linke-Crawford főhadnagy katonai pályafutása a 6. dragonyosezredben indult 1913-ban, majd 1915-ben jelentkezett a Császári  és Királyi Légierőhöz. Első ellenséges gépét 1917 augusztusának végén lőtte le Olaszországban. Haláláig, 1918. július 31-ig 27 légi győzelmet aratott. 

Szepessy-Sokol Rudolf a világháború kitörésekor a császári és királyi 1. huszárezrednél szolgált zászlósként, majd a következő év elején hadnaggyá léptették elő. Végül önként jelentkezett pilótának. Első gépét első bevetésekor, 1916 februárjának közepén  lőtte le, amikor Milánó ellen intézett a Monarchia légiereje bombázást. 1917. november 5-én még sikeres akciót hajtott végre, november 7-én azonban gerinclövést szenvedett, amit nem élt túl. 

Alig ismert huszárpilóták

Harc a levegőben (A nagy háború írásban és képben. A nyugati harctér I., Bp., 79. oldal)

Ausztria-Magyarország légi haderejében a legnagyobb eredményt elérők között tehát kevés a lovas egységektől érkezettek száma. Azonban, ha átlapozzuk a huszárezredekkel kapcsolatos, elsősorban a két világháború közt megjelent kiadványokat, olyan pilótákra bukkanunk, akik egykor lovon kezdték meg katonai pályafutásukat.

Sorsukról sokat nem árulnak el a lexikonszerű életrajzi adatok. Huszonegy évesen, 1913-ban a császári és királyi 10. huszárezrednél kezdte meg katonai szolgálatát a Szilasbalháson (ma Mezőszilas Fejér megyében) született Álló József. Nem véletlen, hogy a gazdálkodóként családját eltartó közhuszár a 10-es huszárokhoz vonult be, ugyanis az ezred hadkiegészítő körzetéhez tartozott Fejér megye is. Először a szerb, majd augusztus végén már az orosz fronton harcolt. Az 1936-ban megjelent, A magyar huszár című munka végén olvasható, saját maga által rendelkezésre bocsájtott adatai szerint 1916-ban helyezték át a repülőkhöz. Bővebben nem fejti ki, melyik harcokban vett részt, csupán annyit mond, hogy az olasz fronton teljesített szolgálatot.

Olaszország belépésével a háborúba (1915. május) már nemcsak a szerb, de főleg az orosz fronton bevetett repülők mellett szükség volt új repülőszázadokra. Ebben az évben még csak két új egységet hoztak létre, de 1916-ban komoly fejlesztésekre került sor. A Monarchia repülőgépgyártása eltörpült nemcsak Németország, hanem az antant országok mögött is. Az adatok egyelőre bizonytalanok, de Ausztria-Magyarország a háború négy éve alatt alig haladta meg az ötezret, míg Németország esetében 43 ezer repülőgépről van szó. Értelemszerűen az osztrák-magyar légierőben német gépeket is bevetettek. 1916-ban 255 repülőgépet vásárolt a Monarchia Németországtól. Ezzel párhuzamosan folyamatosan képezték ki a pilótákat. Utóbbiak közé tartozhatott Álló József 10-es huszár is. Feladatairól nem tudunk semmit, de az olasz front a legnehezebb terepe volt a repülőknek. 1917 és 1918 folyamán itt vívták a legsúlyosabb harcokat. 

A frontról a fogolytáborba, majd haza – 35 ezer kilométeren át

A császári és királyi 9. Nádasdy huszárezred kötelékében szolgált Georgevits Guido főhadnagy, aki azonban már a háború előtt részt vett pilótaképzésben. Amikor kitört a világháború, a szerb frontra vezényelték, ahol vagy a 2. vagy a 4. repülőszázadban szolgált. A pilóták különféle feladatokat teljesítettek, nemcsak felderítéseket végeztek, hanem bombáztak is. Egyáltalán nem volt veszélytelen a tevékenységük. Arthur Schlett főhadnagyot a szerbek puskával lelőtték. Georgevits főhadnagy is veszélyes feladatokat hajtott végre, többek között Belgrád fölött repült és bombázta a várost.

Az általános mozgósítás (1914. július 31.) után Oroszország ellen vonult fel a Monarchia hadserege, köztük a repülőszázadok egy része is. A főhadnagy ekkor a híres galíciai erődrendszerbe, Przemyslbe (ma Lengyelországban) került.

A keleti fronton a repülőszázadokat két fontos feladattal bízták meg, közeli és távolfelderítéssel. Az első alatt a saját, lovasezredek, azaz huszárok, ulánusok és dragonyosok által végzett felderítések segítését értjük. Előfordult, hogy a harcba keveredett ezredek, lovashadosztályokkal szembenálló orosz erők elhelyezkedését állapították meg. A távolfelderítés során jóval nagyobb távolságokat tettek meg, hogy híreket szállítsanak a felvonuló hadosztályok összetételéről, fegyverzetéről, haladásuk irányáról és sebességéről. Mivel egy teljesen új módszer bevezetését jelentette a repülőgéppel történő felderítés, ezért nem mindig hitték el azt, amit a pilóta mondott.

Felhők felett (A nagy háború írásban és képben. Az olasz háború, Bp., 257. oldal)

Hasonló történt Georgevits Guido főhadnaggyal is, aki ugyan jelentette, hogy a Visztula környékét az orosz erők csak gyengén szállták meg, a hadvezetés nem adott hitelt a szavának. Nem becsületről volt szó természetesen, hanem a vezetés tisztában volt a repülésről végzett megfigyelés korlátaival. A gépek eleve nem voltak még olyan erősek, hogy eljussanak stratégiai szempontból fontos helyekre. A közelebbi helyekről is ellentmondó hírek érkeztek, melyek ellenőrzésére nem volt lehetőség. A rendelkezésre álló repülőgépek száma pedig nem tette lehetővé, hogy egy egységes kép alakuljon ki az ellenség felvonulásáról. A sok felderítési adat, amellett hogy bizonytalanok is voltak, nem állt össze egésszé.

Georgevits főhadnagy pályája azonban más szempontból érdekes. Egy felderítése során ugyanis találat érte a gépét, mellyel végül egy mocsaras területre zuhant le. Szerencséjére nem veszítette el az életét, csak elájult. Miután magához tért, nem esett kétségbe, hanem huszárhoz méltó megoldással felderítésének eredményeit gyalogosan vitte el Przemyslbe.  A következő kalandja már nem volt ilyen szerencsés. 1914. szeptember 1-jén Radom környékén, Przemysltől északra 250 kilométerre végzett felderítést, azonban le kellett szállnia. Az oroszok fogságába esett. Fogva tartóitól lovat kért, és mivel nem sejtették, hogy huszárként kiváló lovagló tudással rendelkezik, kapott is. Szökési kísérlete azonban nem sikerült.

Ezután hatalmas út következett, több mint 3300 kilométer megtétele után érkezett meg az Urálon túlra, Tyumenbe. Több alkalommal is megpróbált megszökni, végül Észak-Szibériába került egy ólombányába. Ezután Vlagyivosztokba szállították. A borzasztó, elképzelhetetlen hidegben, -42 fokban tizenkét társával megszökött, de csak öt társával érte el a koreai határt. A nyolc napos út során lábfeje megfagyott, ezért amputálni kellett azt. Immár csak haza akar jutni, de ez 1918 elejéig nem sikerült. Peking, Sanghaj, San Francisco, New York városok jelzik útvonalát. Egy holland hajóra szállt fel, de az angolok nem voltak vele kedvesek, ugyanis azt hitték, hogy a híres német Emden hadihajó parancsnoka. Elfogták, megszökött, majd egy szigetre szállították. Személyazonosságát hamarosan tisztázták, és egy fogolycsere alkalmából érkezett haza az utolsó háborús év januárjában. Ha végigszámoljuk mai eszközökkel a megtett útját, több mint 35 ezer kilométer jön ki. Csatatereken, táborokon, sivatagon, hegyeken, óceánokon át ment a főhadnagy rendületlenül, hogy hazaérjen. Ő is megvívta a harcát és győzött. (tzb)

Irodalom

Ajtay Endre – vitéz Péczely László: A magyar huszár, Bp., 1936. (Álló József életrajza Az Altisztek , tisztek és huszárok életrajzai című fejezetben a 2. oldalon)

A világháború 1914-1918. I. kötet (szerkeszti és kiadja a m. kir. Hadtörténelmi Levéltár), Bp., 1928. (a keleti front repülőszázadainak tevékenységéről többek közt 186-187. oldal)

Csonkaréti Károly: A császári és királyi légierő, Debrecen, 2008. (repülőszázadok a frontokon 71-99. oldal)

Gondos László (Szerk.): Repülőászok 1914 – 1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük, Bp., 2015. (Frank Linke-Crawford életrajza 26-28. oldalon, Szepessy-Sokoll Rudolfé 109-111. oldalon)

Henriquez Vince: A cs. és kir. 9. sz. gróf Nádasdy huszárezred története 1904-1918., Bp., 1930. (Georgevits Guido életpályájáról 163-164. oldal)

Leonhard, Jörn: Die Büchse der Pandora. Geschichte des Ersten Weltkriegs, München, 2014. (Hindenburg emlékirata 549-550. oldal)

Münkler, Herfried: Der Grosse Krieg. Die Welt 1914-1918., Berlin, 2014. (Manfred von Richthofenre és a német vadászrepülőkre általában 533-545. oldal)

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2561 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?