Huszáros - Egyperces

Nagyon büszke a kis ezüstjére

Egy kitüntetés a Nagy Háborúban

Takács Zoltán Bálint
2017.02.16
A huszár is büszke a kis ezüstjére. A Vitézségi Érem

A Magyar Királyi Honvédség 1874. február 10-én indította útjára hivatalos lapját, a Rendeleti Közlönyt. A lapban a magyar hadsereg, azaz a honvédség számára szükséges rendeletek jelentek meg, melyek tudomásulvétele és betartása minden állományba tartozó számára kötelező volt. Nemcsak előírásokat, szabályrendeleteket közöltek, hanem a hadsereg számára fontos személyi ügyekben történt változásokat, kinevezéseket, nyugdíjba vonulásokat, illetve kitüntetések adományozását is. Két évtized múlva az ügyek mennyisége indokolta, hogy külön jelenjenek meg a Szabályrendeletek és külön a személyi ügyekkel kapcsolatos hírek. A lapszámokat a honvédség egyes szervei kötelezően megkapták, de személyesen is elő lehetett rá fizetni. 

Az első világháború kitörése után a frontra is eljuttatták a közlönyöket, melyekből a katonák értesülhettek az őket érintő változásokról. A szabályok kisebb nagyobb módosításai mellett azonban valószínűleg a személyi ügyeket olvasgatták szívesebben a harcok szüneteiben, a lövészárkok biztonságosabb részein. Kit léptettek elő, kinek adományozott az uralkodó kitüntetést, elismerést, kit hová miért helyeztek át, ki vonult nyugdíjba? Egy-egy ismerős név régi emlékeket idézett fel, vagy ha egy bajtárs kitüntetést kapott, egyből a gratulációé volt a szó. Főleg akkor, amikor a fénylő kitüntetés megérkezett.

Máriássy László a kassai 5. honvédhuszárezred főhadnagya a fronton vezetett naplójában örökített meg egy hasonló pillanatot. 1916. március 10-én egyetlen eseményt jegyzett fel a főhadnagy, miszerint

„Öt emberemnek, köztük Radicsnak is megjött a kitüntetése. Nagyon büszke a kis ezüstjére.”

Egy ismeretlen hőstett

Radics János huszár Máriássy László legénye volt. A legény, másképp a tiszti szolga gondját viselte tisztjének és lovainak. Gondoskodott a megfelelő körülményekről, természetesen háborús viszonyok között. A tisztek és a legények között a megfelelő tisztelet megadása mellett legtöbbször baráti viszony alakult ki. Így lehetett ez Radics huszár és Máriássy főhadnagy esetében is. Ezért azonban még nem osztottak kitüntetést, ahhoz harc kellett. Nem tudjuk pontosan, miért is kapta a legény végül a kis ezüstöt. A napló feljegyzés tanúsága szerint Radics János márciusban kapta a kitüntetést, a Rendeleti Közlöny azonban csak júniusban hozta le a honvédelmi miniszter, báró Hazai Samu rendeletét, miszerint Radics János huszárnak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül Ő császári és apostoli királyi Felsége által a 2. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet adományozza. Radics huszár egy elfeledett hőstettet hajtott végre, a napló egy bejegyzése arra utal, hogy járőrt vállalt, mert igen szeretett volna egy ezüstöt. Valószínűleg egy ilyen járőr közben találkozhatott orosz katonákkal, akikkel esetleg harcba keveredett, vagy éppen egy fontos hírt sikerült alakulatához eljuttatnia. Egyelőre azonban nem ismerjük a jutalmazás hátterét. 

A vitézségért

Vitézségi Érmék a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményében

A Vitézségi Érem komoly hagyományra ment vissza, még a kalapos király, II. József alapította 1789-ben. Az alapítás évében még más volt a neve (Katonai Emlék és Tiszteletérem), hivatalosan 1809-től nevezték Vitézségi Éremnek. Nem véletlen az elnevezés, ugyanis a legénység tagjai és az altisztek nem kaptak kitüntetéséket harci elismerésként, hanem helyette aranypénzt (dukátot) vagy ezüstöt (tallért) tehettek a zsebbe. Sokan mégsem költötték el a kapott érmét, hanem átfúrták és büszkén viselték mint a bátorság jól látható jelét. II. József végül úgy döntött, hogy megalapítja a kitüntetést, melyet eleinte Érdempénznek is neveztek a hivatalos iratok.

A külső képe hasonlít is a pénzekhez, hiszen egyik oldalán mindig az aktuális uralkodó képmása szerepelt, mint a rendes fém fizetőeszközökön általában. A másik oldalra már hadijelképeket és a dicsőség szimbólumát vésték. Egy zárt babérkoszorú mögött hadizászlók, középen pedig a TAPFERKEIT felirat, azaz magyarul vitézség szót láthatjuk. Kisebb módosítások megfigyelhetők az éremképen, a felfüggesztéseken, ha egymás mellé rakjuk a kitüntetés sorozatot. Nemcsak az ábrázolt uralkodó változott, sőt egy uralkodó, Ferenc József esetében a fiatalkortól az időskori ábrázolásig követhetjük a sort, de a zászlók ábrázolását és a feliratot is megváltoztatták. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója, Habsburg Károly, elsőként osztrák császár, negyedikként magyar király idején a TAPFERKEIT helyett a latin megfelelő, a FORTITUDINI szerepelt.

1916-ban azonban még Radics János nem ilyet kapott, hanem az ún. II. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, melyet kisezüstnek is mondtak, Máriássy főhadnagy szintén így említette naplójában.

A Vitézségi érmék hátoldala a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményében

Az érem alapításakor csak két fokozata volt a kitüntetésnek, egy arany és egy ezüst. Az előbbi 28 gramm, azaz 8 dukátnyi aranyat tartalmazott, utóbbi pedig 17 gramm ezüstöt, ami épp 1 tallérnak felelt meg. A kitüntetések általában rangemelésekkel és pénzjáradékkal jártak. A Vitézségi Érem esetén előléptetésről nem volt szó, de pótdíjról igen. A 19. század közepéig azoknak, akik aranyérmet kaptak, életük végéig minden hónapban a zsold mellé még folyósították azt az összeget, amit akkor kaptak, amikor a hőstettet végrehajtották. Az ezüstért a zsold fele járt pluszban. A világháború kitörése után, 1914 szeptemberében pontos összeget határoztak meg. Az Arany Vitézségi Éremért havonta járt 30 korona, az I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremért 15 korona, a II. osztályúért pedig annak a fele, 7 korona 50 fillér. Láthatjuk, hogy ekkor már nem két, hanem három fokozata volt  a kitüntetésnek. 1848 augusztusában ugyanis az ezüst fokozatot két részre vették szét, a nagy és kis ezüstre. Nemcsak a pótdíjban volt különbség, hanem a méretben is, a nagy, azaz az I. osztályú átmérője 40 mm, a kis, azaz a II. osztályú átmérője 31 mm volt. 

A világháború kitörésével tömegesen adományozták az érméket, sőt 1915 februárjától létrehozták a Bronz Vitézségi Érmet is, mely a kis ezüsttől csak anyagában különbözött, méretében nem.

A Rendeleti Közlöny személyi ügyekkel foglalkozó lapjai három, négy számonként közölték a miniszter rendeletét arról, ki kapott különböző fokozatú Vitézségi Érmet. Kaphatták közlegények vagy közhuszárok, mint Radics János, illetve őrvezetők, tizedesek, szakaszvezetők, őrmesterek, 1914-től törzsőrmesterek, zászlósok, illetve hadapródok. A kitüntetés adományozása valóban tömegessé vált. Ha nagy- vagy dédapáink ránk maradt katonafotóját alaposan megnézzük, talán mi is láthatjuk, hogy büszkén viselték a vörös sávval és keresztcsíkozással díszített háromszögre hajtott szalagon a Vitézségi Érem valamelyik fokozatát. Ha szerencsénk van, még emlékszünk is a történetre, ki, miért is tűzte mellére azt a kitüntetést. 

 

Ajánló irodalom

Bodrogi Péter – Molnár József – Zeidler Sándor: Nagy magyar kitüntetéskönyv. A magyar állam rendjelei és kitüntetései, Bp., 2005.

Tálas Géza: Korai Habsburg kitüntetések (A Vitézségi Érem), In: Az Érem 1972:2. 70-75.

(tzb)

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Kapcsolódik:

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2294 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?