Huszáros - Csaták

A Miklós-huszárok harcai 1848-ban és 1849-ben

„A hazáért vívni, harcolni, és ha kell, halni kívánnak”

Szibler Gábor
2017.03.14
Miklós huszár (akvarell, Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum ltsz: 83.120.1)

1833-ban az uralkodó, I. Ferenc császár és király I. Miklós orosz cárnak adományozta a 9-es sorszámot viselő huszárezredet, amely megtisztelő címet 1849 őszéig bírhatta az orosz uralkodó. Az ezredtulajdonos viselhette a huszárezred díszegyenruháját, de a vezénylési feladatokat természetesen nem ő látta el, azt az ezredparancsnokra ruházta át. A regiment neve ugyanakkor a tulajdonos nevével egyezett meg, így tehát a 9. huszárezredet Miklós-huszároknak is hívták.

Az 1848-49-es szabadságharc kezdetén az ezred morvaországi és sziléziai állomáshelyein táborozott. A Batthyány-kormány igyekezett elérni az uralkodónál, V. Ferdinándnál, hogy a magyarországi sorozású katonaságot hívják haza. Hosszas levélváltást követően a 9. (Miklós) huszárezredet június végén indították Magyarországra és Vas, illetve Zala megye körzetét jelölték ki számukra új állomáshelyül. Az 1. őrnagyi osztály Nagykanizsára, a 2. Zalaegerszegre került, az 1. ezredesi osztály Körmend körzetében kvártélyozott be. (A huszárezredeket két-két századonként osztályokba sorolták, melynek élén az ezred egy-egy törzstisztje állt, erről kapták a nevüket.) Augusztus végén a körmendi ezredesi osztály kivételével a Miklós-huszárok minden századát a Dráva-vonalra irányították a horvát határszakasz védelmére. 

A pákozdi csatában

Amikor 1848. szeptember 11-én Josip Jellačić horvát bán megindította hadait, a magyar kormány lemondása és a császári leirat – amely szerint a magyar sereg a bánnak köteles engedelmeskedni – miatt bizonytalanná váló Teleki Ádám vezérőrnagy, a Dráva-vonal parancsnoka, erőit elégtelennek ítélvén visszavonulást határozott el. Erre szeptember 15-én este megjelent Csányi László kormánybiztos keszthelyi lakásán Karl Bubna und Littitz őrnagy a Miklós-, valamint Bárczay János százados a 4. (Sándor) huszárezredektől, és közölték: 

„hogy ők visszavonulni vagy elmaradni nem fognak, sőt, a hazáért vívni, harcolni, és ha kell, halni kívánnak”
Jellačić horvát bán

Ezt nemsokára Teleki előtt is előadták, aki erre levéllel elküldte az említett tiszteket Jellačićhoz azzal, hogy mutassa fel a császári utasítást, amelynek birtokában támadást mert indítani. A bán ilyennel nem tudott előhozakodni. A küldöttség tagjai erre közölték, amint lehetőség adódik rá, szembeszállnak seregével.

A Pákozdig hátráló magyar sereg volt császári tisztjei közül többen is, így Bubna, amikor meghallotta, hogy az uralkodó által kinevezett Franz Lamberg teljhatalmú biztost a pesti nép a hajóhídon felkoncolta, kilépett a seregből. A Körmenden állomásozó ezredesi osztály legtöbb főtisztje szintén így tett, visszatért Bécsbe, vagy leszerelt. Franz Deym ezredes, a Miklós-huszárezred parancsnoka ezért dandártábornoki rangot kapott.

A pákozdi csatában (szeptember 29.) a Miklós-huszárokat a centrumban helyezték el. A Johann Kempen altábornagy vezette horvát balszárny a magyar sereget átkarolni és a Velencei-tóba szorítani kívánta. Azonban a mieink szilárdan tartották magukat, a Miklós-huszárok háromszor verték vissza a meg-megújuló támadásokat. Egyik huszár alól kilőtték a lovát, így a katona lába a ló alá szorult. Nagy nehezen szabadította csak ki, visszavágtató bajtársai után rohant. Körülötte sűrűn hullottak az ellenség puskagolyói. Egyszer csak a huszár megállt, hirtelen visszafordult elhullott lovához futott és a közeledő ellenség szeme láttára leszedte róla a kantárt és a nyerget. Ezeket a hátára dobva futott a magyar arcvonalig. 

Gáspár András, Berzsenyi Lénárd és Gosztonyi Imre huszárok

Egy hét múlva a Görgei Artúr őrnagy segítségére küldött erők között is jelen volt egy század 9-es huszár. Görgei a parancsnokukat, a később szép karriert befutó Gáspár András századost kérte meg, hogy egységével folyamatos zaklassa, megállásra késztesse a bán segítségére késéssel beérkező Karl Roth és Philippovich vezérőrnagyok horvát seregtestét. Gáspár csapatával úgy működött, „hogy a hullámos terepen, amint a halmok alakulata engedte, hol jobbra, hol balra az úttól egy-egy szakasz huszárt fel-feltüntetett, az ellenségnek majd a közepével, majd meg a szárnyaival szemben, míg egyes huszárok födötten messze előrevágtatva, két oldalában bukkantak fel egy-egy domb mögül, s az egyetlen trombitásunk is hol itt, hol amott szólalt meg. Gáspár százados kitűnő rendezője volt ennek a színielőadásnak.” – jegyezte fel Görgey István. Íme, a klasszikus cselvető, „csiripoló” huszártaktika 48-as változata! A körülbelül 9000 főnyi horvát sereg csapdába esett és Ozoránál letette a fegyvert. Gáspárt őrnaggyá léptették elő.

A Körmenden állomásozó ezredesi osztályt október folyamán a Lajtánál felsorakozó fel-dunai hadtesthez rendelték. Móga János altábornagy, a magyar hadsereg parancsnoka a Jellačićtól elszakadó, és Sopron, Vas és Zala megyéken hazainduló Kuzman Todorović vezette horvát népfelkelőegység üldözésére egy kisebb seregtestet küldött. A Miklós-huszárok 1. őrnagyi osztálya 1. századának századosa, Horváth János utasítására az október 11-i salamonfai ütközetben két tizedes és hat közvitéz előrevágtatva az ellenséges ágyú- és puskatűzben biztonságba helyezték a már-már elveszettnek hitt magyar löveget. A Körmendről felrendelt Miklós-huszárok, akiket Berzsenyi Lénárd és Gosztonyi Imre századosok vezettek, épp a visszavonulás pillanatában érkeztek meg, oldalba kapták a horvát jobbszárnyat és lelassították előrenyomulásukat. „Legalább 50 illéreket fölkoncolt[ak]” – írta róluk Vidos József kormánybiztos. Három vagy négy huszár halt hősi halált. Ezért pár nap múlva a vasi születésű Berzsenyit őrnaggyá léptették elő. A salamonfai csata másnapján Vidos nyolc Miklós- és négy Radetzky-huszárral érkezett meg a kőszegi városháza elé, hogy a horvátok kivonulását követően az elfogott horvátok ellen forduló népharagnak gátat vessenek. Október 23-án a magyar katonaságot, benne a két század Miklós-huszárral Móga János felrendelte a parndorfi táborba. 

A Miklós-huszárok harcai 1848-ban és 1849-ben

Eközben Ozorától a Gáspár András vezette egy századnyi Miklós-huszárt Perczel Mór ezredes hadtestébe osztották be és levezényelték a Dráva-mentére. Október 17-én a horvát határon, Letenyénél 34 főnyi honvéd és 50 Miklós-huszár fegyverletételre kényszerített 736 főnyi határőregységet. A huszárok a Muraköz visszafoglalásában is részt vettek, vitézségükről Perczel előismeréssel nyilatkozott az Országos Honvédelmi Bizottmánynak.

Novemberben a feldunai hadtest kötelékébe sorolt Miklós-huszárok a Csallóközben foglaltak állást, majd december elejétől az Alfred zu Windischgrätz tábornagy támadó császári hadereje elől lassan vonultak vissza a határtól. A Miklós-huszárezred tagjai eközben többször is összecsaptak az ellenséggel, de a legjelentősebb összeütközésre a móri csatában került sor. December 30-án ugyanis a Dráva-mellékéről Észak-Dunántúlra érkező Perczel Kossuth sürgetésére csatát vállalt a Windischgrätz elővédjét képező Jellačić-tyal. A Miklós-huszárezred 2. őrnagyi osztályának 2. századát, Szibenlisz János százados vezetésével a centrumba egy üteg védelmére, az 1. őrnagyi osztály századait Horváth százados vezetésével a balszárny második vonalába sorakoztatták fel.

A csata során Mihálka Endre szabolcsi újonc lelkesítő verseket szavalt társainak, mire egy Miklós-huszár megkérdezte tőle:

„Barátom, önnek szerfelett jó kedve van, nem masírozik-e még ma a paradicsomba?” „Már az mindegy.”

– jött a felelet, mire a huszár előhúzott egy likőrös üveget, és megkínálta Mihálkát. Ezután komótosan a szablyáját kezdte fenni, a példáját a többiek is követték. A huszárok ezzel jelezték, hogy készülnek a közelharcra.

A centrumban az ágyút fedező huszárok a Wallmoden-vértesekkel csaptak össze. Georges Pimodan vértes százados ledöfte a huszárok vezető tisztjét, erre a huszárok körülvették, megragadták a karját és a nyakát, kardvágások tömege záporozott rá, de arcul ütve egyik támadóját, nagy nehezen kivágta magát. Egy fej-, egy homlok- és egy vállvágást „gyűjtött be”. A balszárnyon álló két század a vesztes csata utáni visszavonulás során a gyalogüteg elé került. Az osztrák vértesek el akarták ragadni a lövegeket, a személyzet jó részét levágták vagy elfogták. Ekkor a Miklós-huszárok egyik tisztje (Gáspár vagy Horváth?) elkiáltotta magát: „Álljunk meg fiúk, mert így egy sem menekül meg!” A Sándor- és Miklós-huszárok ekkor visszafordultak és megrohanták az üldöző Wallmoden- és Hardegg-vérteseket. Három Miklós-huszár négy vértest levágva megmentett egy ágyút. Gáspár András segédtisztje, Tisza László főhadnagy pedig Friedrich Yates főhadnaggyal vívott párbajban 17 vágásból eredő 34 sebet kapott és fogságba esett. Nemsokára kiszabadult, és felgyógyulva visszatért ezredéhez. 1849 júniusában alszázadossá nevezték ki.

Télen, tavasszal, nyáron

Orosz tábor 1849 augusztusában

1849. január 2-án Görgei kérésére a Miklós-huszárok két Perczel alatt szolgáló osztályát a feldunai hadtesthez helyezték át. Egyetlen század maradt a Szolnok felé visszavonuló Perczel mellett. Ezek részt vettek a január 22-i szolnoki és a 25-i ceglédi ütközetben is.

A feldunai hadtestbe osztott 9-es huszárok ezalatt végigharcolták a felvidéki visszavonulás ütközeteit és végigszenvedték annak viszontagságait. Február végén ők is részesei voltak a kápolnai csatának (február 26-27.), de valódi huszáros virtusukat a 28-i mezőkeresztesi lovasharcban mutatták ki. A visszavonuló magyarokat a Franz Deym vezérőrnagy (1848 szeptemberéig a Miklós-huszárezred parancsnoka) követte nyomon. Mikor megtámadta az utóvédet, Gáspár András ezredes nyomult előre a 9. huszárezreddel. Az ezred két osztálya két oldalról fogta közre a centrumot, és Görgey Kornél őrnagy vezetésével megrohanta az ellenséges ágyúkat. A rohamhoz csatlakozó Hunyadi- és Vilmos-huszárokkal véresen verték vissza a vérteseket. A korábban Deym alatt szolgáló Gáspár (már ezredesi rangban) verte meg egykori felettese csapatát. Két vagy három ágyút szereztek, 29 foglyot ejtettek.

A tavaszi hadjáratból is kivette a részét a Miklós-huszárezred. Jelen volt a hatvani (április 2.), a tápióbicskei (április 4.) csatákban is. Nagysallónál is a Gáspár vezette VII. hadtest részeként harcoltak. Gáspár András a hatvani ütközet után tábornoki rangot kapott.

Május 14-én nevezték ki az ezred ideiglenes parancsnokává Markovich Adolf alezredest, aki a világosi fegyverletétel napjáig vezette regimentjét.  

Julius von Haynau nyári támadásakor a magyar honvédsereg védekezésre kényszerült. Az orosz segítséggel Ausztria lassan úrrá lett a magyar felkelésen. A honvédsereg fokozatosan szorult vissza az ország déli határaira. Június 28-án Haynau a Győrt védő VII. hadtestre támadt. Itt harcolt két század Miklós-huszár is, akik az ágyúkat fedezték. Kossuth Sándor alezredes, aki az újvárosi sáncokat védő különítmény parancsnoka volt, amikor látta, hogy a túlerő lassan felülkerekedik, illetve Görgei Artúr főparancsnok is elrendelte a visszavonulást, hátraküldte az ágyúkat, majd huszárjaihoz fordult: „No, fiuk! Miklósok! Most mutassuk meg, hogy igazi huszárok vagyunk. Látjátok ott az utcának kanyarodását? Odáig lépést fogunk menni! … Azontúl elkaphatjátok a szelet!...” Így a huszárok lépésben vonultak vissza fedezve az ágyúkat. Amikor azok az utca kanyarulatánál eltűntek, megsarkantyúzták lovaikat és maguk is hátramentek. 

A vége

I. Miklós orosz cár (Korda Ignác 9-es huszárokról szóló könyvéből)

Görgei hadteste júliusban kezdte meg a visszavonulását a délvidéki összpontosítási körzet felé. Mire Aradra ért, a szabadságharc ügye elveszett. Ezért a kormány és Kossuth Lajos kormányzó-elnök augusztus 11-i lemondását követően haditanácsot hívott össze, amelyen közölte a tisztekkel, hogy az oroszok előtt le kívánja tenni a fegyvert. A jelenlévők közül csak ketten, Zámbelly Lajos ezredes és Markovich Adolf alezredes mondtak ellen, ők az osztrákok előtti kapitulációt javasoltak. A többség ezt elutasította. Másnap már a világosi újabb haditanácson a tisztek összeszólalkoztak, mert a két említett tiszt továbbra is az osztrákok előtti fegyverletétel mellett állt ki. „A pénzügyminiszteren [Duschek Ferenc] kívül tudomásom szerint csak két huszár törzstiszt nyilatkozott az osztrákok előtti megadás mellett: Zámbelly ezredes és Markovich alezredes. Ezt csak véletlenül tudtam meg egy heves szóváltáskor, mely a most említett két törzstiszt és néhány bajtársa közt Világoson augusztus 12-én robbant ki. Szükségesnek láttam, hogy a hadsereg tábornokai és törzstisztjei jelenlétében Zámbelly ezredesnek és Markovich alezredesnek kijelentsem, hogy én az aradi haditanácsban hozott határozatot a hadsereg sorsa utolsó és megmásíthatatlan eldöntésének tekintem; […] nekik azt ajánlom, hagyják el haladék nélkül a hadsereget, adják meg magukat az első osztrák előőrsnek; […] A nevezett két törzstiszt jobbnak látta, hogy megmaradjon a hadseregnél…” – írta Görgei emlékirataiban.

Másnap a magyar fősereg a világosi mezőn letette a fegyvert. Szkicsák-Klinovszky István híres képén, amely a szomorú eseményt megörökítette, síró és fegyvereit törő sötétzöld dolmányos, mentés, buzérvörös nadrágos, fekete csákós Miklós-huszárok láthatók. A szabadságharc végén feloszlatott ezredet I. Ferenc József még 1849 szeptemberében újjászervezte, az ezredtulajdonosi jogot Franz Liechtenstein herceg-tábornagy kapta meg.

Végezetül ejtsünk szót néhány kiemelkedő karriert befutó Miklós-huszárról is! Gáspár András rangemeléseit már említettük. Berzsenyi Lénárd az ezredességig vitte, a szabadságharc után 18 évi várfogságra ítélték. Görgey Kornél, a híres tábornok unokatestvére alezredesként fejezte be a szabadságharcot. Az említett Szibenliszt János őrnagy, Horváth János ezredes, Gosztonyi Imre alezredes lett. Schmidegg Kálmán százados, aki Csányi László (miniszteri tevékenysége miatt kivégezték) nevelt fia volt, Görgei mellé került parancsőrtisztként. Szintén a 9. huszárezrednél szolgált még 1848 előtt Kazinczy Lajos ezredes, a neves költő és nyelvújító, Kazinczy Ferenc fia, akit szintén Aradon végeztek ki.

Markovichot (talán azért, mert az osztrákok előtti fegyverletételt szorgalmazta) „csak” öt évi várfogságra ítéli Haynau haditörvényszéke, de már 1850 tavaszán amnesztiában részesült.

A Miklós-huszárok, tizenhat másik huszárezredbeli társaikhoz hasonlóan rengeteg drága magyar vért hullajtottak el a magyar szabadság védelmében. Bár a császárra esküdtek fel, de magyar hazafiként álltak helyt történelmünk e gyönyörű fejezetében.

 

Irodalom

Hermann Róbert: 1848-1849. A szabadságharc hadtörténete, Bp., 2001.
Hermann Róbert: A Drávától a Lajtáig, Bp., 2008.

Hermann Róbert: A honvesztéstől a honmentésig. Perczel Mór téli hadjárata, 1848. december 14. – 1849. január 27., Bp., 2015.

Hermann Róbert: Perczel Mór dunántúli hadjárata és a móri ütközet. In.: Aetas. 2001/2.

Ajtay-Reé-Péczely (szerk.): A magyar huszár, Bp., 1936.

Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. 1848-1849, Bp., 1983.

Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai, Bp., 1988.

Korda Ignác: Geschichte Geschichte des K. u. K. Husaren-Regimentes Graf Nádasdy Nr. 9. 1688-1903., Sopron, 1903.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2294 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?