Huszárok - Életrajzok

Haljunk meg vitézséggel hazánkért!

Báró Ebergényi László huszárezred-tulajdonos (1656-1724)

Szibler Gábor
2017.06.20
Ismeretlen XVIII. századi festő, o., v., 84 x 63 cm. Csáky letét 17. Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok (Magyar Nemzeti Múzeum engedélyével)

Hazánk történelme rendkívül gazdag hősökben, hősiesen helytálló katonákban és polgári személyekben. A sok száz mindenki által ismert név mellett rengeteg olyan van, akiről a széles közönség alig tud valamit. Báró Ebergényi László huszárezredes, a Habsburg-hadsereg tábornagya megérdemli, hogy nevét a legnagyobb vitézek között említsük. 

„A vitézi virtusnak ritka példája…” 

A szerény vagyonú Vas és Sopron megyei köznemesi családból jövő Ebergényi László azonban nem hősnek született. Még csak nem is katonának készült, de a sors forgandó kereke úgy alakította életét, hogy mindent kardjának köszönhetett. 1656-ban látta meg a napvilágot, jogászi pályán indult el, Sigray Mátyás ítélőmester mellett kezdte el a patvariát, azaz a joggyakornoki tevékenységet. Már 30 esztendős is elmúlt, amikor jogi ismeretei birtokában az 1688-ban alakult Kollonich Ádám-huszárezredhez került, mint hadbíró. Soha többé nem hagyta el a hadsereget, karrierje szépen ívelt felfelé. 

1690-ben kompániás kapitánnyá, négy évvel később alezredessé nevezték ki, ezzel együtt az ezred parancsnoki jogkörét gyakorolta. Rangemeléseit vitézségének köszönhette, a franciák elleni háborúban a rajnai fronton tűnt ki bátorságával. Halotti beszédében deli, sudár termetű, éles eszű, bátor szívű, nagy erejű katonának festik le, katonai sikereihez tehát személyes tulajdonságai is hozzájárultak. „Második Hercules vala erejiben, Ulysses elméjiben, Acchilles merészségiben, Epaminondás czirkálásiban, Lycurgus bölcs találmányiban” – írta róla Orosz Pál, aki temetési beszédét elmondta felette.

A kard mellett szerelme volt másik örök társa. Őszinte, mély érzések fűzték 1696-ban elvett feleségéhez, Széchényi Juliannához, aki számos gyermeket szült neki. Sajnos, közülük csak két leány, Ilona és Eszter érte meg a felnőttkort.

Az uralkodó, I. Lipót is hamar felfigyelt a kiváló huszártisztre, és hűséges szolgálatát honorálva 1700-ban nekiadta Pálffy János huszárezredét, azaz ezredessé léptették elő. Az ezred ettől kezdve Ebergényi László nevét viselte. (Néhány évtized múlva Nádasdy Ferenc nevével vált híressé.) Szintén 1700-ban, december 5-én bárói címmel jutalmazta Ebergényit a császár és király, oklevelében ezzel indokolva döntését: 

„A vitézi virtusnak oly ritka példáit adta, hogy bár halálos sebeket is szerzett, de a győzelmeinek se szeri, se száma nincsen; emellett az ellenségnek is mindenütt réme és ijedelme volt.”

Úgy tűnik, a báróvá vált huszárezredes jól megértette magát az egyszerű katonáival is, jól érezte magát körükben, kímélte embereit, ezt még a bécsi Udvari Haditanács is elismeréssel vette tudomásul.

Hamarosan az itáliai hadszíntérre vezényelték Ebergényit és ezredét, hogy a spanyol örökösödési háborúban a franciák ellen harcoljanak. A huszártaktika, amely a cselfogásban, a villámgyors akciókban, váratlan rajtaütésekben rejlett, a reguláris hadimesterséghez szokott franciákat teljesen meglepte. 1702 januárjában a jéghideg Etsch folyón átúsztatva érkeztek meg Veronába, a lakosság örömujjongással fogadta a csuromvizes magyar huszárokat. Szeptember 21-én Ebergényi 200 huszárral Milánóig tört előre és az ellenség hátában megrohanták a lombard fővárost, ahonnan október 3-án vonultak csak ki gazdag zsákmánnyal, és veszteség nélkül tértek vissza a császári hadsereghez. A 13 napos hadművelet alatt megtettek 60 német mérföldet, 4 folyót úsztak át oda-vissza.

1703 karácsonyán Ebergényi vezetésével két század huszár Torinóig nyomult előre, hogy a piemonti és a császári sereg közti kapcsolatot megteremtse. Az 1704-es év kifejezetten sikeresnek volt mondható az ezred és személyesen Ebergényi életében is. Január 3-án Stradellánál a spanyol előőrsöket támadták, rengeteg foglyot ejtettek, akik értékes hadászati információkkal látták el a császáriakat. Tíz nappal később egy francia járőrparancsnokságot támadtak meg, szintén sok fogollyal tértek haza. Máskor egy nagyobb francia lovascsapatot vertek szét, és miközben 3 huszár sérült csak meg, a francia lovasok parancsnoka is elesett számos katonájával egyetemben, zászlajukat Ebergényiék magukkal vitték.

Sikerei eredményeképpen 1704. április 18-án vezérőrnaggyá (akkori nevén generális főstrázsamesterré) léptették elő 1702-től számított ranggal. Mindvégig lojális maradt uralkodójához, a Rákóczi-szabadságharc időszakában is a császáriak oldalán harcolt a felkelők ellen. 1705-ben hazarendelték, ezrede Itáliában maradt és a következő év szeptemberében nagy szerepet játszott a turini győzelem kivívásában. 

Kurucok és törökök ellen

Ismeretlen festő: Pálffy, később Ebergényi huszár NFM - HuT 83.116.1

Ebergényit Sopron környékén és a Nyugat-Dunántúlon „vetették be” a kurucok ellen, Pálffy János tábornagy seregébe osztották be. Régi ismerőse, Esterházy Antal kuruc generális megpróbálta rávenni, hogy álljon Rákóczi pártjára, de ő hű maradt uralkodójához. 1706 elején már részt vett Sopron felmentésében és március 12-én ő ejtette foglyul de la Riviére ezredest, Rákóczi hadmérnökét, akit pár hónap múlva cseréltek ki császári tisztekért. Thaly Kálmán szerint Ebergényi is részt vett 1707 február-márciusában Guido Starhemberg és Jean-Louis Rabutin csapatainak Sárvár környéki találkozásában és a március 9-i sárvári haditanácsban.

1708 tavaszától ismét a felkelők ellen harcolt Ebergényi László, a trencséni várak visszavételében és a liptói hadjáratban tevékenykedett. Ekkor már altábornagyi rangot viselt, amelyre 1708. június 26-án nevezték ki. Jelentős szerepet vállalt a Pálffy és Károlyi Sándor közötti tárgyalásokban, ezzel a szatmári békekötés létrehozásában. Néhány nappal a majtényi zászlóletétel előtt ő vitte a kassai kuruc parancsnokoknak a város feladására felszólító levelet, mire Kassa kaput nyitott.

Felesége 1716 elején elhunyt, ez az idősödő bárót nagyon megviselte. Lányai már férjnél voltak, Eszter Viczay Jób, Ilona pedig az Ebergényi-ezredet 1707 óta vezető gróf Csáky György alezredes felesége volt. Maga Ebergényi is betegeskedett ebben az időben, idejét levelezésekkel töltötte, különösen szívesen írogatott báró Károlyi Sándorral. Ménesét gondozta, ritkán társasági életet élt, kiváltképpen felvillanyozta veje, Csáky látogatása.

Ebergényit letargiájából az újabb Habsburg-török háború kitörése mozdította ki. Ezrede élén a Délvidékre vonult, ekkor már lovassági tábornoki rangban. Részt vett augusztus elején egy heves összecsapásban a török lovasság ellen, majd az augusztus 5-én vívott péterváradi ütközetben a jobbszárnyat vezető Ebergényi ismét tanújelét adta személyes bátorságának. Három lovat lőttek ki alóla, több golyó őt magát is eltalálta és sebei erősen véreztek, a hős huszártiszt nem adta fel a küzdelmet, hanem a győzelemig harcolt. A csata során gyakran lelkesítette katonáit: 

„Haljunk meg vitézséggel hazánkért!”

A későbbiekben, Temesvár ostroma során a környéket biztosította tíz lovasezred élén és visszafoglalta Pancsovát és Újpalánkát. 1717 nyarán Belgrád ostromában vett részt, majd augusztus közepén a török fősereggel vívott csatában tett ki ismét magáért. A megerősített táborban szilárdan álló janicsárság ellen vetették be huszáraival, és háromszor kellett megújítani a támadást, mire eredményt értek el. Ebergényi ismét több nehéz sebet kapott, átlőtték a lábát is. Az év végén sebesülten, sántán feküdt saját birtokán. 

Sárvári pap temette

Utoljára az 1720-as évek elején a Nápoly-Szicíliai Királyság területén harcolt ezredével, és 1723 októberében elérte a Habsburg Birodalomban szerezhető legmagasabb katonai rangot, tábornaggyá léptették elő. A következő év nyarán azonban az idős, harcokban megfáradt vitéz hirtelen meghalt. Temetési beszéde, amelyet a már említett Orosz Pál mondott el, nyomtatásban is olvasható „Timor Dei” címmel. A dagályos, barokkos cím alatt megjelent munka nemcsak az 1724. június 25-én hajnalban Sopron városában elhunyt Ebergényi életét, érdemeit követi végig, de arról is értekezik, hogyan kell a halál utáni sorsunktól való félelmünkben jó, kegyes, méltó életet élnünk. Ebergényi élete ezúttal utoljára kötődött össze Sárvárral. A temetési beszédet elmondó és azt Sopronban kiadató Orosz Pál nem volt más, mint Sárvár 1711 és 1732 közötti plébánosa, később veszprémi nagyprépost, püspöki helynök és választott ansariai püspök.

Vitéz tábornagyot előbb a birtokán, a belatinci temetőben, majd 1725. november 9-én felesége mellett, a soproni ferencesek templomában helyezték örök nyugalomra. Ezredét veje, gróf Csáky György kapta meg, és vezette további hősi harcokban. Az ezred 1945-ig állt fenn, utolsó évtizedeiben a Csákyt követő gróf Nádasdy V. Ferenc nevét viselte. És bár Nádasdy-huszárezred néven híresült el, kiváló egykori tulajdonosa, báró Ebergényi László vitézi tetteinek emlékét ugyancsak méltón őrizte. 

Irodalom 

Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. Bp., 2005. 126.

Korda Ignác: Geschichte des K.u.K. Husaren-Regimentes Graf Nádasdy Nr. 9. 1688-1903. Sopron (Ödenburg), 1903.

Rittling László: Mészáros Kálmán: Bene regi – A király javára. Ebergényi László szerepe a szatmári békekötésben. Könyvismertetés. In.: Soproni Szemle. 2013/2. 213-216.

Takáts Sándor: Ebergényi László tábornagy. In.: Uő.: Régi magyar kapitányok és generálisok. Reprint. 2010. 605-626. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2441 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?