Huszárok - 2. világháború

A katonák előtt. Út a második bécsi döntésig

Takács Zoltán Bálint
2017.09.07
A katonák előtt. Út a második bécsi döntésig (képeslap a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményéből, ltsz: 66.47.1102)

1940. augusztus 30-án Németország és Olaszország mondta ki a döntő szót Erdély kérdésében. A második bécsi döntés eredményeként 43 ezer négyzetkilométernyi terület és 2,4 millió lakos került Magyarországhoz. A visszakapott Észak-Erdély a két világháború közti külpolitika legnagyobb eredményeként értékelhető, de egyben egyértelmű elkötelezettséget jelentett Németország mellett. A magyar hadsereg szeptemberben előre meghatározott rend szerint vonult be Erdélybe. A második bécsi döntést bemutató cikksorozatunk első részében az 1920-as évek magyar külpolitikájáról szólunk. Ebben az időszakban még a katonák nem játszottak szerepet.

Magyarország az első világháborút lezáró párizsi békekonferencia tárgyalásain nem sok jóra számíthatott. Mint a vesztes oldalon álló ország meghívást sem kapott, ráadásul a területi kérdéseket vizsgáló bizottságokban a nyugati hatalmak képviselői között jelen voltak olyanok, akik egyáltalán nem szimpatizáltak a magyarokkal. Véleményüket rendkívül elfogultként értékelhetjük. A román és jugoszláv bizottságban helyet foglaló brit tag a magyarokban barbár népet látott, akik a pusztításon kívül semmi mást nem tudnak. Jellemző volt szóhasználata: „A magyarok évszázadokon át elnyomták az alájuk rendelt nemzetiségeket. Közel volt a szabadulás és leszámolás órája”. Az 1920. június 4-én a versailles-i kastély Nagy Trianon palotájában aláírt szerződés pontjai mintha igazolták volna ezt a tételt. A trianoni pontok ugyan új államokat hoztak létre, de egyben leszámolásként is értékelhetők a magyarokkal szemben. A döntéseket stratégiai, például közlekedési és hatalompolitikai szempontok vezérelték, az etnikai jellegű nézőpont nem játszott szerepet.

Csehszlovákiához több mint 61 ezer négyzetkilométer került 3,5 millió lakossal, melyből egymilliónál többen magyarok voltak. Romániához került a legnagyobb terület, mintegy 104 ezer négyzetkilométer 1,66 millió magyarral. Bukarest egyébként is nagyot szakított a Párizs környéki békén, ugyanis megkapta még az Osztrák-Magyar Monarchia bukovinai területeit, majd később a Moldvához keletről csatlakozó Besszarábiát, illetve Bulgáriától Dél-Dobrudzsát. Az ország ezzel korábbi területét megduplázta lakosságával együtt. Magyarországtól kapott területeket még a Horvát-Szlavón-Szerb Királyság 20 ezer négyzetkilométert kissé meghaladó mértékben, Ausztria 4,3 ezer négyzetkilométert, de Lengyelország és Olaszország sem maradt ki. 

Nem elvek, érdekek

A katonák előtt. Út a második bécsi döntésig (képeslap a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményéből, ltsz: 66.47.1100)

A győztes mindent visz alapállás ugyan ellentmondott a háború során hangoztatott elveknek (pl. területi követelések figyelmen kívül hagyása, kárpótlás kérdése), de végül a korábbi gyakorlat emelkedett felül. Németországot érintő példa Elzász-Lotaringia tartomány, mely 1871-ben jött létre, amikor a Német Birodalomhoz került. A versailles-i békeszerződés értelmében pedig vissza Franciaországhoz. Ismert a tartomány további története, Hitler 1940-ben újra Németországhoz csatolta, majd a háború végén visszakerült Franciaországhoz. Minden esetben a győztes vitt mindent, a terület története (Habsburg uralom alatt volt a 17. század közepéig), etnikai viszonyai nem számítottak.  

A Magyar Királyság korábbi területe Horvátországgal együtt 325 ezer km2 volt, mely 93 ezerre csökkent, népessége pedig 21 millióról 8 millió főre apadt. Önmagában a súlyos arányú csökkenés már tragédiát jelentett a kortársak számára, de Magyarország stratégiai alapját is súlyos csapás érte. Egyrészt 3 millió magyar került határon kívül, akiknek a helyzetét ugyan a Párizs környéki békék nemzetiségekre vonatkozó előírásai elvben megfelelő módon szabályozták, de a gyakorlatban a Monarchia utódállamaiban ezek betartására nem került sor. Hiába volt lehetőség panaszt tenni nemzetközi szervezeteknél, azok lényegi elbírálására nem került sor, elsősorban a francia befolyás miatt. Az etnikai határok figyelmen kívül hagyása mellett súlyos csapást jelentett, hogy több esetben is az utódállamok, illetve az egykori szövetséges (Románia) stratégiai érdekeire voltak figyelemmel, ami Magyarország rendelkezésre álló gazdasági erőforrásainak nagyarányú csökkenését jelentette. A nyersanyagforrások (só- és fémbányák, nyersolaj lelőhelyek, erdők) döntő hányada a határon kívülre kerül.

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, a tíznél több nemzetiséget magában foglaló közép-európai birodalom a történelem süllyesztőjébe került. A két államalkotó nép tragédiáként fogta fel a békeszerződéseket, az új államalkotók és területgyarapítók pedig nem voltak elégedettek. A románok a Tiszánál szerették volna meghúzni országuk határát, a csehek egy az Adriai-tengerhez vezető nyugat-magyarországi folyosóról álmodtak.

Ferdinand Foch francia marsall szavait gyakran szokták idézni, miszerint „ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre”. A kijelentés nem arra vonatkozott, hogy túl sokat vettek el, hanem konkrétan Németországgal kapcsolatosan épp az ellenkezőjére utalt, azaz túl keveset. Szavai konkrét helyzetre vonatkoztak, de egyben az utókor profetikus kijelentésként is értelmezte, mely előrelátta Németország meghatározó szerepét a következő évtizedekben.

Ami maradt

A katonák előtt. Út a második bécsi döntésig (képeslap a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményéből, ltsz: 66.47.1105)

A szerződés aláírásának napján Magyarország gyászba borult. 1920. június 4-én 10 órakor megszólaltak a harangok és zúgtak fél óráig. Leállt a közlekedés, miséket, istentiszteleteket tartottak. Nem nyitottak ki a szórakozóhelyek, az iskolákban a békeszerződésről beszéltek. A Nemzetgyűlés délelőtt 11 óra után kezdődött ülésén a házelnök, Rakovszky István tett nyilatkozatot a békeszerződésről. Kijelentette, hogy a kormánynak nincs más választása, mint aláírni azt a békeszerződést, mely meglátása szerint békétlenséget szül, nem békét. Már itt megjelent a következő években gyakran ismételt gondolat, miszerint a magyarok Európa védőbástyájaként álltak helyt egy évezreden át. Az elszakított országrészeknek is üzent a házelnök, mégpedig 

„e pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük”.

A megnyilatkozás egy volt a sok közül, mely a határok visszaállításának szükségességét hirdette és egyben jelezte, hogy a döntés elfogadhatatlan. A határok revíziójának módjáról, mértékéről mégsem alakult ki egységes vélemény. A kormányon lévők Magyarország helyzetéből levezethető kötelező realitásérzéküknek köszönhetően a teljes visszarendeződés, azaz a totális revízió gyakorlati megvalósításához szükséges lépésektől tartózkodtak, de reménykedtek az optimális revízióban. Lehetőség szerint a legnagyobb terület visszaszerzését tekintették célnak, ami jóval többet jelentett az 1920-as években az etnikai határok visszaállításánál. Minden egyes diplomácia, külföldi partnerekkel folytatott gazdasági tárgyalásnak a hátterében ott húzódott a trianoni határok módosításának a kérdése. 

Feladatok

A katonák előtt. Út a második bécsi döntésig (képeslap a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményéből, ltsz: 66.47.1107)

Az ország háborús veszteségeiből, a trianoni békeszerződésből következő gazdasági nehézségek megoldása volt azonban az elsődleges feladat a zilált politikai rendszer rendbetételén túl. Ebben meghatározó szerep jutott a több mint tíz évig a miniszterelnöki széket betöltő, erdélyi származású gróf Bethlen Istvánnak. Az 1920-as évtized végére Magyarország gazdasági és külpolitikai helyzete konszolidálódott. A trianoni határok módosításáról mindeközben sem a közvélemény, sem a kormányzat nem mondott le. Bethlen István a magyar kormány külpolitikáját visszamenőleg is értékelte, illetve egyben annak jövőbeni feladatait meghatározó elveket is kifejtette Mussolininek, akivel Rómában folytatott tárgyalásokat 1927 áprilisának elején. A háború utáni évtized magyar külpolitikáját két korszakra, egy passzívra és egy aktívra osztotta. Az első időszakban az ország gazdasági és pénzügyi helyzetének javításán volt a hangsúly, ekkor gondolni sem lehetett érdemlegesen a revízióra. A miniszterelnök szerint a feladat elvégzése után következhet az aktív külpolitika, mely már a békeszerződés módosításáról szól, ugyanis

„Magyarország lelkileg sohasem fogja elfogadni a trianoni szerződést, nincs tehát módjában egyik szomszédjával sem olyan szerződést kötni, mely lemondást jelentene”.

A megbeszélést követő napon, 1927. április 5-én megkötötték az olasz-magyar barátsági szerződést, amely megerősítette az egymás közti békét, másrészt a felmerülő vitás kérdések esetén meghatározta a követendő eljárást. A találkozó jelentősége a magyar fél számára leginkább mégis az volt, hogy először kötött hivatalos megállapodást az első világháború egyik győztes hatalmával. A tárgyalások során ráadásul Mussolini ígéretet tett arra, hogy a világháborús jóvátételként Olaszországba került egykori osztrák-magyar fegyvereket visszaadja Magyarországnak. Ugyan később a szállítmány az osztrák vámon lebukott és nemzetközi botrány lett belőle, melyet a britek közbenjárására sikerült elsimítani, mégis a gesztus jelzi a régi ellenség szövetségessé alakulását. Másrészt rávilágít a magyar honvédség siralmas állapotára, hiszen semmilyen komoly lehetősége nem volt ekkor fegyverzetének fejlesztésére. Szintén a politika alakulásának pillanatnyi mutatójaként értelmezhetjük azt a gesztust, hogy az olasz miniszterelnök visszaadta azt a két értékes Mátyás király könyvtárából származó kódexet, corvinákat, melyeket 1919-ben még háborús jóvátételként követelt az akkori olasz kormány. 

Oldás kötés nélkül

A katonák előtt. Út a második bécsi döntésig (képeslap a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményéből, ltsz: 66.47.1108)

Magyarország külpolitikai elszigeteltsége lassan oldódni kezdett, a kormányfő ezért hirdette meg az addigi passzív külpolitika helyett a trianoni békeszerződés megváltoztatását meghirdető aktív programját. 1928 márciusában kormánypárti képviselők társaságában Debrecenbe érkezett, ahol két órás beszédet mondott az Arany Bika szállóban összegyűlt tömegnek. A belpolitikai kérdésekről szólva számtalan eredményt sorolt elő. A gazdasági kérdésekről szólva kifejtette, hogy számos probléma előtt áll még az ország. A megoldáshoz azonban figyelembe kell venni, hogy a nehézségek elsődleges oka, hogy a magyar gazdaság nem tudott alkalmazkodni „azokhoz az új viszonyokhoz, amelyeket a trianoni szerződés, Magyarország megcsonkítása teremtett”.

Az ország sorsa, a miniszterelnök meglátása szerint, a külpolitikától függ, melynek alapja Trianon, ahol egy elfogadhatatlan békét kényszerítettek Magyarországra. „Mi nem tartományokat vesztettünk el. Bennünket földaraboltak”, melynek következtében „mi fajunk egyharmadáról örökidőkre le nem mondhatunk. Ezt igazságul elfogadni nem tudjuk és a magyar nemzet kapura szögezné azt az államférfiút, aki egy második Trianont aláírna”. Pártjában tartott, 1925. januári újévi beszédjében válaszolt azokra a vádakra, hogy nem javult az ország külpolitikai helyzete. Számos, többek közt a lengyelekkel, törökökkel megkötött szerződésekre utalt, felemlítette az olasz közeledést, a franciákhoz kötődő viszony javulását. A revízió kérdésének felvetéséhez azonban a helyzetet elő kellett készíteni, mint amire történtek kísérletek. Bethlen a helyzethez mérten elérhető maximális megoldást kereste, tudta, hogy a régi határok már nem állíthatók vissza és erre közönsége figyelmét is felhívta. 

„Ne legyen a mi buzgóságunk szalmaláng és sohase mondjuk ki azt, hogy mindent vagy semmit. Ne mondjuk ki azt sem, hogy egy tál lencsével megelégszünk.”

Egy új lehetőség

A kormányfő többször emlegette beszédeiben Németországot. A nemzet függetlenségéről szólva 1926-ban hangsúlyozta, hogy sem Oroszországtól, sem Németországtól nem függhet Magyarország, Mindkét államtól megfelelő távolságot kell tartani. A kormány mindkét országgal tárgyalt. A Szovjetunió ugyanis érdekelt volt a versailles-i békerendszer felbomlasztásában és ebben természetes szövetségest találhatott Magyarországban. Az ideológiai ellentét, a bolsevizmustól való zsigeri félelem miatt ekkor mégsem került sor megegyezésre.

Németország szintén érdekelt volt az első világháború utáni helyzet megváltoztatásában, de 1929-ig inkább a megegyezéses, a rendszerbe belesimuló politikát választotta. Többek közt Franciaországgal működött együtt. 1929-től kezdve, tehát még Hitler fellépése előtt azonban új külpolitikai irányvonalat határoztak meg Berlinben, melynek célja új partnerek keresése volt Európa keleti, délkeleti felében. Kétoldalú egyezményeket kötöttek. Berlin megnyitotta a hatalmas ország piacát a nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek előtt. Mindez a német kapcsolatok szorosabbra fonódását is magával hozta, illetve ezzel párhuzamosan Franciaország és Nagy-Britannia befolyása csökkent. Az új irányvonal a magyar külpolitika számára is új lehetőséget jelentett. Ehhez azonban már egy másik politikai kurzus kellett mindkét országban.

 

Irodalom

Domonkos Endre: Közép- és Kelet-Európa gazdaságtörténete a két világháború között. A félperiféria és a világgazdasági folyamatoktól való elzárkózás, Bp., 2016.

Johancsik János: Magyarország külpolitikája 1918-1999, Bp., 2010.

Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés, Bp., 2001.

Zeidler Miklós: A revíziós gondolat, Pozsony, 2009.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2525 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?