Huszárok - 2. világháború

Aknavető tüzében. Nádasdy Ferenc főhadnagy halála

Takács Zoltán Bálint
2017.10.25
Nádasdy Ferenc huszárfőhadnagy (sárvári múzeum, NFM HUD 96.25.1)

A Nádasdy huszárezred császári-királyi, császári és királyi, majd a két világháború közt magyar királyi honvéd alakulatként több évszázados múltra tekint vissza. A névadó ezredtulajdonos, Nádasdy Ferenc lovassági tábornok 1741-től haláláig, 1783-ig vezette a huszárokat. Részt vett 1757-ben a Prága melletti kolini csatában, melyben a császári-királyi hadak, köztük a huszárok megállították Nagy Frigyes porosz király hadseregét. Az uralkodó, Mária Terézia ezután alapította meg a Mária Terézia Katonai Rendet, melynek első kitüntetettjei közé tartozott Nádasdy Ferenc is. 1888-tól az ő nevét viselte az első világháború végéig a császári és királyi 9. huszárezred, a két világháború között pedig a magyar királyi 3. honvéd huszárezred. Az évszázadok alatt több Nádasdy is szolgált kötelékében. Utoljára a három testvér, Ferenc és öccse, Pál, illetve a legfiatalabb, László.

A tábornok távoli leszármazottja, Gróf Nádasdy Ferenc 1929-ben tanulmányai befejezése után, 22 évesen önkéntes hadapródjelöltként Budapesten az 1. huszárezredben töltött el egy évet. Ekkoriban vette feleségül a Nemzeti Színház színésznőjét, Radó Máriát. Három gyermekük született, Júlia, Katalin és Ferenc. Az évtizedben a családi gazdaságot vezette komoly hozzáértéssel. 1938 októberétől tartalékos tisztként már a Nádasdy huszárezredben szolgált és részt vett a felvidéki, kárpataljai, erdélyi és délvidéki bevonulásokban. 1941-ben pedig ezredével az ukrajnai hadműveletekben a 4. század szakaszvezetőjeként. 1941. szeptember 1. hatállyal nevezték ki főhadnaggyá. Lehetősége lett volna olyan posztra kerülnie, mely a harctértől távol jelentette volna a szolgálatot. A főhadnagy azonban elutasította az ajánlatot. Az 1. lovashadosztállyal együtt 1944 koranyarán a keleti frontra indult.   

A keleti fronton

Huszárok 1944-ben (sárvári múzeum NFM HUD 90.31.3)

A német megszállással Magyarország elveszítette függetlenségét, mozgástere egyre inkább szűkült. Berlinből kérésnek álcázott parancsnok érkeztek, melyek teljesítését ugyan lehetett halogatni, de elutasítani nem. A megszállás után pár nappal, 1944. március 24-én a németek már kérték az 1. lovashadosztály mozgósítását. Az egyetlen önálló magyar lovashadosztályt 1942-ben hozták létre, három huszárezredet, illetve tüzérosztályokat, kerékpáros és páncélos zászlóaljat, valamint utász- és híradószázadot rendelve kötelékébe. A három ezred a 2. Árpád fejedelem, a 3. Nádasdy Ferenc, illetve a 4. Hadik András huszárezred volt. A magyar hadvezetés ugyan igyekezett a kérést elhárítani, míg végül április végén elrendelték a lovashadosztály mozgósítását. Próbálták elérni, hogy a csapatokat a Kárpátok védelmére az 1. magyar hadsereg alárendeltségébe utalják, azonban a klessheimi kastélyban maga Hitler döntött úgy, hogy a hadosztályt a Pripjaty mocsarakban vessék be.

Gróf Nádasdy Ferenc főhadnagy a 3. huszárezred tagjaként indult el a lovas hadműveletekre alkalmatlan terület felé. Az ezred két három-három századot magába foglaló osztályból állt, az I. huszárosztály Nagyváradon, a II. huszárosztály Munkácson tartotta székhelyét. Nádasdy főhadnagy az utóbbi tagjaként indult el társaival együtt a fővárosba, ahonnan a vonat közel 1300 kilométerre észak felé szállította őket Luniniecbe (Lunyinyec, ma Fehéroroszországban).

A Dnyeszterbe ömlő Pripjaty folyó menti hatalmas kiterjedésű mocsárvidék egyáltalán nem volt alkalmas a huszároktól elvárt hadviselésre. Fegyverzetük a modern kor kihívásainak megfelelt, sőt a legjobban felszerelt csapatokról volt szó. A szablyát már otthon hagyták, de a lovak a különféle járművek mellett komoly segítséget jelentettek a közlekedésben. A német kijelentésekkel szemben azonban épp a huszárok esetében volt különösen nehéz terep a mocsár. A nagy melegben a futóhomok rendkívül lelassította a menetet, a lovak patái gyakran belesüppedtek a talajba, ráadásul az erdőkből a partizánok állandó veszélyt jelentettek. Az aknák pedig minden óvatosság ellenére szedték áldozataikat. A hadosztály lovasparancsnoka, Makay István vezérőrnagy gépkocsijával egy ilyen aknára futva szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy a sebesültszállító gépkocsin elhunyt.

Többször került sor átcsoportosításokra, egyes egységek távolra irányítására. A parancsok többször késve érkeztek be, amikor érvényük már nem volt megfelelő egyes helyzetekhez. Felesleges, több tíz, sőt a 4. huszárezred esetében egyszer egy 200 kilométeres indokolatlan menetet kellett végrehajtani.

Miután Románia 1944. augusztus 23-án kiugrott a háborúból, a magyar huszárhadosztályt hazairányították. Veszteségük addigra rendkívül súlyos volt, mind a személyi állományt, mind a gépjárműveket és a lovakat tekintve. Augusztus elejére a lovak annyira megfogyatkoztak, hogy a 3. huszárezredben, melynél Nádasdy Ferenc is szolgált, külön századokba osztották azokat a huszárokat, melyek ló nélkül maradtak. Nádasdy főhadnagy azonban a 2. lovasszázad parancsnoka lett. A ló veszteség hátterében nemcsak a rendkívül nehéz terepviszonyok álltak, hanem az állandó repülőgép támadások. A nappali menetek közben jól látható célpontként szolgáltak a lovas huszárok, akik megfelelő védállás hiányában nem tudtak biztonságos helyre vonulni. A hadosztály fegyverzetének mintegy a felét szintén elveszítette, egyrészt a harcokban, másrészt egy részüket át kellett adniuk a németeknek. A 3. és a 4. huszárezred elveszítette aknavetőinek a felét, golyószóróinak hatvan, gránátvetőinek nyolcvan százalékát. Nehézgéppuskából alig maradt valami. A lőszerek is rohamosan fogytak, nem kaptak megfelelő utánpótlást. Magyar viszonylatban, a többi csapatnemhez képest a hadosztály modern fegyverekkel volt felszerelve, de közelebbről nézve komoly hátrányt jelentő különbségek voltak. A harcoló huszárok ezt pontosan tudták, személyesen tapasztalták. Tomka Emil a 2. huszárezred alezredese naplójában megjegyezte, hogy a német géppuskák és golyószórók tűzgyorsasága kétszer nagyobb a magyar és az orosz fegyverekénél. Volt olyan huszárszázad azonban, ahol csupán karabéllyal indultak harcba, mely Szabadhegyi István, a 4. huszárezred alezredesének szavai szerint

 

„… egyenlő volt a husánggal az ellenséges tűzgépekkel szemben”. 

Szintén pótolhatatlan veszteséget kellett megállapítani a személyi állományban. A 3. huszárezred esetében a kivonuló több mint ezerkétszáz főből hétszázan haltak hősi halált. A lovashadosztály teljes vesztesége is hasonló arányt mutat, a kivonuló állomány alig fele érkezett haza 1944. október elején.

A főhadnagy a keleti fronton

Gróf Nádasdy Ferenc végigharcolta a keleti fronton folytatott véres küzdelmeket, melyekben a lovashadosztálynak a német visszavonulást kellett fedeznie. Július első hetében lovasszázada elszakadt ezredétől, a többiek már lemondtak róluk. Nem tudták, vajon fogságba estek vagy megsemmisültek. Hamarosan kiderült azonban, az orosz gyalogság kerítette be őket. A századparancsnok, Muhr Győző vezetésével azonban kicsúsztak az ellenség öleléséből. Hamar újabb egység közelébe kerültek, de nem tudták megállapítani, hogy vajon nem szovjet csapatról van-e szó. A századparancsnok maga vállalta, hogy felderíti a helyzetet. Váratlanul azonban elkapták, kiderült, hogy oroszokról van szó. A század viszont megmenekült, többek közt Nádasdy főhadnagy vezetésével visszataláltak a főerőkhöz. A történethez hozzátartozik, hogy Muhr Győző később hazaérkezett a hadifogságból, őrnaggyá is előléptették. 1950-ben 39 évesen nyugdíjazták, ami után segédmunkásként, majd másfél évtized múlva műszaki előadóként dolgozott.

Muhr százados fogságba esése után nevezték ki Nádasdy Ferencet a 3. huszárezred 2. századának parancsnokává. Alig egy hét múlva századával együtt újabb súlyos harcokban vett részt Breszt-Litovszk környékén. A szovjet páncélosok és a gyalogság egyidejűleg támadt, a tüzérség is folyamatosan munkában volt. Nem volt más választás, mint általában a teljes frontvonalon ekkor már hetek, hónapok óta, a visszavonulás. A huszárok folyamatosan vették fel a védőállásokat, hogy viszonylag kevés veszteséggel megússzák a támadást. Szerencséjük is volt, az oroszok most nem üldözték őket. A hadinapló meg is jegyezte:

„Hála az Istennek, az oroszok nem üldöztek és így kozmetika nélkül jelenthettük, hogy a jelzett vonalban kitartottunk”. 

A német hadvezetés néhány tagja, ugyan nem értékelte a magyarok áldozatvállalását, nagy részük azonban elismerte eredményeiket. A magyar hadvezetés számára azonban egyértelmű volt, hogy elismerést érdemel a keleti fronton küzdő lovashadosztály, ezért Horthy Miklós 1944. október 2-án aláírt rendelete értelmében a lovas kifejezést huszárra cserélhették, azaz lovashadosztály helyett huszárhadosztály lett a kötelék megnevezése. 

A főhadnagy halála

Huszárok a fronton. A csoport bal oldalán áll gróf Nádasdy Pál huszárfőhadnagy (sárvári múzeum NFM - HuD 90.46.1)

A hadosztály október eleji hazaérkezése nem jelentett pihenést a lovasság számára, hiszen harcok dúltak az országban. A magyar politikai és hadvezetés ugyan tartaléknak szánta őket, sőt a kormányzó, Horthy Miklós köreiben felmerült a gondolat, hogy a hónap közepére tervezett kiugrási kísérletnél a hadosztályt mint támogató egységet veszik igénybe. A németek kérése azonban más volt, egyből harcba kérték őket. Nem véletlenül, ugyanis ekkor már Debrecen környékén hatalmas erővel tombolt a küzdelem. A huszárhadosztály feladatát az Alföldön jelölték ki, hogy a szakadozó déli arcvonalat erősítsék. A Varsóból ezer kilométert vonaton megtett csapatoknak nem volt idejük sem pihenésre, de soraik rendezésére sem. Több helyen vetették őket harcba, Szentes, Csongrád és Kiskunfélegyháza környékén.

Október 9-én Nádasdy Ferenc a Kiskunfélegyházától északkeletre fekvő Alpár környékén harcolt, ahol a huszárok támadása váratlanul érte az ottani szovjet egységeket. Az eredmény leginkább a zsákmányolt és nélkülözhetetlen fegyverek mennyiségével jellemezhető, ugyanis több mint tíz páncéltörő ágyút, járműveket és egyéb fegyvereket szereztek a rajtaütésnél, melyben Nádasdy főhadnagy lóháton támadt.

A következő napokban tovább folytak a harcok. Egy kis szünet október 15-én következett be, amikor a kormányzó megpróbálta Magyarországot kivonni a háborúból. Bejelentette, hogy fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményez és minden harcot beszüntet. A kiugrási kísérlet nem sikerült, azonban az országban egy napra mindenki azt gondolta, vége a háborúnak. Alpáron a 3. huszárezred katonáit a lakosság lelkesedéssel köszöntötte és boldogan mondták, vége a háborúnak. Virágok kerültek elő, nótaszó csendült fel az utcákon. Hamarosan, éjféltájt kiderült azonban, hogy a harcot folytatni kell. Monspart Gábor huszárszázados visszaemlékezéséből átérezhetjük a hangulatot:

„Október 16-án az éjszaka a szabad ég alatt talált minket. Nyugodtan és boldogan aludtak a huszárok. Ébresztőt nem rendeltünk el – hadd álmodják boldog álmukat, úgyis kijózanító lesz az ébredés.”
Huszárok a fronton. A csoport bal oldalán áll gróf Nádasdy Ferenc huszárfőhadnagy (sárvári múzeum NFM - HuD 90.46.4)

A következő napok során halogató harcokat vívtak a teljesen leharcolt huszárok. Október 23-án kapták a parancsot, hogy foglalják el a Kiskunfélegyházától délre fekvő tanyacsoportot. Az egyes egységek azonban elszakadtak egymástól, a 3. huszárezred eredetileg megszabott irányával épp ellenkezőleg ment. A támadás megkezdése így késett. Az első akció nem sikerült, komoly veszteségeket szenvedett a hadosztály. Nemcsak tűzharcra, hanem kézitusára is sor került. Egy ilyenben hunyt el Dienes-Oehm Tivadar 2. huszárezredbéli őrnagy.

Október 26-án, miközben Nyíregyháza környékén a német erők kerekedtek felül, sőt a várost is visszafoglalták, alig száz kilométerre délre a Nádasdy huszárok is újabb harcba indultak és sikert is arattak. Nádasdy Ferenc századával a 2. huszárezred katonáival találkozott, amikor katonahumorral odakiáltott nekik: „No kihúztunk benneteket a sz…ból?”

Hamarosan azonban a főhadnagy egységét támadás érte. Később, amikor a századok visszaérkeztek a gyülekezőhelyre, úgy tűnt, minden rendben van. Hamar kiderült azonban, hogy a 2. század parancsnokát, gróf Nádasdy Ferenc főhadnagyot egy aknalövedék halálosan megsebesítette, holtteste a helyszínen maradt. Másnap négy harckocsival mentek el érte. Kisebb harcra is sor került a szovjet egységekkel, legyőzésük után még négy löveget is zsákmányoltak a huszárok.

Nádasdy Ferenc holttestét átadták bátyjának, Nádasdy Pál főhadnagynak, aki szintén az ezredben szolgált. A hősi halott főhadnagyot a Székesfehérvárhoz közeli nádasdladányi kastély kápolnájában ravatalozták fel. Családja, többek közt felesége, két lánya és fia búcsúzott tőle. A kastély kertjében temették el. Két és fél évtized múlva a tanácselnök felszólította az özvegyet, Radó Máriát, hogy számolják fel a sírt a kastélykertben. Gróf Nádasdy Ferenc ma a Farkasréti temetőben nyugszik. A kastélykertben faoszlop őrzi emlékét.

Ezredtársa, Monspart Gábor így emlékezett rá:

„Nádasdy Feri nem volt hivatásos katona, de kötelességtudata és kimagasló hivatásérzéke és katonai szakismeretei a legnagyobb mértékben alkalmassá tették önálló harcvezetésre is. Ezért bízták rá a 2. század parancsnokságát, amelyet mintaszerűen látott el.”

Irodalom

Bányai Balázs: Nádasdladány utolsó ura. Gróf Nádasdy Ferenc 1907-1944, Rubicon 2015/9. 22-31.

Markó György (szerk.): Háború, hadsereg, összeomlás. Magyar politika, katonapolitika a második világháborúban, Bp., 2005.

Nagy Kálmán: Két tábornok. Vetter és Vattay élete, kora, hadművészete, Bp., 2000.

Söptei István (szerk.): Az I. huszárosztály a második világháborúban. Harctéri naplók, visszaemlékezések 1944-1945, Sárvár, 1992.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Kapcsolódik:

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2679 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?