Huszárok - 2. világháború

Újra Erdélyben! A katonai bevonulás napjai

Takács Zoltán Bálint
2018.09.06
Újra Erdélyben! A katonai bevonulás napjai

A Pesti Hírlap 1940. szeptember 1-jén megjelent számában a korszak ünnepelt írója, Herczeg Ferenc rövid írásban üdvözölte a két nappal korábban meghozott bécsi döntésnek köszönhetően Magyarországhoz csatolt partiumi és erdélyi részek lakosságát, szóhasználatában az erdélyi testvéreket. „Hazajöttek Magyarországba és – mint egy költői álom megvalósulása – idegenből magukkal hozták ódon szép városaikat, lombos, galamb- dúcos falvaikat, híres várkastélyaikat, magukkal hozták zord havasaikat, kies völgyeiket, fűszeres illatú erdeiket, és magukkal hozták ősrégi temetőiket is.”

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a döntés egyben kötelezettséget ró a magyarságra. Meg kell mutatnia ugyanis a magyaroknak, hogy élni tudnak a kapott lehetőséggel, nem panaszkodhatnak ezentúl, mint eddig tették, a megszállókra, azok elhibázott politikájára.

Az osztrák fővárosban a Joachim von Ribbentrop német, illetve Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter által meghozott döntés módosította Magyarország trianoni határait. A visszakapott 43 négyzetméternyi terület nagyobb városai közé tartozik Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Beszterce, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy.

A döntés 14 napot adott a román hatóságoknak, hogy kiürítsék a területet, illetve a magyar honvédségnek, hogy bevonuljon oda. A dokumentumok, a sajtó a folyamattal kapcsolatban a megszállás kifejezést használja, melynek akkor nem volt negatív jelentéstartománya, mint ma.

Már 1940. augusztus elején a magyar vezérkari főnök, Werth Henrik részletes javaslattal élt a bevonulás lebonyolításával kapcsolatban, mely alapját képezte a szeptember 1-jén először összeült magyar-román vegyesbizottság megbeszéléseinek. (A bevonulás előkészítésével egy másik írásunkban foglalkoztunk.)

Dombokon, hegyeken, kibelezett kőbányák üregében

Újra Erdélyben! A katonai bevonulás napjai

A magyar hadsereg katonáinak viselkedésével kapcsolatban a hadvezetés pontos utasítást adott ki már a döntés másnapján, augusztus 31-én. Az irányelv hangsúlyozta, hogy a hadseregnek nem feladata a bosszúállás, a megtorlás. A bevonulásnak rendben, szervezetten kell lezajlania. A nemzetiségekkel szemben abszolút tiszteletre szólítottak fel, sőt felhívták a honvédek figyelmét, hogy az oláh szó helyett a román kifejezést használják.

1940. szeptember 3-án megjelent a kormányzó hadparancsa, melyet Horthy Miklóson kívül Bartha Károly honvédelmi miniszter írt alá. A hadparancsban nem szerepeltek az említett irányelvek.

 

Honvédek"!

A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezeresztendős jussunk egy újabb részét.

Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek.

Ezt tartsátok szem előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében:

Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!

Gödöllő, 1940. évi szeptember hó 3. napján

vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó s.k.

vitéz Bartha s.k.


Az átadott terület minden településére kivétel nélkül bevonult egy csapat, ahol helyőrségeket hagytak hátra. Ellátásukról gyakran a helyiek önkéntesen gondoskodtak. Egy korabeli beszámoló szerint a katonákat „a lakosság magyarosan megvendégelte.”

A napi meneteket a gyakorlatban úgy valósították meg, hogy a csapategységek a napi, gyakran 50 kilométert kitevő menetelés után pihenni tudjanak. Másrészt mindenki részesüljön a helyi lakosság ünnepléséből.

A közlekedést több tényező is nehezítette. Románia a trianoni döntés után nem fektetett nagy energiákat az úthálózat karbantartására, fejlesztésére. Mindez poros utakat, kátyúkat jelentett. Esőzés esetén pedig sarat. Az idő általában jó volt, de például a kolozsvári bevonulásnál szeptember 11-én épp a díszmenet vonulása alatt zuhogott az eső.

Az első nap

Újra Erdélyben! A katonai bevonulás napjai

A magyar honvédség első alakulatai szeptember 5-én lépték át a határt Nagylétától kezdve észak felé az előzetes megállapodás szerint reggel 7 órakor. A lakosság egy része nem várta meg saját településén a katonákat, hanem kiment a határhoz, hogy ott köszöntse az érkezőket.

A menetek élén műszaki századok haladtak, melyek feladata az akadályok elhárítása volt. Az első napon sok nehézséggel találkoztak a katonák. A román hadsereg nem távolította el az útakadályokat. A bevonuló honvédek a határ után hamarosan találkoztak az 1940 tavaszán a határ mentén a több száz kilométer hosszan ásott árokkal. A román vezetés azt tervezte, hogy egy Magyarország felől érkező támadás esetén vízzel árasztja el az árkokat.

A bevonuló katonák a határ után néhány kilométerrel rábukkantak az 1937 óta épített ún. Károly vonal betonerődítményeire, melyeket többsoros drótakadálymezők vettek körül. Gyakran olvashatunk úttorlaszokról, amikor az úttest teljes szélességét farönkökkel borították el. Ilyenkor a teljes menet megállt, az elhárítás órákat is igénybe vehetett.

Az első városba, Szatmárnémetibe, melybe a hadsereg bevonult először a vezető politikusok érkeztek meg, köztük Teleki Pál miniszterelnök, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter.

A kormányzó, Horthy Miklós gépkocsival érkezett Szatmárnémeti határához, ahol először fogadta nagybaczoni Nagy Vilmos, az 1. hadsereg parancsnokának a jelentését, majd lóra szállt. Katonai kíséretének tagjai közé tartozott Bartha Károly honvédelmi miniszter, Werth Henrik vezérkari főnök. Horthy fehér lován kíséretével déli 12 óra után érkezett be a város központjába, a Deák Ferenc térre.

A városban az előzetes megállapodásnak megfelelően már nem volt román katona. A rendet a kivonuló románok után a magyar rendőrök és csendőrök tartották fenn, de munkájukat a magyar honvédség is segítette.

Több beszámolóban is említik, így a szatmárnémeti bevonulással kapcsolatban is, hogy amíg a román alakulatok nem hagyták el a települést, a magyar lakosság nem állhatott neki a díszítésnek. Ahol ezt megtették, ott atrocitásokra kerülhetett sor. Nagybányán szeptember 7-én a kivonuló román harckocsi egyike lerombolta (a híradás szerint: „legázolta”) a diadalkaput.

Újra Erdélyben! A katonai bevonulás napjai

Szatmárnémetit szintén felöltöztették a magyarok, mindenütt nemzeti jelképek köszöntötték az érkezőket. A bevonulás útvonalát pedig virágszirmokkal szórták tele.

Amikor a kormányzó a térre beérkezett a tömeg hatalmas ovációval fogadta. A díszemelvénynél a polgármester köszöntötte Horthy Miklóst. Kitért 1919. április 19-ére, amikor ugyanezen a helyen kellett átadniuk a város kulcsait a román erőknek, majd megköszönte mindazoknak, akik „közreműködtek a mi boldog felszabadulásunkban”.

A polgármesteri szavak után további köszöntések következtek, többek közt a Nagy Háborúban fronton járt tűzharcosok nevében is. A bevonulások több állomásán, elsősorban a nagyobb városokban utóbbiak századokba rendezve álltak fel.

A kormányzó köszöntése után a honvédcsapatok elvonultak az emelvény előtt, Horthy Miklós fogadta a katonák tisztelgését. Először Dömötör János tábornok, a pécsi 11. gyalogdandár parancsnoka tett jelentést a kormányzónak, majd csapatai élére állva a pécsi honvédekkel kezdődött az ünnepi menet. Majd egymás után haladtak el a díszemelvény előtt a gyalogság, a lovasság és a tüzérség alakulatai.

A második bécsi döntés alapján átadott területet kilenc sávra osztották, megfelelő ütemet adva így a bevonulásnak. A Honvéd Vezérkar minden nap jelentést adott ki azokról a nagyobb településekről, ahová aznap a honvédség bevonult. Az utolsó nap, szeptember 13-án pénteken az előre meghatározott rendnek megfelelően érték el Magyarország régi határát. A vezérkari főnök aznap este 8 órakor kiadott jelentése szerint:

„Ezzel a bécsi döntőbíróság határozatával visszaítélt terület katonai megszállását csapataink befejezték.”
A katonai bevonulás szakaszai a Pesti Hírlap szeptember 6-án megjelent számában

A bevonulást az alábbiak szerint hajtották végre.

1940. szeptember 5. (csütörtök) Szatmárnémeti, Máramarossziget, Nagykároly, Érmihályfalva

1940. szeptember 6. (péntek) Nagyvárad

1940. szeptember 7. (szombat) Nagybánya, Szilágyság

1940. szeptember 8. (vasárnap) Királyhágó, Kraszna, Zilah, Zsibó, Dés, Betlen, Beszterce

1940. szeptember 9. (hétfő) Kalotaszeg vidéke, Bánffyhunyad, Hídalmás, Szamosújvár, Szászszentgyörgy, Petele, Fehér patak völgye, Mezőhavas, Gödemesterháza

1940. szeptember 10. (kedd) Magyargorbó, Válaszút, Bonchia, Sszentgotthárd

1940. szeptember 11. (szerda) Kolozsvár, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyimesi-szoros

1940. szeptember 12. (csütörtök) Csíki-medence déli része, Barót, Nagybacon

1940. szeptember 13. (péntek) Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Záhon, Ojtozi-szoros

Ahogy itt, úgy mindenhol virágdíszbe öltöztek a városok, falvak. A települések határában általában díszkapu fogadta a bevonulókat, leggyakrabban Isten hozott! vagy Éljen Magyarország! felirattal.  

Térkép a huszárok bevonulásáról

Részlet a sárvári huszármúzeum gyűjteményében található térképről

A sárvári múzeum huszárgyűjteményében őrzünk egy fekete-fehér térképet, mely valószínűleg egy színes eredetinek a másolata (ltsz. NFM - HuD 90.1.1). A bal felső sarokban a huszárpajzsban a korona nélküli magyar címer, illetve mellette egy lovon vágtató huszár alakja látható. Felirata: A 3. huszár üteg bevonul Erdélybe. Az 1:750 000 arányú térkép mellett a napi menetek állomásai olvashatók a megtett kilométerekkel.

A kezdő dátum július 2., közel két hónappal megelőzte a bécsi döntést. 1940 nyarán ugyanis már a magyar honvédség konkrét tervet dolgozott ki Románia ellenes céllal. Ennek részeként július 2-án elrendelték a lovasdandár átcsoportosítását. Ekkor indult el a magyar királyi Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred ütege Dercen faluból Réthy Antal százados vezetésével, hogy megkezdje menetét.

Három nap alatt lovon megtettek mintegy 120 kilométert Csománfalváig. Itt állomásoztak augusztus 25-ig, amikor két nap alatt 84 kilométert megtéve eljutottak az ekkor még Romániához tartozó Máramarosszigethez közeli Terebesfejérpatakig.

Kárpátaljai településekről van szó, melyek előző év márciusában kerültek vissza Magyarországhoz. A bécsi döntés után, szeptember 5-én egy napon a magyar honvédség általános határátlépésével átkeltek a Tiszán. A térkép szerint az első település, ahol a 3. huszár üteg megállt Leordina volt. A faluban nem éltek magyarok, ezért valószínűleg a huszárok nem részesültek ünneplő fogadtatásban.

Néhány magyarral már találkozhattak a következő napokban Fiadon (Bánffytelek), Kisilván, Oroszborgón, Marosligeten. Az első nagyobb ünneplésben Maroshévízen részesülhettek szeptember 12-én. Hat nap alatt mintegy 330 kilométert tettek meg. Maroshévízre a honvédség alakulatai már szeptember 9-én bevonultak, de a huszárokat is biztosan örömmel fogadta a lakosság.

A 3. huszár üteg legdélebbre Csíkjenőfalvára jutott el szeptember 20-án, de már másnap visszafelé indultak a katonák. Végül október 10-én .érkeztek meg állomáshelyükre, Dercenbe.

Szeptember 5-től több mint 950 kilométert tettek meg 23 nap alatt, ami napi 40 kilométernél nagyobb menetteljesítményt jelent. A legnagyobb egyben megtett táv 74 kilométer volt, a legkisebb 5. Napi 50 kilométernél többet 6 napon teljesítettek. Szeptember 5-én kétszer indultak menetre. Először Kárpátalján tettek meg 48 kilométert, majd átkelve a trianoni határon újabb 33 kilométer következett. Összesen ezen a napon 81 kilométer hosszú utat tettek meg!

Mindez komoly teljesítményt jelentett. Különösen annak fényében, hogy egy júniusi jelentés szerint a 3. huszárezrednél az állományhoz tartozó, ún. keretlovak ugyan jó állapotban voltak, de a polgári személyektől átvett lovakat nem találták megfelelő minőségűnek. Egy másik szemle alkalmával megállapították, hogy a hadászati alkalmazásra nem edzett lovaknál magasabb a menetveszteség. Kiemelték ezenfelül, hogy a nyergek sem megfelelőek, illetve a nagy teher, mintegy 130 kg menetsúly szintén komoly problémát jelent.

A huszárok lovak iránti tiszteletét és szeretetét jelzi, hogy a múzeumban őrzött térkép nemcsak azért értékes, mert ábrázolja a menetet. Felsorolja egyben az üteg katonáit is beosztásaikkal együtt. Végül minden egyes huszár mellett olvashatjuk lovának a nevét is.

Jellemző volt a helyzetre nagybaczoni Nagy Vilmos visszaemlékezésében olvasható sorok. Az 1. hadsereg parancsnoka Marosvásárhely felé tartva találkozott a lovashadosztállyal. A huszárok ekkor már megkapták a hazavonulási parancsot. Adjuk át a szót a vezérezredesnek.

„Ekkor láttam, hogy a nyergek feltörték a lovaikat, és a huszárok gyalog, mivel a lovak nem voltak lovagolhatók, kantárszáron voltak kénytelenek vezetni állataikat.”

A gyorshadtest parancsnoka látva a helyzetet, javasolta, hogy a hadosztályt vasúton szállítsák vissza állomáshelyére. Nagy Vilmos egyetértett a javaslattal, de kérését a vezérkari főnök, Werth Henrik visszautasította.

Az erdélyi bevonulás minden nehézsége ellenére, az atrocitások mellett a korabeli magyaroknak a legnagyobb ünnepet jelentette. A napi rádióadások, közvetítések segítségével mindenki átélhette azt az örömöt és ünneplést, melyben a bevonuló katonák részesültek. A nehézségekről, a gondokról, a lehetséges következményekről ekkor nem akartak hallani.

 

Irodalom

Kiss Gábor Ferenc: „Lovon, gyalog, autón, biciklin, vasúton…” A magyar királyi honvédség gyorscsapatai 1938-1941. Szeged, 2014.

L. Balogh Béni: Küzdelem Erdélyért. A magyar-román viszony és a kisebbségi kérdés 1940-1944 között, Bp., 2013.

Romsics Ignác: Erdély elvesztése 1918-1947. Bp., 2018.

Képgaléria

Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár
Bevonulás Erdélybe - Huszármúzeum Sárvár

Kattintson a kiválasztott képekre.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Kapcsolódik:

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3462 embernek.

Ha érdekel a huszárok története, életük, harcaik, fegyvereik, akkor érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza

Olvasta már?