Huszáros képeslapok
A frontra érkező, illetve onnan hazajuttatott különféle küldemények kiemelkedő jelentőséggel bírtak az első világháborúban. Egy megjegyzés szerint a katona két személyt tartott a legfontosabbnak, a szakácsot és a postást.
Egy becslés szerint 1914 augusztusa és 1918 novembere közt a háborúban részt vevő államok tábori posta hivatalai mintegy 60 milliárd küldeményt (csomag, levél, levelezőlap) kézbesítettek a harcterek és a hátország között. A hatalmas, elképzelhetetlen nagyságú küldemény felét tették ki a képes levelezőlapok.
Ausztriában az osztrák kereskedelmi minisztérium (K. K. Handelsministerium) 1916-ban megjelent statisztikája szerint naponta 900 ezer levelezőlapot kézbesítettek. Itt jegyezzük meg, hogy ezek egy része nem képeslap volt, hanem tábori postai levelezőlap, mely méretében is különbözött attól és képes ábrázolást sem találunk rajtuk.
A magyar postai levélforgalmat 1917-ben 37.753 fő postai alkalmazott bonyolította le, beleértve a hadrakelt seregnél működő postahivatalok személyzetét is. A hátországban további 11.777 fő díjnok (segédhivatali munkatárs) segítette a posta munkáját.
A hírlapokat is számítva ebben az évben a levélküldemény forgalma 1.648.018.000 darab, ami „körülbelül hatszáz millióval múlta felül az utolsó békeév forgalmát”. A statisztikai tábla szerint 1917-ben 192.996.000 darab levelezőlapot adtak postára, mely adatba a hátországon belüli és a tábori postai forgalmat egyesítették.
A képeslapok propagandaértékével a kortársak is tisztában voltak. Jellemzőnek tarthatjuk, hogy az első képes levelezőlapok kiadását az 1870/71-ben zajlott porosz-francia háborúhoz kötik.
August Schwartz oldenburgi könyvkereskedő és nyomdász felesége szüleinek küldött egy levelezőlapot, melynek címoldalára, a bal felső sarokba helyezve – utalva a mozgósítás elrendelésére – egy tüzért nyomtatott.
E képeslap esetén nincs szó tömeges nyomásról, de a másik oldalon, Franciaországban megjelent lapokat már tömegesen állították elő. A porosz hadsereg által körülzárt Párizsban napvilágot látott képeslapokon látható ábrák, nemzeti jelképek hazafias üzenetét a feliratok tovább erősítették.
A lapok propagandában betöltött szerepe, mozgósító ereje a világháború kitörésekor már egyértelmű volt.
Két képeslapról
A háború kitörése után sorra jelentek meg képeslapok, melyek huszárrohamokat, huszárok csatatéri életét, tevékenységét mutatták be. Több aprónyomtatvány konkrét, a korabeli tudósításokból megismert összecsapást, annak egy-egy jelenetét ábrázolta.
A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményeiben mintegy kétezer darab I. világháborúhoz köthető képeslap található. Most két képeslap rövid elemzését végezzük el, melyek a kraszniki csata egy jelenetét ábrázolják.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy a mozgalmas ábrák az összecsapás melyik elemét emelik ki, illetve egyáltalán figyelemmel voltak-e az alkotó művészek az ütközettel kapcsolatos információkra vagy más megfontolások vezették őket a képeslapok alapjául szolgáló festmények elkészítésekor.
A Magyar Rotophot Társaság kiadásában jelent meg Geiger Richárd Orosz üteg elfoglalása című képeslapja.
Egy korabeli művészeti lexikon szerint Geiger Richárd a századelő egyik legtöbbet foglalkoztatott könyvillusztrátora volt. Olajfestményei szintén keresettek közé tartoztak, rendszeresen kiállított a Műcsarnokban.
A képeslap egy rendkívül mozgalmas jelenetet ábrázol. Klasszikus huszáregyenruhában küzdő huszárok kivont szablyával rontanak rá az orosz ágyúütegre. Az üteg parancsnoka kezében pisztollyal céloz a szablyával lecsapni készülő huszárra.
Az üteg mögött szintén lovon ülő huszár küzd az orosz katonával. A lovasok rohama lehengerlő, az oroszok sebesülten vagy holtan fekszenek az ágyú körül, vagy menekülnek.A huszárok között nincs sebesült, mindegyikük támadólag lép fel.
Az ábrázolást a kraszniki csata (1914. augusztus 23-25.) ihlette, melynek során a Monarchia 1. hadserege győzelmet aratott a 4. orosz hadsereg felett. A császári és királyi csapatok bevonultak a galíciai faluba, illetve hadizsákmányra, köztük lövegekre, géppuskákra, illetve lőszerre is szert tettek.
Geiger a témában készített még egy illusztrációt, mely szintén az eseményekkel szinte egyidőben jelent meg a Világháború Képes Krónikája című, több mint két évig folyamatosan megjelenő füzetsorozat 1914. december 6-án kiadott 9. füzetében.
A szintén lendületesen megfestett kép címe: Huszárjaink vakmerő támadása egy orosz ágyúüteg ellen a kraszniki diadalmas csatában. Ugyanitt a csata leírását is olvashatjuk.
Nemcsak itt, hanem általában a magyar sajtó rendkívül nagy bőséggel számolt be az ütközetről. Tegyük hozzá, hogy a mennyiséget és általában a korabeli sajtóanyagok megbízhatóságát jellemzi Dánielné Lengyel Laura író, újságíró naplóbejegyzése 1914. augusztus 25-én.
„A háború igazi képét majd a béke után egy-két évvel írják meg. Addig sötétben tévelygünk, és nem lehetetlen, hogy az oroszok már Hatvanban lesznek, és mi még mindig a kraszniki diadal részleteit olvassuk.”
A újságok napról napra egyre részletesebben számoltak be a többnapos ütközetről. Vezércikkekben pedig már jelentését és jelentőségét is meghatározták. Szóba került a világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.), ahol „kétszázezer orosz előtt rakta le a magyar hadsereg” a fegyverét.
Most pedig legalább ennyi, ha nem több oroszt győzött le „a honvéd baka és a honvéd huszár”. A diadal pedig párhuzamba állítható a német hadsereg nyugati fronton elért sikereivel. A csata jelentéséhez tartozik, hogy a győzelem reményét hozta el.
Az ütközet leírásaiban már a csatát követő napokban a huszárok szerepét emelték ki, akiknek lehengerlő támadása meglepte az oroszokat. A csata általában a katonák, de kiemelve a huszárok dicsőségét hirdeti egy beszámoló szerint.
„A kraszniki győzelemről bizonyára sok érdekes adat és részlet fog még érkezni katonáink hősiességét, huszárjaink dicsőségét hirdetve.”
A Világháború Képes Krónikája ugyan említi a tüzérségek párbaját, mely többször ismétlődött, de a huszárok a közeledő orosz lovasság ellen indított támadását írta le részletesen.
Már a csatát megelőző napokban, az orosz határ átlépése után a huszárok kisebb összecsapásokban megismerhették a pikát használó kozákok harcmodorát. Így már borítékolva volt a siker augusztus 23-án. „Huszárjaink nagyszerűen dolgoztak. Adott jelre lehasaltak a ló nyakára és a döfni készülő orosz pika a levegőt hasította.”
Természetesen a gyalogság, a tüzérség sem tétlenkedett, amiről a leírás nem feledkezik meg, mégis néhány nappal és oldallal később a történet a huszárok kozákok elleni hősi tettével zárul.
Carl Franz Bauer szintén a kraszniki csatát ábrázolja képeslapon népszerűvé váló festményén. A képen kivont szablyával lóháton rohamozó huszárok kergetik a fejvesztve menekülő orosz gyalogságot. A földön eldobott puskák, gépfegyverek, katonai felszerelések között elsodort katonák küzdenek még az életükért.
A korabeli beszámolók a lovasság, a huszárok szerepét emelik ki hangsúlyozva a kozákokkal szembeni helytállásukat. Úgy tűnik, a Monarchia lovasságának szempontjából a csata tétje az volt, „hogyan birkózik meg a huszár a kozák előrenyújtott pikájával”.
Egy résztvevő huszártól származó beszámolót idéz a leírás, melyből kiderül, hogy az egyik összecsapásban miután a kozákok a gyalogsági tűzre eldobták pikáikat, azonnal kardjaikat vették elő. A huszárok következtek.
„Kard ki kard! és nekieresztettek minket a kozáknak. Az volt a nekünk való munka. Vágtunk, szúrtunk, hasítottunk. A kis kozáklovak gazdátlanul riadoztak mellettünk. Még így is többen voltak, mint mi, de nem állták a rohamunkat. Szép, görbe kardjuk van, könnyebb, mint a miénk, de csak keresztvasa van. Amikor a huszár odavágott neki, kiesett a kard a kezéből. Pocsékká vertük őket. A kit lehetett, elfogtunk, a lovaikat meg összetereltük.”
Összefoglalva, az említett ábrázolások a csata egyetlen olyan mozzanatával sem feleltethetők meg, melyeket a tudósítások kiemeltek. A korabeli újságok, írásos beszámolók ismeretlen települések, terepviszonyok közt zajló összecsapásokról szóltak nap mint nap.
Tegyük hozzá, az újságok hírei máshová helyezték a hangsúlyt, mint az egyes összecsapásokról szóló modern feldolgozások.
Az újságok tudósításai igényelték az illusztrációkat. A napilapok ezt gyakran térképek közlésével oldották meg. Az időszakos kiadványok azonban már képek sorozatával.
A képek azonban nem a hitelesség céljával készültek, hanem illusztrációként. A képeslapok nem a távoli, ismeretlen vidéken lezajlott csatát ábrázolták, hanem a kortársakban élő aktív elképzelést erősítették a hős, bátor és sebezhetetlen katonákról, a mi esetünkben a huszárokról.
A háború első néhány hónapjában kiadott képeslapok a jól ismert régi sztereotípiákat ismételték, mozgósítási erejük ebben rejlett. Az ellenséggel bátran szembeszálló és a nehézségeket legyűrő és ezzel hőssé váló katona jelent meg az ábrázolásokon.
Nem kérték rajta számon a hitelességet. Nem is kérhették, hiszen sem a hátországban élőknek, sem a frontra induló katonáknak eleinte elképzelése sem volt a háború borzalmairól, a harcterek véres valóságáról.
A képeslapok a hátországban a hátország lakóinak, mai kifejezéssel a civileknek készültek, akik a katonákkal ellentétben továbbra is távol voltak a háborús tapasztalattól.
Legfeljebb az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban részt vett nagy- és dédszüleiktől ismerhették a csaták épp az elmesélésben és a meghallgatásban romantikussá váló világát.
Regényekben, újságokban olvashattak a harcról. A test test elleni küzdelemről, a szemtől szembeni rohamról, melyben a hős, leginkább huszár, mindig győz. A világháború első hónapjaiban készült képeslapok ezekre az elképzelésekre építettek.
Irodalom
Frank Jacob – Mark D. Van Ells: A Postcard View of Hell: One Doughboy’s Souvenir Album of the First World War. Malaga 2019.
Komáromi Csaba: A mámor józanabb percei. Részletek Dánielné Lengyel Laura naplójából (1914. augusztus 16.-szeptember 5.) Holmi XXVI (2014):11. 1304-1311.
Petercsák Tivadar: A képes levelezőlap története. Miskolc. 1994.
A M. Kir. Kormány 1915-1918. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv, Bp. 1924.